DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Tisztem szerint zárszót kellene mondanom. Formailag ez nyilván úgy fog kinézni, gyakorlatban nem lesz az, mert tisztában vagyok azzal, hogy ennek a témának, az ezzel kapcsolatos gondolkodásnak és az erről való vitatkozásnak nem most és nem itt van a vége.

A hosszú vita alapján arra a következtetésre jutottam, hogy először is ennek a beszédnek bizonyos megközelítési módjait kell tisztázni. Ez a nyilvánosság előtt sem árt, de kinek-kinek a maga számára bizonyos következetéseket le kell vonni. Ehhez a beszédhez lehet közelíteni nyelvtani, grammatikai szempontból, lehet vizsgálni logikai szerkezetét, lehet történeti összefüggésekbe helyezni, és lehet rendszertanilag értelmezni az egészet. A jogtudományban ez a jogszabályok értelmezésének a hagyományos kánonja hosszú idő óta. Csak míg a jogértelmezés során az egyes módszerek sorrendje kötött és nagyjából szabályozott, hogy egyikről hogyan térhetünk át a másikra, a politikai vitában ezek a módszerek szabadon változtathatók, szabadon kombinálhatók. És ebből következik az, hogy ugyanarról a dologról beszélve ki-ki eltérő következtetésre juthat.

Azt hiszem, hogy egy demokratikus kommunikációban ennek azért különösebb kockázata még sincsen, hiszen a tévedések - vagy ahogy ma gyakran elhangzott, a hazugságok - ebben a demokratikus kommunikációban egykönnyen kideríthetőek, és kinek-kinek azonnal megvan rá a módja, hogy rámutasson az ellenfélnek a logikátlanságára, csúsztatására, netán hazugságára.

Az őszödi beszéddel kapcsolatban én azt a sarokpontot szeretném leszögezni, hogy Magyarország bajainak, a magyar társadalom bajainak az őszödi beszéd nem oka. És ehhez kapcsolódva azt is szeretném hangoztatni, hogy az őszödi beszéd dicsérete vagy bírálata természetszerűen nem orvosság a társadalom bajaira, nem jelent semmiféle jövőbe mutató utat.

Mint a kormánynak nem életkor szerint, hanem hivatalviselés szerint legfiatalabb tagja, talán szabad azt a szubjektív elemet itt most megemlítenem, hogy nekem a személyes viszonyom mi ehhez a beszédhez.

(20.20)

Számomra ez egyfajta reformgondolkodásnak, reformelkötelezettségnek a dokumentuma, és én reformon olyanfajta intézkedéseket értek, amelyek bizonyos idő után önjáróvá válnak, és saját maguktól működőképessé tesznek egy rendszert. Egy társadalomban nagyon sok változás van, nagyon sok változtatás van, ezeket az jellemzi, hogy mindig kisebb-nagyobb aktualitáshoz kötődő intézkedések. Ahhoz, hogy egy intézkedés valóban reformként funkcionáljon, annak önjáróvá, saját lábán megállni tudóvá kell válni. Egy környezetvédelmi reform akkor válik valóban reformmá, ha a környezetvédelmi szempontok önmaguktól, állami noszogatás nélkül is érvényesülnek. A teljesítményelv a közigazgatásban akkor válik reformmá, ha a teljesítményelv önmagától is kifejezésre jut, és nem kell ehhez különféle állami noszogatásokat igénybe venni. Nos, számomra ez a beszéd ennek a foglalata, és azt hiszem, a kormánynak, a baloldalnak, az MSZP-nek a reformfordulata leginkább ehhez köthető.

Még egy gondolat erejéig a személyes dolgoknál maradva: ebben a beszédben számos olyan elem van, amit én személy szerint vállalhatónak tartok és megszívlelendőnek tartok, így mindenekelőtt azt, hogy ennek a folyamatnak a vállalása, az ebben a folyamatban való közreműködés személyes felelősséggel jár, aminek vannak kellemetlen oldalai, hiszen konfliktusokat kell vállalni, kockázatokat kell vállalni.

Egy további elem, amit szeretnék megemlíteni, hogy a politizálásnak ez a módja nem szabad, hogy egzisztenciális kérdéssé váljon, és az befolyásoljon bárkit, hogy ezzel ilyen vagy olyan állást, ilyen vagy olyan felügyelőbizottságot kockáztat-e.

A harmadik, talán legfontosabb dolog, amit szeretnék megemlíteni, az az útkeresés szerénysége. Egy pillanatig nem gondolom azt - és ez szerintem az őszödi beszédben is hangot kapott -, hogy valaki a tudásnak, a csalhatatlan ismereteknek a birtokában lenne, számomra ez egyfajta szerénységre intő megnyilatkozás, és mindennek összefoglalásaként az a fajta felhívás az erőfeszítésre, amely egy ilyenfajta folyamatnak a kezelésére, vitelére irányul.

Tehát ha szabad ezzel a még személyesebb megjegyzéssel zárni soraimat, nekem ez a beszéd azt jelentette, azokat a szempontokat jelentette, amelyek miatt ki tudtam alakítani az életstratégiámat, és olyan irányba tudtam ezt alakítani, hogy elvállaltam a miniszterelnök felkérését, és betöltöm ezt a pozíciót.

Az őszödi beszédről sokat lehet beszélni, de a társadalom gondjait és bajait ez nem oldja meg. Néhány olyan szempontot, reformlépést szeretnék azonban a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani, amely mindentől függetlenül legalább ilyen sokoldalú és legalább ilyen tartós vitára, közbeszédre tarthat igényt. Látni kell, hogy azért az elmúlt időben alapvető változások következtek be az igazságügy működésében. Ezt rendkívül fontosnak tartom, és kormányoldalnak, ellenzéknek figyelemmel kell kísérnie ezt a folyamatot, hiszen mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a bíróságok működése és az igazságszolgáltatás egy demokratikus jogállam talpköve.

Nagyon fontosnak tartom a közszolgálat átalakítását és a teljesítményelv megjelenését. Ez egy olyanfajta szakítást jelent a múltunkkal, amely privilégiumokon, előjogokon és egyfajta kényelmességen alapul. Nyilván a részletekben rejlik az ördög, de erre a folyamatra mindenféleképpen szükséges nagy figyelmet fordítani. Végezetül szeretném megemlíteni azokat a törekvéseket, azokat az erőfeszítéseket, amelyek a gazdasági és társadalmi élet egyszerűsítésére, áttekinthetőbbé tételére irányulnak, és ezáltal több levegőt próbálnak a gazdaság működése előtt és akörül megteremteni.

Összességében úgy gondolom, hogy mindezeknek a folyamatoknak, amelyeknek most csak itt néhány elemét volt módom felvillantani, valamilyen mértékben eredője, kiindulópontja az őszödi beszéd, és talán nem érdektelen ezt a megnyilatkozást ebből a szempontból is átgondolni és értékelni.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu