DR. TAKÁCS ALBERT igazságügyi és rendészeti miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A korrupció léte, a korrupcióellenes küzdelem valóban összefüggésbe hozható a demokráciával, és aki a korrupció ellen fellép, az valamilyen módon a demokratikus rendet, a demokratikus nyilvánosságot, a demokratikus áttekinthetőséget szolgálja. A köztársaság kormánya a rendelkezésre álló eszközökkel és a rendelkezésre álló intézményekben fellép a korrupció ellen. Elsőként szeretném említeni azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyeknek keretében Magyarország végez ilyen irányú tevékenységet, s amelyeknek megfogalmazott ajánlásait és kontrollját Magyarország igyekszik végrehajtani.

A belpolitikai belső vonatkozásokat említve szeretném elmondani, hogy néhány nappal ezelőtt a korrupcióellenes feladatokról, az azzal kapcsolatos stratégiáról a kormány beszámolót fogadott el, amely beszámoló összegezte az elmúlt hat évnek a legfontosabb korrupcióellenes intézkedéseit, lépéseit. Természetesen, miután a korrupció egy összetett, bonyolult társadalmi jelenség, mégoly sok konkrét lépés sem képes a teljes területet lefedni, de azért néhányat szeretnék megemlíteni. Kezdeném a legegyszerűbb, legszokásosabb megoldással, a büntető törvénykönyv szabályainak szigorításával, finomításával, módosításával. Ide lehet sorolni az általános vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, valamint az összeférhetetlenségi szabályok megállapítását, a közérdekű adatokra vonatkozó előírások jogszabályba foglalását, a pénzmosásról szóló törvény módosítását, az üvegzsebtörvényt, a közbeszerzési eljárás újraszabályozását, a lobbitörvényt, valamint az Európa Tanács számos normáját kihirdető magyar jogalkotást.

Ami a megfogható statisztikai adatokat mutatja, azt kell megállapítani, hogy a kriminálstatisztika nem mutat megdöbbentő változást a korrupciós jelenség, a korrupciós bűncselekmények elterjedését illetően: 1997 és 2005 között 605 és 958 között mozgott a korrupciós bűncselekmények száma; 2006-ban az ismertté vált 425 ezer bűncselekmény közül 480 volt olyan, amely korrupciós jellegűnek tekintendő.

A kormánynak elhatározott törekvése, hogy a korrupcióval szemben átfogó stratégiát és megfogható, lépésenként nyomon követhető taktikai lépéseket is foganatosítani fog. A korrupciós stratégia része annak a rendészeti stratégiának, amely még az idén el fog készülni, és ennek a rendészeti stratégiának része lesz ez a korrupciós stratégia is. Ennek alapján lehet megtervezni azokat a beavatkozásokat, azokat az akciókat, amelyek intézményi, jogszabályi, társadalmi felvilágosító és propaganda oldalról képesek ennek a jelenségnek a felszámolásához.

A kormány szándéka az, hogy nem új szervezetet, nem új intézményt kíván létrehozni, nem új hivatalt kíván felállítani a korrupcióellenes küzdelem jegyében, hanem a koordinációt, az összefogást, az ebben rejlő erőt próbálja kihasználni. Az a szervezet, az a testület, amely a nemrégiben elfogadott kormányhatározatban szerepel, egy olyan szakmai szervezetnek a létrehozására irányul, egy antikorrupciós koordinációs testület létrehozására irányul, amely nemcsak ennek a stratégiának a lépéseit képes megtervezni, hanem megteremti mindazt a nyilvánosságot a kormány ez irányú tevékenységének ellenőrzéséhez, felügyeletéhez, amely nyilvánosság egyébként mindenféle korrupcióellenes fellépésnek lényeges eleme.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu