DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Asszony! Azonnali kérdésként a következőket szeretném föltenni.

Készül-e arra, hogy levonja a konzekvenciákat a tegnapi népszavazás kapcsán? Készül-e arra, hogy az egészségügyi reformnak nevezett folyamatot, ami másfél év óta tart, és aminek a megítélése az emberek szemében rendkívül negatív, végiggondolja, felülvizsgálja? Mi úgy látjuk, hogy ez az egészségügyi reform, ami kezdődött az orvoskamarák szétverésével, majd folytatódott a gyógyszerforgalmazás liberalizálásával, majd a kórházi struktúra megváltoztatásával, kórházak bezárásával, majd vizitdíj, napidíj bevezetésével, végül a több-biztosítós, többpénztáras rendszer törvényi megalapozásával, megbukott.

Kérdezem azt, hogy visszaadják-e a háziorvosoknak a vizitdíj bevezetése előtt elvont amortizációs forrást.

Kérdezem, hogy amikor végiggondolják ennek az egészségügyi reformnak a történetét most már az emberek elítélő véleménye után, visszavonják-e a több-biztosítós, többpénztáras rendszerre vonatkozó törvényt. Ez utóbbit azért kérdezem nagy nyomatékkal, mert mi úgy látjuk, hogy ennek már semmi értelme nincs, és az emberek ezt sem fogják elfogadni, mint ez már a mostani népszavazás kapcsán eléggé egyértelművé vált.

Hajlandó lesz-e a miniszter asszony velünk újragondolni, hogy mit jelent az egészségügyben és általában a nagy rendszerekben a reform? Mert a mi véleményünk szerint szakmailag jól előkészített, folyamatos megújító törekvéseknek a gyakorlati megvalósítását jelenti, aminek előkészítésébe be kell vonni az orvosokat és általában a szakmát, de a civil társadalmat is. Tehát kérdezem, miniszter asszony, hajlandó lesz-e új fejezetet nyitni az egészségügyi reformban.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu