SZŰCS ERIKA szociális és munkaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2006 februárjában fogadta el a 2006. évi tengerészeti munkaügyi egyezményt, amely hazánk számára is kötelezettségeket keletkeztet annak okán, hogy az Európai Unió Tanácsa felhívta a tagállamokat az egyezmény 2010. december 31-ig történő megerősítésére.
Az ILO a későbbi ratifikációtól függetlenül határidőt ír elő az új normák bemutatására, és az Országgyűlés tájékoztatására vonatkozó kötelezettségünknek ezúton kívántunk eleget tenni.
Az ILO-konferencia a 2007. évben fogadta el a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló 188. számú egyezményt és 199. számú ajánlást. Az édesvízi és tengeri halászatot egyaránt hatáskörébe vonó egyezmény rendelkezései a hatóságok és hajótulajdonosok felelősségére, a foglalkoztatás minimálfeltételeire, munkafeltételekre, társadalombiztosításra vonatkozó követelményeket fogalmaznak meg.
Kérem, hogy az országgyűlési határozati javaslat elfogadásával járuljanak hozzá a bemutatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségünk teljesítéséhez.
Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy ratifikációs kötelezettségünknek még az uniós határidő előtt, legkésőbb 2009. december 31-ig eleget kívánunk tenni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés