KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tilki képviselő úr válasza ösztönöz arra, hogy újra egy kétpercesben szóljak.

Tisztelt Képviselő Úr! Tavasszal olyan módosító indítványokat adtak be, amelyeket nem lehet megvalósítani. Úgy gondolom, ez közelebb van egy megvalósítás szabotálásához, mintsem a jóindulatú kiszélesítéséhez. Ön el akarta vinni a 49-es utat egész máshová, majdnem azt mondhatnám, az ország másik részébe. Nem ott akarta megvalósítani, ahol már majdnem elkészült tervek, sőt jóváhagyott nyomvonalak vannak.

Úgy gondolom, tavasszal úgy tűnt, hogy van egy megállapodás, hogy a megvalósítható, a tervek szerint rendelkezésre álló autópálya-szakaszt meg tudjuk kezdeni. Akkor már meglettek volna a közbeszerzési eljárások, a régészeti feltárások, és legkésőbb ősszel vagy tavasszal megindulhatott volna az autópálya-építés. Erre mondtam én azt, hogy a mértékletesség a realitásérzéket és a megvalósíthatóságot jelenti. Ha így gondolkodunk, akkor sokkal többre jutunk, semmint ha olyan elképzeléseket, ami úgy tűnt, hogy önök nem a megvalósítást, hanem annak az elhúzását akarják ezzel szorgalmazni. Hiszen irreális elképzelések beadása módosító indítványként nem segíti az ügy megvalósítását.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu