18 felszólalás
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A probléma nem itt kezdődik. A probléma ott kezdődik, hogy öt éve nem tudták szakemberek elmagyarázni az ott élő embereknek, hogy majd mit fog jelenteni a tájgazdálkodás, amit itt végezhetnek. Ők csak azt látják, hogy bekerítik…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, egyértelmű, hogy a véleménykülönbség köztünk abban van, hogy mi abból indulunk ki, amit a törvény, illetve a szakemberek is mondanak, hogy 20-40 évente egyszer kerülhet elárasztásra, képviselő úr, te pedig arr…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Nevezett képviselőtársaimmal törvénymódosító indítványt nyújtottunk be, amelyik a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztéséről szóló törvény kiegészítését, illetve módosítását irányozza elő. Mint tudjuk, a…
T/11028 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy valami alapvető tévedésben vagyunk. Ébredjünk már föl! Fogalmunk nincs, hogy az ott élő ember hogyan éli meg ezt a helyzetet. Ma Magyarországon a környezetvédelem a szegénységgel párosul, legalábbis úgy érzik ezek az emberek, mert az ors…
J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységé
KÁRPÁTI TIBOR, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottságunk egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartotta a beszámolót. (Taps az MSZP soraiból.)
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hozzászólásom első részében arról a környezetről szeretnék beszélni pár szót, amelyben a költségvetés készült, majd ezt követően - talán egy második időpontban - a két szakterületről, a Külügyminisztérium 2009. évi költségvetés-tervezeté…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a vita irányát visszaforgassam a Külügyminisztérium költségvetésével kapcsolatos észrevételeimre. Magyarország 2011-ben az EU elnökségét fogja ellátni. Mostanában elég sok aggasztó hírt hallunk, hogy Cseho…
H/5897 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásár
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A térségben, a szatmár-beregi részen és a nyírségi-szabolcsi részen élő emberek a tavaszi országgyűlési időszak után, amikor módosító indítványok miatt lekerült a napirendről ez a kérdés, megdöbbenéssel tapasztalták, hogy újra veszélyben…
H/5897 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásár
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tilki képviselő úr válasza ösztönöz arra, hogy újra egy kétpercesben szóljak. Tisztelt Képviselő Úr! Tavasszal olyan módosító indítványokat adtak be, amelyeket nem lehet megvalósítani. Úgy gondolom, ez közelebb van egy megvalósítás szabotálásához, min…
T/3895 A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdál
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Már-már azt hittem, hogy nemcsak az árvízi tározónk csúszik, hanem majdnem lehetetlenné válik az én hozzászólásom is, hiszen mindig közbejönnek valamilyen akadályok, mint most a sok kétperces.…
T/4012 A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
KÁRPÁTI TIBOR, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A külügyi és határon túli magyarok bizottsága, tisztelt képviselőtársaim, megtárgyalta a törvényjavaslatot, és egyhangúlag általános vitára alkalmasnak tartja. (Taps az MSZP soraiból.)
J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyetértek Szászfalvi képviselő úrral, hogy nagyon sok közös célunk van, amelyben egyetértünk, és valóban az segítsen bennünket, hogy mi a jobb a külhoni magyaroknak, vagy hogyan tudjuk javítani a kapcsolatot. A közelmúltban több alkalom…
T/3606 A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terroriz
KÁRPÁTI TIBOR, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! A külügyi bizottság megtárgyalta, és egyhangúlag ajánlja a képviselő-testületnek elfogadásra a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
KÁRPÁTI TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Jól emlékszem még Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakosként, mennyire örültünk, amikor a területfejlesztésről és területrendezésről szóló '96. évi törvény megjelent, amelynek a 6. §-a kijel…
H/2940 A területfejlesztési támogatásokról és a decentralizáció elveiről, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszeréről
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tasó képviselő úr vezérszónoki hozzászólásában a rendszer felépítésére vonatkozóan több mindennel egyetértett. Azonban úgy látom, hogy visszatérő félelme a centralizáció, a központi irányítás és döntés beépülése a rendszerbe. Két vonatko…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is szeretném kiegészíteni az előttem elmondott kétpercest egy hasonló megközelítéssel. A szatmár-beregi térség, ahol élünk, az ország egyik legszegényebb térsége, és már a hatvanas-hetvenes években kiderült, hogy egy ilyen térségben c…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Már-már azt hittem, megfosztanak attól az örömtől, hogy első hozzászólásomat vita feltételeinek megléte mellett tudom megtenni, hiszen kétperces hozzászólásaikkal felhasználták azt az időt, hogy a soron következők szólni…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Új Magyarország fejlesztési terv két hangsúlyozott prioritást fogalmaz meg, az egyik a versenyképesség, a másik pedig a felzárkóztatás. Azt figyeltem meg, hogy a mai vita során nagyon sok képviselőtársam, döntően elmaradott,…