LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Két dologról beszélnék, mindkettő a régi-új kormány első intézkedéseképpen az általa eléggé zavaros módon beterjesztett adótörvények módosításának a születési rendellenességeiről szól. Ez a két szó: életmentő műtét az egyik, védelem a másik. Bajnai Gordon miniszterelnök minapi első napirend előtti felszólalásában, amikor az április 19-én bejelentett MSZP-s megszorító csomagot indokolta, orvosi hasonlattal élt. Azt mondta, hogy nem injekcióról van szó, ami egy kicsit fáj, és utána majd jobb lesz, hanem itt bizony életmentő műtétről van szó. Én továbbmegyek egy egészen morbid feketehumorral, amin általában kínjában nevet csak az ember. Az asszisztens mondja a műtőben az orvosnak: doktor úr, mikor lesz vége ennek a több órája tartó műtétnek? Az orvos válasza: műtét? - én azt hittem, hogy boncolunk.
Tisztelt Ház! Miért van szükség életmentő műtétre? Mert az önök felelőtlen, hanyag viselkedésével ezt előidézték. És lehetetlen, hogy az, aki a súlyos betegséget előidézte, a magyar gazdaságot, társadalmat legyengítette, a környezetünkhöz képest mélyebb erkölcsi, gazdasági, szociális válságot idézett elő, a kormányváltással úgy viselkedjen, mintha semmi köze nem lenne a helyzethez.
Mi a dolga ezzel szemben súlyos betegség esetén egy felelős orvosnak? Pontos diagnózis, műtéti terv, egy hozzáértő, felkészült, valóban szakértőkből álló csoport, de mindenekelőtt kell a beteg hozzájáruló nyilatkozata, hogy beleegyezik a műtétbe egy kimerítő és részletes tájékoztatás után. Itt mindegyik hiányzik, csak vádaskodások vannak. Nem azt halljuk Kádártól Hornon, Bokroson át Gyurcsányig és most Bajnaiig, hogy minden problémáról a magyar nép tehet, mert többet fogyasztott, mint amit megtermelt? Vagyis túlfogyasztott a társadalom, amiért forrásmegvonással kell büntetni. Jelen van itt egy kettős ígéret, amely szerint a beavatkozásoktól később jobb lesz az egyénnek és az országnak is. Előbbinek azért, mert később a jövedelmük növekedhet, az ország pedig meg tud szabadulni az adósságtól.
Az elmúlt három évtized viszont azt bizonyítja, hogy ez nem így van. 2009-ben a reálbérek 5 százalékkal érnek kevesebbet, mint 1978-ban, vagyis öt megszorítás ellenére rosszabb a helyzet. Az adósságállomány pedig nagyjából 100 milliárd dollárral emelkedett. Ez a totális csődje a szocialista hazugságtömegnek. Mindez azt jelzi, hogy nem lehet kimondani az igazságot, amely nem más, mint az, hogy az önök által előidézett adósság, annak kamatai és a globális profitszivattyú kifosztja a társadalmat.
Tisztelt Ház! Térjünk vissza a kiindulópontunkhoz, és nézzük, hogy mit mondanak a hozzájáruló nyilatkozatról a betegjogokról szóló törvényi előírások. Érdemes ezt egy kicsit körüljárni annak érdekében, hogy pontosan megértsük, miért kell új választás ahhoz, hogy bármilyen gyógymódot alkalmazni lehessen a betegen. A beteg saját személyére vonatkozó döntési jogának gyakorlásához a legalapvetőbb feltétel a döntéshez szükséges megfelelő tájékoztatás és annak kellő mértékű megértése. Ezt hívják esetünkben társadalmi vitának, párbeszédnek.
Tisztelt Ház! A tájékoztatás akkor megfelelő, ha a betegség lényegéről, kórjóslatáról és a választható kezelési módszerek kockázatáról, a várható következményeiről a beteget tájékoztatjuk, mielőtt beleegyezését adja az általa elfogadott kezeléshez. Itt erre nem kerül sor, nincs választási lehetőség különböző kockázatú kezelések között, mert nem egy átfogó jövőkép mentén halad a kormány, választási lehetőségek közül választva, hanem egy általa előidézett rendkívüli kényszerhelyzetben külső erők által diktált konkrét intézkedéseket kell végrehajtson. A sodródás elkerüléséről szól a kormány. Itt nem erről van szó, hanem egy szabadesés közbeni kétségbeesett próbálkozásról.
Tisztelt Ház! A senki által meg nem választott miniszterelnök szerint a védelem az egyik pillére ennek a csomagnak. Szerinte cél az, hogy megvédje Magyarországot, a családokat, a vállalkozásokat. Ezzel a propagandával szemben az MSZP megszorító csomagja a gyermekeket nevelő családokra, a nyugdíjasokra, a betegekre, a bérből és fizetésből élőkre rakja a legtöbb terhet. A tehetősektől, a gazdagoktól csupán szolidaritást, átmenetileg egy kicsivel több adófizetést vár.
A védelemről szóló hazugság előtt nézzük, hogy milyen elemekhez nem nyúl a választási lehetőségek között a kormány. Nem foglalkozik a korrupcióval, a mai helyzetben túlzó presztízsberuházásokkal, a kettő ráadásul összefügg. Nem foglalkozik a válság közepette is hatalmas nyereséget felmutató bankokkal, sőt azok rendkívüli mértékű megsegítésén fáradozik. Nem foglalkozik a multinacionális cégek profitszivattyújának lefékezésével, és a sort hosszan folytathatjuk.
Tisztelt Ház! Kiket nem véd meg ez a program? Pont azokat, akikre hivatkozik, és itt érhető tetten a kormányzat hazugsága, éppen a nagyszülőket, a nyugdíjasokat, akiknek a mostani törvénytervezet-csomag összesített negatív spirálhatása akár 10-15 százalékos életszínvonal-csökkenést is okoz. Nem védi meg éppen a bérből és fizetésből élő szülőket, akiknek a létbizonytalanságát a végletekig fokozza. A családi bevételt szintén összesített hatásként 10-15 százalékban csökkentheti. Nem védi meg a gyermekeket, akik aztán végképp nem tehetnek arról a romhalmazról, amit a továbbélő szocializmus, megspékelve egy kis SZDSZ-szel, 60 évnyi áldatlan tevékenységével létrehozott. Nem védi meg a betegeket, akiknek csökkenti a táppénzét. A sort folytathatjuk. Kiket nem véd meg tehát? Éppen azokat, akiket egy magára valamit is adó államnak kiemelt pillérként védenie kellene, a gyermekeket nevelő családokat és az időseket, akik védtelenek bármilyen sarcolással szemben.
És most nézzünk egy konkrét, lakóhelye által eleve meghatározott társadalmi csoportot, a nagy szocialista lakótelepen élőket, akiknek a körében ennek a csomagnak az áldatlan hatásai mintegy sűrítve jelen vannak. Itt a jellemző népesség az egyedülálló kisnyugdíjas, az egykeresős csonka család, ahol a családfenntartók túlnyomó többsége a közszférában dolgozik. Őket hatványozottan sújtja mindaz, amit az MSZP-csomag tervez: az általános áfaemelés, a távhő-kompenzáció elvétele, a nyugdíjak, a családtámogatási rendszer megkurtítása és így tovább. Az itt élők számára például a távhő-kompenzáció elvétele havi csaknem 5 ezer forintot jelenthet, az áfacsökkentés viszont kevesebb mint 200 forintot enyhít ezen akkor, amikor a panelprogram áll, a lakótelepi lakásokban élők kényszerfogyasztók, és már ma is a falhoz szorítottak. Ma reggeli hír, hogy nálunk nem is biztos, hogy lesz gázárcsökkenés júliustól, holott erre épül egy sor ígéret.
(14.20)
Megjegyzem, hogy a magyar távfűtési rendszerek több mint 90 százaléka gázra alapozott.
Tisztelt Ház! Herczog László miniszterjelölti meghallgatásán kérdeztem, hogy a tervezett intézkedések, az MSZP-csomag mögött van-e hatásvizsgálat, például a demográfiai helyzetre gyakorolt hatását mérték-e hosszabb távra. Mert ez utóbbi olyan érzékeny rendszer, amiben néhány rossz intézkedéssel évtizedes romlást lehet előidézni, amit utána rendkívül nehéz lesz visszaépíteni. A miniszterjelölt nem is válaszolt. Olyan ez az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, aminek a végét, a teljes kifejtését még nem is látjuk, mintha a társadalmat valóban élve boncolnák. Elképzelhető, hogy a magyar társadalom nem is igazán tudja, mi történik vele? Vagy tudja, de nem foglalkozik vele, apátiába menekül, önpusztítást választ? Egyedi, akár nem legális eszközöket keres a túlélésre? Önök mintha ezzel számolnának.
Járva a saját körzetemet, az újpalotai lakótelepet, azt kell mondanom, hogy a falhoz szorított tömegek bizony felébrednek, és ellen fognak állni. Önök depressziót, további lecsúszást okoznak a reménykeltés helyett. Véleményünk szerint egészen más irányba kell elindulni. A válságból való kilábalás programjának először a beruházásokon alapuló munkahelyteremtésre, majd az ebből fakadó növekedésre kell építenie, ezt követheti az egyensúly megteremtése. Ehhez viszont új választás kell. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Haha!) Ez a törvénytervezet elfogadhatatlan, a szabadesést nem állítja meg, viszont összeomlást eredményez.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés