DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Az állam erőszak-monopóliumát senki nem kérdőjelezheti meg. Ez az állam feladata, hogy rendet tartson az országban.

Egyértelmű viszont az is, hogy ehhez lehet csatlakozni: lehet csatlakozni mindenekelőtt az önkéntes jogkövetéssel; és lehet csatlakozni azzal is, hogy az államot segíti és támogatja. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, nyilvánvalóan megfelelő kapcsolatba kell kerülni a rend fenntartására kijelölt szervezetekkel.

Ennek meghatározott feltételei vannak. A feltételeket teljesíteni kell tudni, mert különben az állam nem fogadja be ezt a tevékenységet. Tehát mindenkit örömmel veszünk, mindenekelőtt azokat, akik önkéntes jogkövetéssel, a rend fenntartása érdekében tesznek, és azokat is, akik önként felajánlják a segítségüket a rendőrségnek (Pörzse Sándor közbeszólása.), hogy segítsék és támogassák ezt a rendfenntartást. De ez nem jelenti azt, hogy félkatonai szervezetek masírozzanak az országban; ez nem jelenti azt (Szórványos taps a kormányzó pártok és a Jobbik padsoraiból.), hogy ezek a szervezetek vindikáljanak maguknak olyan jogokat, amelyekre sem a törvény, sem az Országgyűlés, sem az állampolgárok nem hatalmazták fel.

Tehát összefoglalva azt szeretném mondani, hogy várjuk a segítséget, de nem így, nem ilyen módon. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu