DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Magam is részt vettem a rigai találkozón, de a rigai informális megbeszélésen az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás volt a téma. Kétségtelen, hogy szóba került a vitarendezési mechanizmus, és nem mondom, hogy magunkra maradtunk, de öten voltunk összesen a tagállamok között, akik továbbra is kitartottunk amellett, hogy az Európai Unió tagországaiban olyan jogrend működik; ezek a tagállamok tagjai az OECD-nek is, és ott az úgynevezett like-mindedness feltételrendszernek történő megfelelés esetén ‑ és ezek a tagállamok megfeleltek ‑ bizonyítást nyert, hogy fejlett jogrenddel és demokratikus jogrenddel, berendezkedéssel rendelkeznek. Tehát mi továbbra is kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy nincs szükség nemzetközi választottbíróságok szerepvállalására, hanem elegendő a nemzeti joghatóság a vitás beruházásvédelmi kérdések eldöntésére.
Talán mondhatom azt is, hogy öt tagállam van, akikkel teljesen egyetértünk. Sajnos, látunk bizonyos pálfordulást az erős európai gazdaságok képviselői részéről, akik az ISDS-nek, a beruházásvédelmi megállapodásnak egy olyan formáját szeretnék alkalmazni, amelyik az Európai Unió és Kanada között kötendő szabadkereskedelmi megállapodásnak a része. Ez a megállapodásvita öt évig tartott, és tavaly augusztusban zárult le.
Egyelőre egy tervezet áll rendelkezésünkre, amelyik tartalmazza az ISDS-t, vagyis a nemzetközi választottbíróságok szerepvállalását a beruházásvédelmi vitákban, de olyan korlátozásokat tartalmaz, amelyek a tárgyalásokra valószínű, hogy további lehetőségeket kínálnak az érdekeink érvényesítése szempontjából.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés