CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Na, pont erre lettünk volna kíváncsiak, hogy mi a dolga, mert ezt nem tudjuk gyakorlatilag. Ő meg már hosszú-hosszú ideje, 2016 óta betölti ezt a szerepet, és gyakorlatilag nem láttunk tőle produktumot. Csak nem véletlenül az államtitkári pozíció helyett egy kárpótlás ez a kormánybiztosi hely? ‑ csak kérdezem, nem állítom.

A PDSZ felmérése alapján az egyes pedagógusok úgy látták a karantén ideje alatt, tisztelt miniszter úr, hogy semmilyen segítséget önöktől nem kaptak, sőt némelyeknek és többeknek a mindennapos kiadásaik is megnövekedtek, eszközbeszerzésre kényszerültek, amelyek mindegyike a saját kasszát, a családi büdzsét csorbította meg. Jelentős hányaduk gondolta úgy, hogy önök elhagyták őket, és valószínűleg szeptemberben is hasonlókat éreztek.

Úgy gondolom, érdemes lenne elgondolkozni valódi bérfejlesztésen az ágazatban, érdemes lenne elgondolkozni a pedagóguséletpálya-modell reformján, mert tudja, miniszter úr, ha elfogynak a pedagógusaink, akkor elfogy a jövőnk is. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és a Párbeszéd padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu