61 felszólalás
K/18246 Hogyan kíván segíteni a kormány az építőipari vállalkozásoknak?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az infláció, a nemzetközi gazdasági hatások és a kormányzati politika tétlenségének következtében óriási mértékben elszabadultak az alapanyagárak az építőiparban. Sorra érkeznek a szerződésmódosítási kérelmek,…
K/17861 Megépül-e a Kunszentmártont elkerülő út?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Először 2020 augusztusának elején kértem tájékoztatást önöktől írásban a Kunszentmártont elkerülő út létesítésével kapcsolatban, hiszen akkor Boldog István országgyűlési képviselőtársam a költségvetésről szóló…
K/17760 Mit tesznek azért, hogy ne következzen be a közoktatás összeomlása?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Abban bizonyára egyetértünk, hogy a koronavírus-járvány által az egyik leginkább érintett terület az egészségügy mellett a közoktatás, hiszen az iskolai közösségekben mindig gyorsabban és intenzívebben terjedn…
K/17534 Hogyan és mikor kívánnak javítani a martfűi mentőállomáson dolgozók munkakörülményein?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy Magyarországon az egészségügyre az elmúlt időszakban extra terhelés hárult. Talán abban sincsen vita közöttünk, hogy a járványkezelés frontvonalában a mentősök, a mentődo…
A/17179 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy öröm számomra, hogy itt az ódon falak között találkozhatunk és beszélgethetünk az oktatáspolitika aktuális kérdéseiről. Tudja, államtitkár úr, megtehettük volna ezt Mezőtúron is néhány hete, amikor ön jel…
A/17179 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, én nem mint öregdiák, hanem mint országgyűlési képviselő szerettem volna ott lenni, de fátylat rá, én elengedtem már ezt a dolgot. Boldog István viszont nem engedte el, hiszen a szeptember 16-ai Facebook-oldalán bejegyzést tett közzé, amelyben…
I/16429 Kinek van igaza?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Mivel tudom, hogy önök nagy kedvelői az idézeteknek, így engedje meg, hogy egy Lánczi András-idézettel kezdjem: „Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” ‑ mondta 2015 telén a Századvég akkori ve…
I/16429 Kinek van igaza?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tudja, államtitkár úr, az lep meg engem leginkább, hogy én már szerdán leadtam ezt az interpellációmat, úgyhogy volt elég idő arra, hogy felkészüljenek belőle, hogy vajon valóban, azok az ügyek, amelyeket én idehoztam a Ház elé, és amelyeket felsoroltam…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A költségvetés vitájában a frakciómból én szólalok fel talán utoljára, éppen ezért az általános dolgokat már én nem szeretném újra megismételni, hiszen a vita alkalmat adott minden képviselőnek ar…
Napirend előtti felszólalások
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Urak! Engedjék meg, hogy felszólalásom elején megkíséreljek egy dolgot tisztázni önökkel. Igaz, elmondtuk már számtalanszor, de valahogy önöknek eddig ezt nem sikerült megérteniük, így elmondom újra:…
T/15967 A szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről
CSÁNYI TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek a vitája kapcsán több helyen fog egyezni a véleményünk, mintsem különbözni, ennek megfelelően egy kis, rövid bevezet…
K/15814 Nem tartja elhamarkodottnak az iskolák újra nyitását?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány április 19-étől újra kinyitja az iskolákat; sajnos úgy fest, az általános iskolákat mindenképpen. Gulyás Gergely miniszter ennek nem látja komoly kockázatát, hiszen szerinte az első adag vakci…
A/15774 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen. A miniszter úrtól személyesen várjuk majd a választ. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
T/15708 Egyes köznevelést érintő törvények módosításáról
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Először is, én is a köszönet hangján szeretnék megszólalni a volt tanárkollégáim irányába, ahogyan Nacsa képviselő úr is tette a felszólalásában, hiszen a koronavírus-járvány idején az első…
K/15499 Mire, kire számíthatnak azok a települések, akiknek nem jutott?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Abban, azt hiszem, megegyezhetünk, hogy a vidéki úthálózat nem felel meg az ott élő emberek elvárásainak, és akkor szerintem nagyon enyhén fogalmaztunk. Az ezeken a településeken élőket nem nyugtatja meg ugyanis egy épülő autópá…
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Egy éve, szinte napra pontosan, hogy a vírushelyzetre való tekintettel önök elrendelték egyik pillanatról a másikra a közoktatási intézményekben a tantermen kívüli digitális oktatást. Akkor gyakorlatilag a mélyv…
A/15034 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Miniszter úr, köszönöm szépen a kollégák nevében, hogy elismerte, hogy ők dolgoztak, önök pedig nem az elmúlt időszakban a digitális átállással kapcsolatban. Ezúton én is köszönöm nekik. A kérdésemre csak nem sikerült válaszolni. Mennyibe került a KRÉTA-rendsz…
K/15212 Valóban jár a tanároknak a 100%-os táppénz, vagy ez is csak egy jól hangzó ígéret?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Emlékezetes, hogy Kásler miniszter 2020 szeptemberében megígérte a pedagógustársadalomnak, hogy aki megbetegszik a koronavírus-járvány alatt, annak jár a 100 százalékos táppénz. A miniszter ígéretét joggal ért…
K/15005 Önök tényleg azt hiszik, hogy jól csinálják?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A középiskolai felvételi vizsgák eredményeit február 9-én értékelte Maruzsa Zoltán. A köznevelésért felelős helyettes államtitkár hasonló számokról beszélt, mint a tavalyi, és biztosan nem véletlenül hallgatta…
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen, megvárjuk, amíg Kásler miniszter úr leereszkedik hozzánk. (Taps a Jobbik soraiban.)
A/13883 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen, megvárjuk a miniszter urat.
T/13476 Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnál foglalkoztatottak jogállásváltozásához szükséges egyes törvények módosításáról
CSÁNYI TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindannyian tisztában vannak azzal, hogy a Jobbik a kezdetektől fogva tiltakozott az MTA kutatóhálózatainak az újonnan létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba való kiszervezése ellen. Ez…
A/13320 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen, megvárjuk Kásler miniszter urat.
A/13390 Mennyire hiteles a kormány politikája?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly is folytattunk már kollégájával egy rövid eszmecserét a belügyi dolgozók béremelése kapcsán, úgy tűnik, az idén is szót kell ezzel kapcsolatban ejtenünk. Számtalan keserű megjegyzés olvasható ugyanis a…
A/13390 Mennyire hiteles a kormány politikája?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Az a baj az ön által elmondottakkal, hogy önök bort isznak és vizet prédikálnak ebben a kérdésben is. A múlt héten az ön főnöke, Orbán Viktor itt a parlamentben azt találta mondani, hogy zéró tolerancia van a korrupció kapcsán, miközben az ő közvetlen…
A/13230 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönjük szépen, megvárjuk miniszter urat.
Napirend utáni felszólalások
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A mai felszólalásomban az úgynevezett fideszes hagyatékról szeretnék önöknek szólni, arról a hagyatékról, amelyet egy évvel ezelőtt a fideszes önkormányzatok hagytak hátra leköszönésük után. Én egy olyan szer…
A/11313 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Örülök, hogy újra látom, és van lehetőségünk néhány szóban beszélni az elmúlt időszakról, ritkán adatik ez meg. A nyakunkon van a vírusjárvány második hulláma, amelyet persze már jó előre lehetett tudni, hogy be fog köve…
A/11313 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Na, pont erre lettünk volna kíváncsiak, hogy mi a dolga, mert ezt nem tudjuk gyakorlatilag. Ő meg már hosszú-hosszú ideje, 2016 óta betölti ezt a szerepet, és gyakorlatilag nem láttunk tőle produktumot. Csak nem véletlenül az államtitkári pozíció helyett egy k…
A/11313 Mit gondol erről, Miniszter úr?
CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Örömmel beszélgetek államtitkár úrral, de megvárnánk miniszter urat, köszönettel. (Taps a Jobbik soraiban.)