CSÁNYI TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, én nem mint öregdiák, hanem mint országgyűlési képviselő szerettem volna ott lenni, de fátylat rá, én elengedtem már ezt a dolgot. Boldog István viszont nem engedte el, hiszen a szeptember 16-ai Facebook-oldalán bejegyzést tett közzé, amelyben azt írja, hogy a frakcióülésen ő elintézte, hogy lesz pedagógusbér-emelés. Akkor legyen kedves, államtitkár úr, megmondani, hogy mit intézett el a képviselőtársam, mert tűkön ülünk, és várjuk az eredményeket. Ugyanis lehet bármiről beszélni, visszamutogatni az előző korszakokra, de a vetítési alap mégiscsak a 2014-es minimálbér összegével, 101 500 forinttal azonos.

(17.30)

A kezdő fizetése, államtitkár úr, egy mostani tanárnak, aki kijön az egyetemről, főiskoláról, 219 900 forint. Én azt gondolom, hogy ez nem az az összeg, amivel be tudjuk hívni a pedagógusokat, a fiatal tanárokat a pályára, és azt ön is nagyon jól tudja, hogy itt a humán erőforrásban nagyon komoly problémák lesznek az elkövetkezendő időkben. Elöregedő pedagógustársadalomról beszélünk, önök ez ellen nem tesznek semmit, önök nem foglalkoznak az oktatásban dolgozókkal, nem emelik a bérüket, önök eljátsszák a magyar jövendőt. (Taps a Jobbik, a DK és a Párbeszéd soraiban. ‑ Szilágyi György közbeszól.)

Forrás: parlament.hu