HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Azt hiszem, az irodalmon és a politikán kívül is vannak olyan területei az életnek, ahol talán nem kell minden kérdésre válaszolni, de arra a felvetésre vagy kérésre, hogy a Törvényalkotási bizottság álláspontját a napirendet illetően mondjam el, nyilván szükséges és illendő, úgyhogy ezt meg is teszem.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 10-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról szóló T/13958. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 24 igen szavazattal, 9 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A hulladékgazdálkodási tárgyú törvény módosításának egyik legfőbb célja, hogy meg kell tisztítani az országot a több évtizede lerakott hulladéktól, valamint a hulladékgazdálkodási szabályszegések megfelelő szankciórendszerének biztosításával a teljes hulladékgazdálkodási ágazatot egy sokkal erőteljesebb hatósági ellenőrzés alá kell rendelni. Lényeges cél, hogy meg kell előzni az illegális hulladék újraképződését, és biztosítani kell a megfelelő hulladékgazdálkodás alapjait, és a hulladékgazdálkodási célrendszer mind teljesebb megvalósulása érdekében biztosítani kell az ágazat minőségbiztosítását, és ehhez megfelelő szervezeti fórumrendszert kell rendelni.
Fontos megemlíteni, hogy hulladékgazdálkodási szempontból a javaslat hazai előzménye a klíma- és természetvédelmi akcióterv. A kormány az akciótervben megfogalmazott célok elfogadásával kifejezte határozott szándékát arra, hogy olyan intézkedéseket tegyen, amelyek hozzájárulnak a hulladékképződés csökkentéséhez, az illegális hulladéklerakás megelőzéséhez és a hulladékból érték teremtéséhez, ami, úgy vélem, minden szempontból támogatandó.
Mindezek mellett a javaslat új koncessziós modellt hoz létre a hulladékgazdálkodási ágazatban. A vonatkozó uniós irányelvnek való megfelelés érdekében a tervezet az italcsomagolások esetében egy automatákból és kézi visszaváltóhelyekből álló visszaváltási rendszert vezet be, amelyben a vásárló a műanyag, alumínium és üveg csomagolású termékek után visszakapja a csomagolás díját. A javaslat szerint a jövőben az állam meghatározott termékekre vonatkozóan kötelező visszaváltási díjas rendszert alakít ki és működtet azért, hogy a termékek újrahasználata, valamint a termékekből és csomagolásukból képződött hulladék kezelése egy országos, egységes, integrált rendszerben valósuljon meg.
A törvényjavaslat a hulladékgazdálkodás mellett módosításokat tartalmaz a távhőszolgáltatásról, a villamos energiáról, valamint a földgázellátásról szóló törvény tekintetében is.
Az energetikai tárgyú jogszabályokban további módosításokat a hatósági tapasztalatok alapján felmerült, a hivatal ‑ elsődlegesen a megújuló energia alkalmazásával összefüggésben ‑ egyre bővülő feladatainak hatékony és gyors ellátását elősegítő eljárási korrekciók, valamint jogharmonizációs kötelezettségek indokolnak.
(20.40)
Az elmondottak alapján úgy vélem, a törvényjavaslat fontos és előremutató rendelkezéseket tartalmaz, ennélfogva támogatandónak vélem. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés