ELNÖK : Szép jó napot kívánok! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, foglalják el helyüket, ellenőrizzék, hogy kártyájukat megfelelően elhelyezték‑e a szavazógépben. Határozathozatallal folytatjuk munkánkat.
Soron következik az Állami Számvevőszék 2023. évi szakmai tevékenységéről, az intézmény működéséről és gazdálkodásáról szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/9689. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/9689. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 119 igen szavazattal, 47 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről szóló H/10862. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/10862. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 157 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 4 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a hadigondozásról és a bűnügyi együttműködéssel összefüggő törvények módosításáról szóló T/10871. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/10871/5., összegző jelentését pedig T/10871/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/10871/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 152 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 18 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/10871/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egységes javaslatot 166 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a „Fegyverezzük újra fel Európát” új uniós finanszírozási eszköz hitelfelvételi eleméről szóló P/11207. számú politikai nyilatkozatra vonatkozó javaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát P/11207/1., összegző jelentését pedig P/11207/2. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási bizottság P/11207/1. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 137 igen szavazattal, 28 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Ennek során a politikai nyilatkozatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről határozunk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a politikai nyilatkozat elfogadásához az országgyűlési képviselők több mint felének igen szavazata szükséges. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a P/11207. számú politikai nyilatkozat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult politikai nyilatkozatot 138 igen szavazattal, 29 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Most soron következik a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/11201. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. (A karzatról Gelencsér Ferenc, Tóth Endre és Sebők Éva Orbán Viktort és Vlagyimir Putyint ábrázoló, A/4-es lapokat szórnak az ülésterembe, miközben az általuk elhelyezett hordozható hangszórón keresztül felhangzik a szovjet himnusz.) Figyelmeztetem képviselőtársaimat, mivel úgysem vesznek részt, akik fönt vannak… Bravó! (Bedő Dávid egy piros, Lőcsei Lajos egy zöld, Hadházy Ákos egy narancssárga színű füstgyertyát gyújt meg és emel a magasba. A fojtó szagú füst beborítja az üléstermet. Többen köhögnek, szájukat, orrukat eltakarják, papírral legyezik magukat.)
Kérem képviselőtársaimat, őrizzék meg nyugalmukat! Akik arra születtek, hogy rendetlenséget szítsanak, azok most is ezt teszik. (Bedő Dávid: Most bontják le a demokráciánkat még inkább! Nem hagyjuk! ‑ Lőcsei Lajos: Nem hagyjuk! Nem ezért esküdtünk, hogy a Fidesz arcára kialakított rendszerbe simuljunk!)
Emlékeztetem önöket, hogy tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. (Folyamatos, nagy zaj. ‑ Bedő Dávid és Lőcsei Lajos, ütemesen: Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! ‑ Novák Előd: Búcsúbuli! Búcsúbuli, srácok, de nem a putriban vagytok!) A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/11201/4. számon (Folyamatos zaj, többen az ellenzéki oldalról, ütemesen: Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!), összegző jelentését pedig T/11201/5. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/11201/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. ‑ Többen a Momentum soraiból: Nem! Nem! Nem! ‑ Bedő Dávid: Szégyen, gyalázat! Alapvető jogunktól akarnak megfosztani, a gyülekezés jogától!)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 137 igen1 szavazattal, 28 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta. (Taps a kormánypártok, a Mi Hazánk és a Jobbik soraiból. ‑ Pfújolás a Momentum soraiból. ‑ Lőcsei Lajos: Hazaárulók! Hazaárulók! ‑ Folyamatos, nagy zaj.)
(14.10)
Most a zárószavazás következik, amelynek során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslattal módosított szövegéről döntünk. (A füstgyertyák kialszanak. ‑ Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Kifogyott a muníció a végszavazásra! Elfogyott!)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/11201. számú törvényjavaslat (Lőcsei Lajos: Hazaárulók!) összegző módosító javaslattal módosított szövegét. (Lőcsei Lajos: Hazaárulók! ‑ Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Anarchisták!) Kérem, szavazzanak! (Lőcsei Lajos: Hazaárulók! ‑ Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 136 igen2 szavazattal, 27 nem szavazat ellenében (Taps a kormánypártok soraiban.), tartózkodás nélkül elfogadta. (A Momentum képviselői távoznak az ülésteremből.)
Tájékoztatom a tisztelt képviselőtársaimat, hogy mindezt, a botrányt, ami itt a Parlament üléstermében történt, a többség becsülettel, tisztességgel és fegyelmezetten végezve munkáját vette tudomásul. A Momentum képviselőcsoportja, amelyik ezt előidézte, saját magukat zárták ki azzal, hogy most távoztak. Természetesen a rájuk vonatkozó szankciók érvényesek lesznek.
Tisztelt Országgyűlés! Az elfogadott napirendünknek megfelelően most a tegnapi ülésnapon elhangzott interpellációkra adott válaszok elfogadásáról történő határozathozatalokra kerül sor.
Földi Judit, a DK képviselője, az I/10891. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 99 igen szavazattal, 41 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Cseh Katalin, a Momentum képviselője, az I/11162. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 120 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Vajda Zoltán képviselő úr, az MSZP képviselője, az I/11158. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 121 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Dudás Róbert, a Jobbik képviselője, az I/11157. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 120 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Szabadi István, a Mi Hazánk képviselője, az I/11132. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 121 igen szavazattal, 27 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője, az I/11163. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 121 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Csárdi Antal független képviselő az I/10879. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 121 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője, az I/11155. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 121 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője, az I/11160. számú interpellációjára adott választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az interpellációra adott választ 120 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A határozathozatalok végére értünk. Most mindaddig, amíg a terem atmoszféráját át nem tudjuk öblíteni, szünetet rendelek el.
Megköszönöm mindenkinek a fegyelmezett részvételt, és mindezt, az egészségünk veszélyeztetésére a Momentum által alkalmazott megoldást nagy köszönettel vesszük.
(Szünet: 14.17-15.25
Elnök: dr. Latorcai János
Jegyzők: Gelencsér Attila és Berki Sándor)
1 Dr. Komáromi Zoltán (DK) tévesen szavazott.
2 Dr. Komáromi Zoltán (DK) tévesen szavazott.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés