ELNÖK : Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt folytatnánk az ülést, tájékoztatni szeretném önöket arról, hogy az ülésterem levegője jelenleg mind a karzaton, mind a földszinten megfelelő a benntartózkodásra huzamosabb időre is. A tűzoltók ezt megelőzően elvégezték mind a három szinten a mérést, egészségkárosító összetevő most már nem mutatható ki. Az oxigén szintje 20,9 százalék; kén-dioxid, metán és szén-monoxid pedig nem volt kimutatható mennyiségű, tehát vélhetőleg ilyen szennyeződés nincs.

Arról is tájékoztatom önöket, hogy a szag, ami elsősorban belépéskor érzékelhető, az sajnos az ülés folyamán még végig jelen lesz, és becslések szerint reggelre fog tudni a fokozott légcserével majd kiürülni az ülésteremből.

Én elnézést kérek, hogy kissé rekedtebb állapotban vagyok, de ez nem fogja zavarni azt, hogy rendes menetrend szerint tudjunk dolgozni. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az Alaptörvény tizenötödik módosításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig. A Kocsis Máté, Fidesz, és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslat T/11152. és T/11153. számokon a Ház informatikai hálózatán valamennyiünk számára elérhető.

Most az előterjesztői nyitóbeszédre kerül sor, 30 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Hende Csaba képviselő úrnak, az Országgyűlés alelnökének. Parancsoljon, alelnök úr! Öné a szó.

Forrás: parlament.hu