DR. JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm a szót, és valóban nagyon rövid leszek. Papp Zsolt képviselőtársamhoz csatlakoznék: valóban ez egy nagyon égető és fontos probléma, ahol nagyon fontos az, hogy mindannyian ebben konszenzust találjunk.

Szeretném felhívni a figyelmet a tájékoztatás fontosságára, ugyanis a törvényjavaslat jelentősen kiterjeszti azon érintettek körét a bor- és szőlőágazat hagyományos résztvevőin túl, akiktől adott esetben cselekvést várnak el, hiszen az „egyéb szőlő” fogalmának bevezetésével ezek az intézkedések számos olyan tulajdonost is érinthetnek, akiknek adott esetben csak néhány hobbiszőlőtőkéjük van, nem részesei alapvetően az ágazatnak, de a birtokok elhelyezkedése miatt a jogszabályban megnevezett, körülhatárolt területhez tartoznak.

Ezek a személyek ugyanakkor az ágazati hirdetményekről nem feltétlenül szereznek tudomást, így könnyen mulasztásba kerülhetnek a bejelentés kapcsán. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom az edukációt és az esetleges országos, központilag koordinált kampányt, ami segítheti az ügyet. Ennek nagy szerepe lehet abban, hogy tudatosítsuk az egyéb kategóriába eső szőlőtőke-tulajdonosokkal a helyzet komolyságát, az ügy fontosságát és az esetleges kötelezettségeiket, teendőiket az ügyben a mihamarabbi rendezés és a gyorsabb intézkedés érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! A helyzet valóban komoly, így valóban teljes összefogásra van szüksége az ágazatnak annak érdekében, hogy ne azzal szembesüljünk néhány éven belül, hogy történelmi borvidékeinkről eltűnnek a szőlőtőkék, a csodálatos magyar bor pedig megszűnik tényezőként jelen lenni a piacon. Ezért maximálisan támogatjuk a törvényjavaslatot, és jó éjszakát kívánok mindenkinek. (Taps.)

Forrás: parlament.hu