BALOGH MIHÁLY (TISZA): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Mielőtt elkezdeném, azt gondolom, fontos megjegyezni, hogy eléggé árulkodó az, hogy a KDNP részéről már senki hozzá sem szól ehhez a vitához. A Fidesz részéről Hegedűs Barbara képviselő asszony hozzászólt, de ahogy láttam, elhagyta az ülést, biztos fontosabb dolga is akadt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Mindjárt visszajön!) Az ő részéről is elhangzott az, hogy 2025 decemberében, a Szőlő utcai botrány után önök átutalták a bv intézetéhez ezeket az intézményeket.

A kérdés már csak az, hogy miért. Hát, nem azért, amit itt képviselő asszony elmondott, hogy amint érkezett a jelzés, önök azonnal cselekedtek ‑ megjött Hegedűs Barbara képviselő asszony is ‑, hanem azért, mert már nem tudták tovább a szőnyeg alá söpörni ezeket a problémákat. Próbálkoztak, egyszerűen nem sikerült. Ilyen probléma volt az is, amikor az intézet egyik dolgozója, későbbi megbízott igazgatója bántalmazott egy gyermeket.

Az egyik felvételen jól és tisztán látszik, hogy az egyik bent lakó gyermeket lefogják, és bottal ütlegelik. És mit gondolnak ‑ önöknek tudniuk kell ‑, hogy mi volt az akkori kormányoldal válasza erre? Ugyanaz, ahogy egyébként most is elkezdték a felszólalásukat, cinizmus és áldozathibáztatás. Budai Gyula egykori képviselőtársuk ‑ aki azóta már nincs itt közöttünk, elhagyta a süllyedő hajót ‑ egyenesen azt mondta, hogy a bántalmazott gyermekekért tartott tüntetést a bűnelkövetőkért szervezett demonstrációként állította be.

(16.20)

Ez nem pusztán politikai kudarc az önök részéről, mert önök a gyermekvédelemben nemcsak politikailag, hanem morálisan is végképp, örökre elbuktak. Úgy dobálták egyik fenntartótól a másikhoz ezeket az intézményeket, mintha nem gyermekek, hanem valamilyen politikai kellékek lennének, mintha nem azoknak a gyerekeknek, fiataloknak az életéről és jövőjéről lenne szó, akik az állam felelősségére voltak bízva. Közben természetesen a propaganda serényen dolgozott azon, hogy az áldozatokból ellenségképet csináljon. Ebből a helyzetből indulunk ki tehát ma.

(Dócs Dávid elfoglalja helyét
a jegyzői székben.)

A törvényjavaslat legfontosabb szakmai kérdése, hogy a javítóintézeti nevelés milyen intézményi és szakmai keretek között tudja a leghatékonyabban betölteni a nevelési, fejlesztési és reintegrációs feladatát. A javítóintézetek célja ugyanis nem a büntetés, bár sokan hajlamosak csak erre asszociálni. Kétségtelen, hogy ezek a gyermekek és fiatalkorúak azért kerültek ezen intézményekbe, mert valamilyen jogsértést követtek el. A kérdés azonban jóval összetettebb annál, mint hogy minden bentlakó közönséges bűnöző, akiknek bűnhődniük kellene; remélem, azért ebben egyetértünk. Ezek a fiatalok jellemzően nehéz körülmények között élnek, nagy részük mögött nem áll megfelelő családi háttér, és rossz anyagi helyzetben vannak. Természetesen abban egyetértünk, hogy ezek a tényezők nem jelentenek felmentést a szabadságelvonás alól, azonban talán abban, remélem, nincs közöttünk vita, hogy az elkövetővé válás kockázatát ezek a tényezők is növelik.

A javaslat a javítóintézetek irányítását és fenntartását visszahelyezi a gyermekvédelmi rendszerbe. Az ágazati irányítást a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter látja el, a fenntartói feladatokat pedig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságon keresztül gyakorolja. Ennek oka, hogy a javítóintézeti nevelés elsősorban nevelési és fejlesztési feladat legyen. Célunk, hogy ezek a fiatalok sikeresen visszailleszkedjenek a társadalomba és jogkövető állampolgárokká váljanak. Ehhez a gyermekvédelmi, pedagógiai, pszichológiai és szociális szempontokat egyaránt érvényesíteni kell. Életkorukból fakadóan megfelelő, célzott szakmai segítséggel erre nagyobb esélyük van, mint felnőtt társaiknak.

Képzeljenek el egy 16 éves fiút, aki korábban kiesett az iskolából, a családja széthullott, és senkitől nem kapott megfelelő segítséget. Ha a javítóintézeti nevelés alatt kizárólag az intézeti szabályok betartására és a jogsértés következményeire koncentrálunk, miközben ezek a körülmények változatlanul fennmaradnak, akkor nem teremtjük meg a reintegráció esélyét. Ha azonban az illető megkapja a szükséges oktatási, pszichológiai és szociális támogatást is, akkor már azokat a tényezőket is kezelni tudjuk, amelyek a későbbi visszailleszkedést is meghatározhatják.

Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy csak a megfelelő ágazati irányítás, a gyermekvédelmi és fejlesztési szempontok érvényesítése, valamint a szükséges biztonsági garanciák együttes biztosítása teremtheti meg a hatékony javítóintézeti nevelés feltételeit. Jelen javaslat ezen szakmai szempontok érvényesítését szolgálja, ezért kérem, támogassák.

Zárásul pedig csak annyit, hogy egyszer, tisztelt képviselőtársaim, számot fognak adni, mert a gyermekvédelmi rendszer működését nem lehet a végtelenségig politikai kommunikációval és felelősséghárítással elfedni. Számot kell majd adniuk arról, hogy mit tettek azokért a gyermekekért, azokért a fiatalokért, akik az állam, azaz az önök felelősségére voltak bízva. Remélem, hogy lesznek még az önök részéről felszólalók, és bízom abban, hogy most bátrabbak lesznek, mint tegnap, és végre bocsánatkéréssel fogják kezdeni. Kérjenek bocsánatot ‑ ne tőlünk, az áldozatoktól, a fiataloktól, a gyerekektől. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárt soraiból.)

Forrás: parlament.hu