BODA NIKOLETTA pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány döntött: bevezetjük a politikusok vagyonosodási vizsgálatát, véget vetünk a következmények nélküli, arcátlan gazdagodások korának. A vizsgálat ki fog terjedni minden olyan országgyűlési képviselőre, miniszterelnökre, miniszterre, államtitkárra, kormánybiztosra, miniszteri biztosra, akinek az elmúlt öt évben szűnt meg a megbízatása. A jelenlegi tisztségviselőknél az első megbízatástól számított két év elteltével indulhat a vizsgálat, lemondás vagy lemondatás esetén pedig a NAV 30 napon belül automatikus ellenőrzést indít. A NAV az eljárása során mindent feltár majd: ingatlanokat, bankszámlákat, céges érdekeltségeket, biztosításokat, befektetéseket, eddig elrejteni próbált vagyonelemeket, és összeveti azokat a vagyonnyilatkozatokkal, majd kockázatelemzést készít.
A vagyongyarapodás akár húsz évre visszamenőleg is vizsgálható lesz, és a hozzátartozók vagyonára, illetve más személyre vagy cégre átruházott vagyonra is kiterjedhet. Ha eltérés mutatkozik, tételes adóellenőrzés indulhat, bűncselekmény gyanúja esetén pedig a NAV megteszi a szükséges lépéseket a nyomozó hatóságok felé.
A rendszer fontos része a nyilvánosság, így a NAV havonta közzéteszi majd a vizsgálatok számát, a bűncselekmény gyanújával érintett eseteket és a tételes adóellenőrzéseket. Legalább 5 millió forint jogerősen megállapított adóhiány esetén az érintett neve, tisztsége és az adóhiány összege is nyilvánosságra kerül.
A célunk tehát egyértelmű: a közpénz kapjon védelmet, a tetteknek pedig legyen következménye. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés