DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A válaszát értem, látom az igyekezetet, de ez még mindig töredéke azoknak a cselekedeteknek, amiket mi tettünk az elmúlt 16 évben a magyar családokért. Elsoroltam néhányat ebből a több mint 30 intézkedésből, amit megtettünk. Azt hiszem, hogy ezt minden család örömmel fogadta és vette, nem beszélve a rezsicsökkentésről és sok-sok minden másról, ami tovább segítette a családok helyzetét.

Örülök, hogy nem hozta fel azt, és nem cáfolta, hogy azonnal, tehát a kormány megalakulását követően azonnal duplájára fogják emelni a családi pótlékot, a gyest és a gyetet. Ez elhangzott 15 helyszínen Magyar Péter kampányában. Úgyhogy én csak szeretném emlékeztetni önöket arra a régi magyar bölcsességre, arra a közmondásra, amely úgy szól, hogy az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó. Ezt kívánom, hogy tartsák meg! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

Forrás: parlament.hu