KAPITÁNY ISTVÁN gazdasági és energetikai miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látszik, hogy ilyen szempontból szerencsénk van az energetikai kérdésekkel, mert egyre többször van az, hogy a nemzeti minimumban egyetértünk, úgyhogy inkább a megvalósulásról, a megvalósításról beszéljünk!

Az energiatárolás bővítésében egyértelműen az energiamixnek, ahogy a magyar energiarendszer fel fog épülni, nagyon jelentős szerepe lesz. Ön említette, ezt a krízis alatt mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen nagy szükség lett volna rá. Sajnos a napelemes fejlesztésekkel szemben az energiatárolók fejlesztésére nem sikerült akkora figyelmet fordítani, úgyhogy 1000 megawatt kapacitás alatt van jelen pillanatban az energiatárolók helyzete Magyarországon.

Ezt a programot valóban kiírták 105,5 milliárd forintos kerettel, ahogy ön mondta, ami 42 200 pályázó támogatására biztosított. Ezek a pályázók a sikeres regisztrációról voltak értesítve. Mi átvizsgáltuk ezt a programot, hiszen, én gondolom, abban egyetértünk, nagyon fontos lenne, hogy minél többen kapjanak lehetőséget a 42 200-zal szemben. Az átvizsgálás után, az átstrukturálás után és szakmai auditok után körülbelül még 15 000 pályázó fog kapni támogatást a 42 200 pályázón felül.

(16.20)

Mi működő programot akarunk. Az volt a célunk, hogy minél többen jussanak ehhez hozzá. Így 30 százalékkal több család fog ebből a támogatásból részesülni. A jó hír ‑ és ez is a kérdése volt ‑, hogy mivel 132 ezren jelentkeztek, tehát nagy volt az igény erre a pályázatra, természetesen fogunk újabb programot kiírni. De az is nagyon fontos, hogy hogyan szervezzük meg ezeket a programokat, hiszen a kivitelezők kiválasztása, az, hogy ez jogszerűen és flottul menjen, nagyon fontos. Úgyhogy biztosíthatom arról, hogy ez nem az utolsó pályázat volt ebben a témakörben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu