DR. SASI-NAGY EDIT, a Mentelmi Bizottság elnöke: Köszönöm a szót. Három érintett képviselőnk van, de igazából egy ügy, úgyhogy a három ügyet lényegében egyben fogom elmondani, viszont három szavazás lesz róla.
A konkrét ügy, amiért most felszólalok a tisztelt Házban a Mentelmi Bizottság elnökeként, az alábbi. A feljelentés tárgya rágalmazás, másodlagosan becsületsértés, számtalan Facebook- és YouTube-tartalom miatt ‑ közel húsz ilyen közösségimédia-tartalomról beszélünk. A feljelentő dr. Litresits András ügyvéd, a feljelentettek pedig három fideszes országgyűlési képviselő: Pócs János, dr. Panyi Miklós és dr. Kocsis Máté. A feljelentés alapját képező történet pedig a következő.
Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézetben nevelkedett fiatal egy interjút adott. Az érintett fideszes politikusok állítása szerint ebben az interjúban egy politikai céllal, pénzért felépített hamis vád hangzott el, amelyben dr. Litresits Andrásnak mint ügyvédnek kulcsszerepe volt. Szerintük ő felkészítette a fiút az interjúra, és tudott róla, illetve részt vett a hamis vád felépítésében. Dr. Litresits András ügyvéd ezzel szemben azt állítja, hogy a vele szemben elhangzott, illetve leírt állítások valótlanok, becsületsértők, és sértik ügyvédi jó hírnevét.
Tisztelt Ház! Egyáltalán nem példa nélkül való, hogy magánvádas rágalmazási ügyben a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló határozati javaslat születik. Súlyos ügyekben ezt diktálja a józan ész, és ez egy ilyen ügy. Megjegyzem, dr. Hargitai János, a Mentelmi Bizottság korábbi elnöke többször kifejtette az előző parlamenti ciklusban, hogy a magánvádas ügyekben folytatott szokást érdemes lenne felülvizsgálni. Illetve az is tény, hogy jó néhány magánvádas rágalmazási ügyben született a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló javaslat és döntés az elmúlt parlamenti ciklusokban.
A jelen ügyben a magánvádas rágalmazási ügyekben eddig főszabályként követett gyakorlatunktól tehát eltérő javaslatot indítványoztam a Mentelmi Bizottságnak, amely javaslat a bizottságban 3 kormánypárti igen és 3 ellenzéki nem szavazattal nem kapott többséget.
De mit jelent ez, illetve miért javasoltam, hogy a korábbi rágalmazási ügyekhez képest most más döntést hozzunk, tehát adjuk ki a három érintett országgyűlési képviselő mentelmi jogát? Indokaim, amelyeket a Mentelmi Bizottság tegnapi ülésén a bizottság elé tártam, és amelyeket most a tisztelt Ház elé is tárok, az alábbiak.
Nem egyszerű rágalmazásról és becsületsértésről van szó jelen esetben, hanem a három érintett fideszes képviselő igen súlyos bűncselekmények elkövetésével vádol egy ügyvédet, ami egy magasabb szintje a rágalmazási ügyeknek. Nem csupán rágalmazás és becsületsértés történt itt, hanem annál sokkal komolyabb vádak hangzottak el. Maga az egyik érintett képviselő, Panyi Miklós a Mentelmi Bizottság ülését megelőzően azt írta hozzám intézett levelében ‑ és ebben egyet tudok érteni vele ‑, idézem: „Nyilvánvaló közérdek, hogy ebben az ügyben minden releváns tényt és információt a társadalom megismerhessen, éppen ezért az igazságszolgáltatás előtti jogérvényesítésnek és az információk bíróság elé tárásának nem kívánjuk akadályát képezni.” ‑ idézet bezárva. A Mentelmi Bizottság tegnapi ülésén meghallgatást kértek Panyi Miklós és Pócs János képviselő urak. Mindketten jelezték a bizottság felé, hogy jelen esetben ők egyet tudnak érteni a mentelmi jog kiadásával. Pócs János azt mondta, hogy ő maga meg is fogja szavazni a saját mentelmi jogának felfüggesztését.
A Budapesti Ügyvédi Kamara 2026. július 16. napi közleményében kiállt a megrágalmazott ügyvéd mellett. Idézném a kamara közleményét: „A jogi képviselet ellátása önmagában nem szolgálhat sem politikai, sem társadalmi, sem erkölcsi megítélés alapjául. Az ügyvédi tevékenység megítélése kizárólag jogszerűségi, szakmai és etikai szempontok szerint történhet. Ezen alapelv tiszteletben tartása a jogállam működésének elengedhetetlen feltétele.” ‑ idézet bezárva. Azt gondolom, hogy kell lennie egy nemzeti minimumnak ebben a kérdésben, egy olyan erkölcsi iránytűnek, amely mindannyiunkat összeköt, pártállástól és politikai különbözőségektől függetlenül. Ez egy ilyen ügy.
Fenti indokaim alapján kifejezetten kívánatosnak tartottam és tartom, hogy a Mentelmi Bizottság, azt követően pedig a tisztelt Ház hozzon egy olyan döntést, amely elhárítja az akadályt az elől, hogy ebben a konkrét ügyben a bíróság lefolytathassa az eljárását. Mindezek miatt a jelen esetben azt a javaslatot nyújtottam be a Mentelmi Bizottság elé, hogy a jelen rágalmazási ügyekben a három érintett országgyűlési képviselő, tehát Pócs János, Kocsis Máté és Panyi Miklós mentelmi jogát függesszük fel, adjuk ki a mentelmi jogukat, a bíróság pedig folytassa le a büntetőeljárását.
A Mentelmi Bizottságban azonban a kormánypárti képviselők 3 igen, az ellenzéki képviselők 3 nem szavazatával az indítványom nem kapott szavazattöbbséget, ami miatt a házszabály szerint azt kell a tisztelt Ház elé hoznom, hogy jelen ügyekben a mentelmi jog fenntartását indítványozza a bizottság. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárt soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés