ELNÖK: Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság H/708. számú javaslatában úgy foglalt állást, hogy a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a figyelmüket ismét, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti‑e dr. Panyi Miklós országgyűlési képviselő mentelmi jogát a H/708. számú javaslat szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Panyi Miklós mentelmi jogát 141 igen szavazattal, 45 ellenszavazattal és 1 tartózkodással felfüggesztette.

Most megkérdezem Pócs János képviselő urat, kíván‑e élni a felszólalás lehetőségével a H/709. számú határozati javaslat szerinti mentelmi ügyben. (Pócs János: Egyetértek az előttem szólóval.) Tehát nem kíván külön szólni. Köszönöm szépen.

Most a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság a H/709. számú javaslatában úgy foglalt állást, hogy a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti‑e Pócs János országgyűlési képviselő mentelmi jogát a H/709. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Pócs János mentelmi jogát 141 igen szavazattal, 45 nem ellenében, tartózkodás nélkül felfüggesztette.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének és tagjainak megválasztása. Engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem a jelölteket, dr. Polyák Gábort, dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot, dr. Nagy Krisztinát, Pindroch Ferencet, Szabó Lászlót és dr. Tóth Mátét, valamint az Országgyűlés valamennyi állandó meghívottját, vendégeinket, akik részt vesznek ülésünkön. (Taps a kormánypárt soraiban. Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a Művelődési Bizottság az S/710. számú javaslatában a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 125. §-ának (4) bekezdése alapján dr. Polyák Gábort a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökévé, dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot, dr. Nagy Krisztinát, Pindroch Ferencet, Szabó Lászlót és dr. Tóth Mátét pedig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjává 2026. szeptember 23-ai hatállyal javasolja megválasztani. (A jelöltek a nevük elhangzását követően felállnak és meghajolnak.)

(10.30)

A bizottság javaslatát, valamint a jelöltek életrajzát képviselőtársaim a honlapon megismerhették.

Tisztelt Országgyűlés! A Médiatanács elnökét az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatával, öt évre választja meg. Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy megválasztja‑e dr. Polyák Gábort a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Polyák Gábort a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének 132 igen szavazattal, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps a kormánypárt padsoraiban. Dr. Polyák Gábor felállva köszöni meg a tapsot.)

Tisztelt Országgyűlés! A Médiatanács tagjait az Országgyűlés külön-külön, a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatával, négy évre választja meg. Most a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e dr. Bencsik Mártát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Bencsik Mártát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 186 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodással megválasztotta. (Taps a kormánypárt, szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. Dr. Bencsik Márta felállva köszöni meg a tapsot.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e dr. Bodrogi Bea Juditot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Bodrogi Bea Juditot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 187 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps a kormánypárt, szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. Dr. Bodrogi Bea Judit felállva köszöni meg a tapsot.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e dr. Nagy Krisztinát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Nagy Krisztinát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 187 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps a kormánypárt, szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban. Dr. Nagy Krisztina felállva köszöni meg a tapsot.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e Pindroch Ferencet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Pindroch Ferencet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 78 igen szavazattal, 84 nem szavazattal, 18 tartózkodás mellett nem választotta meg. (Folyamatos zaj. ‑ Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Gratulálok! ‑ Dr. Juhász Hajnalka: Büszkék lehettek magatokra! ‑ Takács Péter: Meg is zavarodtak, összevissza szavaztak!)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e Szabó Lászlót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás. Zaj. ‑ Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Önkény! ‑ Magyar Péter: Propaganda! ‑ Zsigó Róbert: Független, mi? ‑ Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Akkor minek hívták be?) Néher András képviselő úr jelezte, hogy nem működött a szavazógépe, és nemmel szavazott volna, így ennek értelmében kimondom a határozatot. Szeretnék figyelmet kérni önöktől.

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés Szabó Lászlót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 72 igen szavazattal, 95 nem szavazattal, 16 tartózkodással nem választotta meg. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e dr. Tóth Mátét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának az S/710. számú javaslat szerint. Kérem, szavazzanak most. (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés dr. Tóth Mátét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának 171 igen szavazattal, 9 ellenszavazattal és 7 tartózkodással megválasztotta. (Taps a kormánypárt padsoraiban. ‑ Dr. Tóth Máté felállva köszöni meg a tapsot.)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a médiaszolgáltatásokról… (A Fidesz és a KDNP képviselői elhagyják a termet.) Megvárjuk, amíg kivonulnak a képviselők. (Dr. Ruszin-Szendi Romulusz: Ebédidő vagy mi? ‑ Magyar Péter: Akciós a gulyás! ‑ Zaj. Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 126. §-ának (1) bekezdése szerint a Médiatanács megalakul, amikor az Országgyűlés az elnökét és legalább három tagját megválasztja. Így annak ellenére, hogy az Országgyűlés nem választotta meg a Médiatanács összes tagját, a Médiatanács megalakult. (Taps a kormánypárt padsoraiban.) Azon jelöltek esetében, akik nem kapták meg a megválasztáshoz szükséges szavazatot, de bírják a képviselők harmadának támogatását, ismételten meg kell kísérelni a szavazást. Az új szavazás időpontja a későbbiekben kerül meghatározásra.

Tisztelt Országgyűlés! Most a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa elnökének és tagjainak ünnepélyes eskütételére és az esküokmányok aláírására kerül sor. Felkérem dr. Polyák Gábort, dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot, dr. Nagy Krisztinát és dr. Tóth Mátét, hogy fáradjanak együtt az ülésterem közepére és tegyék le esküjüket.

(10.40)

Egyúttal felkérem Sóti Anikó Zsuzsanna jegyző asszonyt, hogy olvassa elő majd az esküszövegeket; a tisztelt Országgyűlést kérem, hogy felállva hallgassák az esküt. (A teremben lévők felállnak. Dr. Polyák Gábort, dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot, dr. Nagy Krisztinát és dr. Tóth Mátét a Terembiztos Szolgálat munkatársa az ülésterem közepén elhelyezett mikrofonhoz kíséri.)

Először a Médiatanács elnökének eskütétele következik. (Sóti Anikó Zsuzsanna jegyző előolvassa az eskü szövegét.)

Forrás: parlament.hu