DR. PANYI MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A ma a Ház előtt fekvő mentelmi ügyek nem nevezhetőek rendhagyó ügynek. Méltán kiemelt közérdek és méltán állt a tevékenységünk mögött, hiszen valóban súlyos ügyekről van szó; ezeket szeretném bemutatni, nemzeti minimumot keresve.
Szinte napra pontosan egy éve indult el a „Zsolti bácsi”-ügy és vele a „Zsolti bácsi”-zás, az egész jobboldal megbélyegzését szolgáló alaptalan pedofilvád. A bizonyítékok nélküli „Zsolti bácsi”-zással az abban részt vevők egy 36 éves konszenzust rúgtak fel, azt a konszenzust, hogy bizonyítékok nélküli hamis pedofilvádnak ‑ politikai oldaltól függetlenül -nincs helye a közéletben. Ez egy súlyos határátlépés volt, aminek a hatásai még sokáig velünk maradnak.
A választásokat követően aztán a „Zsolti bácsi”-zás hirtelen befejeződött. Mivel a vádnak semmilyen alapja nem volt, a vád összeomlott. A korábban oly hangos vádaskodók elhallgattak, és annak, hogy ma itt már nem „Zsolti bácsi”-ról, hanem „Marci bácsi”-ról beszélünk, oka van. Ezért vagyunk ma itt, egy évvel később.
Sem pedofíliának, sem hamis pedofilvádnak nincs helye a magyar közéletben. Aki ilyet csinál, annak távoznia kell a magyar közéletből. Legyen ez nemzeti minimum, tisztelt képviselő hölgyek és urak! (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van! ‑ Közbeszólás a kormánypárt soraiból: Bíróság…)
Bármely politikussal szemben megfogalmazott alaptalan pedofilvád megtétele mögötti motivációk és cselekmények felderítése, azok bemutatása ‑ politikai oldaltól függetlenül ‑ össztársadalmi érdek. Azoknak, akik a hamis pedofilvád megtételében részt vettek, nemcsak a bíróság, hanem a nyilvánosság előtt is vállalniuk kell a következményeket. De ez az ügy nemcsak ezért nem rendhagyó, mert abban a regnáló miniszterelnök testvére is érintett.
Nem véletlenül került sor erre az ominózus interjúra Bangó Sándorral a Kontrollban, a TISZA házi médiájában, nem pedig máshol. A történtek nyilvánosság előtti bemutatása nem azért folyik, mert akik abban részt vettek, azok, akik ‑ így a miniszterelnök testvére vagy a korábbi baloldal házi ügyvédje ‑, hanem mert ők voltak azok, akik Bangó Sándorral ezt az akciót véghez vitték. Választást kell nyerni, és utána mindent lehet ‑ mindenki ismeri ezt a mondást, a Kontrollban is ismert volt. Ennek szellemében zajlott az eljárás is.
Még egy szempont, hogy miért nem rendhagyó ez az ügy, tisztelt Ház! Ha egy olyan személy vádol, aki nem tehető poligráfra, akkor a vád bizonyíthatatlan. A vádló és a megvádolt személy pedig jogi értelemben nem büntethető. Ez azt jelenti, hogy az ügy nem lezárható, az ügy nyitva marad. Ezért ez a vád egyben egy lemoshatatlan vád is lett volna, ami örökre ráragadt volna a jobboldalra. Ezért is mutat túl ez az ügy egy sima hamiszászlós műveleten.
További szempont az ügyvéd szerepe. E ponton szeretném megjegyezni, hogy a minket rágalmazással vádoló ügyvéd nemcsak azért van különleges szerepben, mert a tevékenysége kulcsfontosságú volt, hanem azért is, mert mint ügyvédre ‑ az ügyvédi hivatás, az ügyvédi eskü okán ‑ egy sokkal magasabb rendű mérce is vonatkozik. Melléthei-Barna képviselő úr tegnap éppen erről a mércéről értekezett hosszasan. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!)
Szeretném itt is világossá tenni, hogy mindazokat a mondatokat, amiket írtam vagy mondtam az érintett ügyben az ügyvéd úrral kapcsolatban, vállalom vitában és a bíróság előtt is. Ügyvéd úr a miellenünk indított feljelentésben abban számította el magát, hogy miután ő ezt a feljelentését megtette, utána összesen nyolc ‑ azaz nyolc! ‑ hangfelvétel látott napvilágot. Ebből három hangfelvételen az ügyvéd úr Bangó Sándorral kommunikált pénzről; két másik hangfelvételen Bangó Sándor beszél a Kontrollban történtekről; három másik felvételen pedig egy Bangó Sándorhoz közel álló személy meséli el a történteket. Milyen érdekes, hogy a korábban oly hangos, ma már kormánypárti média ezekről az ügyekről nem ír!
És van itt akkor zárógondolatként még egy szempont, tisztelt Ház, hiszen sok mindent mondott elnök asszony, de a levelemből is sok mindent kihagyott, és a tegnap általam tett nyilatkozatból is kihagyta a legvégét. Zárógondolatként ugyanis van egy másik közérdek is, ami itt felmerül, hiszen nemcsak az a közérdek, hogy ilyen ügyekben az igazság bemutatásra kerüljön és felelősségre vonásra kerüljön sor, hanem van egy kérdés a mentelmi jog intézményének általános kérdéskörében is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ha megengedi, még három mondatot mondanék! Fontos az ügy. Ez pedig az intézményvédelem és a személyvédelem kérdése is, hiszen a mentelmi jog intézményrendszere elsősorban azokkal szemben áll, akik számára a mentelmi jog a jövőben védelemként szolgálhat, hogy közéleti tevékenységüket befolyásmentesen gyakorolhassák, félelemmentesen tudjanak akár ilyen ügyekben is eljárni, ezért ez is kiemelt közérdek.
És bár az előző szavazás már megtörtént, és nincs számomra kétely afelől, hogyan fognak szavazni, én arra kérem önöket, hogy mégis ezt is mérlegeljék. Köszönöm szépen a szót és az időkeretet is. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés