TOROCZKAI LÁSZLÓ (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném megkongatni a vészharangot a dolgozó magyarok érdekében. Az elmúlt hónapokban, a választások óta a kormány sorban jelenti be, hogy milyen beruházásokat állítanak le, és természetesen az elfogadható, akceptálható, ha korrupciót gyanítanak, túlárazásokat gyanítanak, de gondoljanak azokra, akik a tényleges munkát végzik. Gondoljanak azokra az alvállalkozókra, azokra a magyar cégekre, akik építették az országot az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben is, és akik gyönyörű munkát végeztek. Most ők is bajba kerülnek. Mindenki tudja ma már az országban, hogy októbertől kezdődően egyre nagyobb bajban lesz az építőipar, egyre nagyobb bajba kerülnek azok a cégek, ahol magyar munkavállalókkal, magyar tőkéből dolgoznak és építenek.
Hadd mondjak egy konkrét példát, és erre szeretnék is egy konkrét választ kapni valamelyik illetékes minisztertől vagy a miniszterelnök úrtól. Itt van a Hauszmann-program, ami, azt gondolom, hogy megint egy közös pont kellene hogy legyen, hiszen ez egy gyönyörű szép program, egy gyönyörű szép elgondolás, hogy a budai Várat, a magyar örökséget újra láthatóvá tenni úgy, ahogy az eredeti formájában, eredeti állapotában volt. A kritikákra pedig csak annyit szeretnék mondani magával az elképzeléssel kapcsolatban, hogy aki szerint nem ildomos akár régi képek vagy tervrajzok alapján visszaépíteni egy település örökségét, az menjen el, mondjuk, Varsó belvárosába vagy Drezda belvárosába, és ugyanezt fogja majd tapasztalni.
Szerintem ez egy üdvözlendő és jó elképzelés volt, amelynek legalább két szempontból is haszna van Magyarországon. Az egyik egy gazdasági haszon, hiszen ma is már a GDP körülbelül 10 százalékát a turizmus teszi ki, és igenis jó az, ha egy turista eljön, és mondjuk, nemcsak a bulinegyedbe megy el, aztán részegen randalírozni reggel a Nagykörúton, hanem elmegy, és rácsodálkozik az Országház mellett, mondjuk, a budai Várra. És legalább ennyire fontos mellette a nemzeti öntudat erősítése. Fontos számunkra, magyarok számára és a gyermekeink számára, hogy ha elmennek, mondjuk, Budapestről a világ más nagyvárosaiba, akkor csak legyintsenek, hát, ennél szebb a mi fővárosunk.
Ezért is tartottam ezt egy jó programnak, és ezért hallottam megdöbbenve azt, hogy önök le akarják állítani ezt a programot, vagy legalábbis részben le akarják állítani. Szeretnék erre egyértelmű választ kapni a kormánytól, hogy ez mit jelent: átvilágítást, a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását vagy a túlárazás kivizsgálását, vagy a teljes program leállítását. Ezt szerintem fontos még most, az elején tisztázni.
Illetve szeretném azt javasolni önöknek, hogy még a vizsgálatok közben is fontolják meg azt, hogy akár újratárgyalják, akár azzal a kivitelezővel, aki jelenleg is dolgozik ezeken a projekteken, újratárgyalják ezeket a projekteket. Ha túlárazásról van szó, persze, tegyenek feljelentést, de akár fizessen vissza a kivitelező a pénzből, és folyjon tovább a kivitelezés, hiszen a tényleges munkát végző magyar alvállalkozókat nem szabad büntetni, és Magyarországot sem gondolom, hogy szabad büntetni. De nemcsak a vállalkozók és nemcsak az építőipar kezd bajba kerülni a sok leállított beruházás miatt, hanem legalább ennyire fontosnak tartom a magyar munkavállalók helyzetét.
Én azt látom, hogy jelenleg két irányból is nagyon komoly fenyegetés érkezik a magyar munkavállalók irányába: az egyik a magyar bér kérdése, a másik pedig a modern kor. 2026-ban vagyunk, tehát a mesterséges intelligencia elképesztő módon felgyorsult fejlesztése fenyegeti ma már a magyar munkavállalókat, és erről szeretnék hallani a kormánytól egy konkrét mesterségesintelligencia-stratégiát. Illetve a bérfejlesztéssel kapcsolatban nem azt várom, hogy ha éppen a szociális szféra dolgozói tüntetnek, akkor ad hoc mondanak nekik valamit, vagy ha a rendvédelmi dolgozók megkérdezik, hogy mi lesz az ő béremelésükkel, akkor arról beszélnek, hogy talán majd jövőre meg a következő években, mert most nincs pénz bérfejlesztésre.
Ezzel kapcsolatban rendkívül ijesztő volt két miniszter korábbi nyilatkozata. Az egyikük a pénzügyminiszter, aki azt mondta a vándorgyűlésen nemrégiben, hogy szerinte a magyar bérek eltúlzottan magasak; ez egy irány lehet a kormány részéről. A másik pedig Vitézy Dávid miniszter úr néhány hónappal ezelőtti nyári nyilatkozata, már nem először beszélt csodálattal az önvezető autókról. A mesterséges intelligencia, illetve az önvezető technológia együttesen például Budapesten több ezer család megélhetését veszélyeztetheti, akik például taxiznak. Erről is kell szerintem beszélni, hogy mi lesz velük. Ha önök önvezető taxikat szeretnének, mint most már egyre több városban világszerte, akkor mi lesz a budapesti taxisokkal, mi lesz például azokkal… ‑ nyilván nemcsak őket érinti, rengeteg munkakört és egyre több munkakört fog fenyegetni majd (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) akár a mesterséges intelligencia.
Tehát konkrét terveket akár átképzésekről, egyebekről várunk majd önöktől, ezeket még nem kaptuk meg. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés