DR. APÁTI ISTVÁN, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Mi Hazánk-frakció teljes mértékben egyetért minden olyan gondolattal, amely nagyjából úgy foglalható össze, hogy a vagyonával, vagyongyarapodásával, vagyonosodásával valamennyi országgyűlési képviselő és más tisztségviselő számoljon el, sőt meghatározott időközönként ‑ akár ilyen közbenső vizsgálat keretében ‑ adjon erről számot mindenki egyenlő mértékben, egyenlő mérce szerint, egyenlő feltételekkel, mert bizony ebben a javaslatban nem ez szerepel. Nem kell ahhoz ellenzéki csűrcsavarásokat végrehajtani, hogy ezt az egyértelmű megállapítást meg tudjuk fogalmazni.

De még mielőtt belemennénk ezeknek a mélyébe, tisztázzunk egy alapvetést, mert ez eddig kimaradt a vitából. Csak az érdekli az Országgyűlést, csak az érdekli a törvényhozókat, hogy valaki a közmegbízatása ideje alatt valóban csak olyan mértékben gyarapította a vagyonát, mint ami a legális, leadózott jövedelméből, javadalmazásából, tiszteletdíjából következik, vagy az is érdekli a törvényhozót, hogy valaki már eleve úgy érkezett az Országgyűlésbe, hogy a politika előtti életében ‑ dolgozzon bárhol is, az élet bármely területén ‑ vajon minden egyes forint alapján adózott‑e, és csak a legális vagyongyarapodása szerint gyarapodott? Értik, mit akarok ebből kihozni?

Ugyanis én értem azt, hogy magasabb erkölcsi felelősséggel, magasabb jogi, akár büntetőjogi felelősséggel tartoznak, tartozzanak parlamenti képviselők, államtitkárok. Egyébként nem csak az eddig felsoroltak maradtak ki. A Mi Hazánk hiányolja a helyettes államtitkárok felsorolását. Hiányoljuk az állami vezetők felsorolását, akár meghatározott állami, kizárólagosan vagy többségben állami tulajdonú cégeknél. Hiányoljuk azoknak a gazdasági társaságoknak vagy vagyonkezelő alapítványoknak a megemlítését ‑ akár általánosan, akár tételesen felsorolva ‑, ahol nagyon komoly mennyiségű pénzt kezelnek, és akár, mondjuk, bizonyos településméret felett a polgármesterek vagyonosodása is idetartozhat. Hogy általában a polgármestereket belevonjuk, azt nem feltétlenül javasolnám, mert, mondjuk, egy kistelepülés polgármestere egész más viszonyok között dolgozik, mint mondjuk, egy százezres lélekszám fölötti város polgármestere, de azért legalább a megyei jogú városok polgármestereire érdemes lenne kiterjeszteni ezt a vizsgálatot.

A hozzátartozói körnek csak egy részére vonatkozik. Ne menjünk abba bele, hogy a Ptk. hogy különbözteti meg, és hogy mi tartozik a közeli hozzátartozó meg a hozzátartozó fogalma alá, maradjunk annyiban, hogy ennek a körnek csak egy részére vonatkozik. Valóban nagyon aggályos, hogy a miniszterelnöki tisztség nem szerepel, hiszen egyáltalán nem szentírás vagy kőbe vésett dolog, hogy majd a következő években vagy évtizedekben az éppen regnáló miniszterelnök rendelkezik majd országgyűlési képviselői mandátummal. Nagyon rossz az optikája az egésznek. Nagyon-nagyon úgy tűnik, mintha rejtegetni-, mintha takargatnivaló lenne, és azért maradt ki az ország jelenlegi miniszterelnöke az előbb felsorolt tisztségviselőkkel együtt.

Engem például személy szerint, ha már ehhez hozzáfogunk, akkor a teljes alaposság érdekében az is érdekelne, hogy valaki, aki a bankszektorban dolgozott, pénzügyi szektorban, magánszférában vagy bárhol, mondjuk, a nyitó vagyonnyilatkozatában szereplő vagyona ‑ mert ha lúd, akkor legyen kövér, ha vizsgálat, akkor fogjunk hozzá rendesen, teljes alapossággal ‑ vajon megfelel‑e az igazolható nettó jövedelmének, hogy a végletekig leegyszerűsítsem a megfogalmazást. Hiszen azért az sem igaz, hogy politikussá kell válni ahhoz, vagy a politikára kell adni valakinek a fejét ahhoz, hogy lopjon, hogy most megint a végletekig leegyszerűsítsem.

Tehát sajnos van egy sztereotípia, amire főleg az elmúlt 16 év sajnos nagyon jelentősen ráerősített, de valaki érkezhet, bárki érkezhet úgy a parlamentbe, hogy van rejtegetnivalója, hogy a bemutatható, kimutatható ingatlan vagyona értékesebb, a bemutatható, adott esetben külön hatósági, közhiteles nyilvántartásban szereplő ingóságai értéke és a leadózott jövedelme nem fedi egymást, hanem adott esetben komoly különbségek vannak. Nagyon komoly különbségek is lehetnek. Ha valaki ezzel is el tud számolni, akkor nincsen semmi gond.

De azért azt mondani, hogy akiknek a politikai születési éve 2024 ‑ hogy visszatérjek egy kettővel korábbi vitához ‑, azok biztos, hogy a magas erkölcsiséget képviselték, főleg, hogy jelentős részük a Fidesz második és harmadik vonalából érkezett, amiről persze szeretnének megfeledkezni, szeretnének úgy tenni, mintha ez nem így történt volna, de a tények ettől már beálltak és bekövetkeztek, akkor ezek szerint ők mentesülnek, legalábbis még másfél vagy két évig a vagyonosodási vizsgálat alól.

Az, hogy minimális jogállami garanciák nincsenek, én ezeket nem szoktam túlzásba vinni. Nem vagyok ezekkel a garanciákkal összeházasodva, nem biztos, hogy mindig sikerül megtalálni az egészséges mértéket, de hogy a záródokumentumba nem tekinthet be az érintett, a vizsgált személy, szerintem az hiba. Az, hogy 60 nap alatt ‑ ha jól értem ‑ a kockázatelemzést akarják elvégezni, inkább akkor kérdezem: ez ön szerint mennyire reális? Mert szerintem semennyire.

Mindennek a zsinórmértéke az életszerűség. Olyan határidőket tűzzenek ki, amelyeket az adóhatóság be is tud tartani. Legalább 50 embert föl kell venni. Ennek jelentős bérvonzata van, meg azok az emberek nem úgy születtek, hogy az anyatejjel szívták magukba a vagyonosodási vizsgálatok lefolytatását, ezeket az eljárásmeneteket.

Egyébként a politikán túl ‑ tehát egy kicsit lépjünk odébb ‑, a politikától teljesen független területeken én azért nagyon erőteljesen elgondolkoznék az önök helyében azon, hogy ki akarják‑e nyitni a 2010 előtti világ kapuit, mert akkor a vamzerkodás Magyarországon csúcsra járt. Átlagemberek, átlag munkavállalók, átlag vállalkozók jelentgették egymást orrba-szájba olyan megalapozatlan vagyonosodási tételekkel, amelyeket csak és kizárólag a sárga irigység, a rosszindulat szült, és most a politikán kívüli világról beszélek. Egyébként is sajnos olyan világot élünk, hogy sokszor ember embernek farkasa, és Magyarországon bizonyos körökben nagy hagyományai vannak egymás kölcsönös feljelentgetésének. E tekintetben ezt újra akarják‑e írni? Régi balliberális toposz szerint meg szokások szerint ez üdvös. Szerintem kifejezetten nem.

Hát, akkor vegyük elő azokat, akik a legfőbb döntéshozók, azzal a bővítménnyel, azzal a kibővítéssel, amit az előbb én az államtitkár úrnak felsoroltam! Annak semmi indokát nem látom, hogy az újdonsült képviselők majd csak 2028 tavasza után kerülhetnek sorra. Én azt feltételezem, azt feltételezem, hogy a TISZA-s képviselők döntő többségének nincs rejtegetnivalója. Nem tudom megmondani, megtippelni, hogy ez hány százalék, de azt feltételezem ‑ ebből indulok ki ‑, hogy nagy többségüknek nincs rejtegetnivalója, tehát önöknek is érdekükben áll vagy érdekében áll, hogy ezen minél hamarabb túlessenek.

60 nap, 90 nap, 180 nap: nem fog menni, mert egy alapos vizsgálathoz egész egyszerűen idő szükséges. Tekintettel arra, hogy az elmúlt 16 évben szinte megszűntek a vagyonosodási vizsgálatok, mert csak meghatározott bűncselekmények vagy azok gyanúja esetén lehetett ezeket megindítani, ilyen módon az elmúlt több mint másfél évtizedben nem lehet beszélni kialakult gyakorlatról. Ami meg 2010 előtt kialakult gyakorlat volt, főleg 2006-2010 között, arról jobb lenne nem beszélni az esetek döntő többségében.

Tehát ott azért ‑ és most értsék jól, megint nem a politikusokról beszélek, megint nem a politikusokat mentegetem ‑ számos példát tudna mindegyikünk mondani, hogy pitiáner tételekkel hogy mentek oda az akkor még APEH-nek hívott hatóság emberei, hogy márpedig elvárt eredményt kell produkálni. Döntően a vállalkozókat féltem, a mikro- és kisvállalkozókat, mert nagyon sokat ismerek én is, akik úgy fizettek, hogy igazából nem voltak sárosak, de egész egyszerűen tudomásul vették a vizsgálat eredményét, mert legalább utána békén hagyták őket. De amikor befizette, mondjuk, az adóhiányt, akkor ráment az APEH, hogy na, ez miből volt, és ha azt nem tudta lefedni, akkor kapta az újabb tételt.

Tehát én azt gondolom, hogy akkor most tényleg fordítsuk meg a logikát, először kezdjük legfelül, vizsgáljuk át a politikusokat sokkal szélesebb körben, mint ahogy ide le van írva, és ez a kés ne feltétlenül szaladjon tovább a politikán túli körre, vagy csak nagyon komoly jogállami garanciákkal, nagyon komolyan körülbástyázva. Nem javaslom ‑ ismétlem, nem javaslom ‑ önöknek, hogy időutazást hajtsanak végre ‑ finoman próbálok fogalmazni ‑ abba az elfuserált, ettől szebb nem jut eszembe, elfuserált balliberális világba, ami különösen 2006-2010 között az emberek nyakába szakadt, és különösen a vállalkozók látták ennek kárát.

Itt pedig a részrehajlást szüntessék meg, államtitkár úr! Tehát én elhiszem, hogy az emberi természet nagyjából olyan ‑ hivatásrendektől függetlenül ‑, hogy mindenki szeretne egy kicsit a saját maga javára tévedni, meg egy kicsit úgy látni, hogy magát kicsit túlbecsüli, másokat alulbecsül, kockázatokkal, mellékhatásokkal együtt, de ez így nincsen rendjén.

(16.20)

Tehát a felsorolás nem teljes, a hozzátartozói körnek egy részére vonatkozik. De nekem nem is főleg a hozzátartozói körrel van problémám, hanem azzal, hogy az újdonsült képviselők csak ’28 második felében kerülhetnek terítékre; az, hogy nem teljes ez a bizonyos felsorolás.

És hogy reálisan ön szerint a kockázatelemzésre mennyi idő kell, és hány fő munkaerő? Bár azt sem tudom elképzelni, hogy akik a NAV-nál ezzel foglalkoznak, nem lesz majd ezer másik munkakörük. Vagy mi az elképzelés? Mert az ördög mindig a részletekben lakozik. Akiket erre a célra felvesznek, csak és kizárólag ezzel fognak foglalkozni, vagy kapnak majd tenger sok másik munkakört, mert akkor meg erre majd kevés jut? Tehát mennyi a kockázatelemzés ideje? És akiket majd kijelölnek, milyen határidőn belül tervezik ténylegesen, alaposan egy vagyonosodási vizsgálat keretében, ha úgy tetszik, átvilágítani?

Ezekre várok érdemi válaszokat, államtitkár úr. Előre is köszönöm ‑ látom, gombot nyomott, ennek örülök ‑ a megtisztelő válaszait. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu