52 felszólalás
T/11449 Az Egyesült Nemzetek Diplomáciai Konferenciája által, a Nemzetközi Büntetőbíróság Rómában, 1998. július 17-én elfogadott Statútumának, és a Nemzetközi Büntetőbíróság kiváltságairól és mentességeiről szóló, New Yorkban, 2002. szeptember 10-én elfog
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslat körül kialakult egy elvi-politikai vita. Ezzel kapcsolatban az előterjesztői álláspont a legelejétől világos. Valóban, itt talán Gy. Németh Erzsébet alelnök asszony nemz…
T/11678 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A jelen törvényjavaslat egy jogtechnikai módosítás, amely a Paks II. projekt megvalósítását és ezzel hazánk energiabiztonságának a megerősítését szolgá…
T/11678 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a Magyarország Kormányának a magyarországi atomerőmű építésének finanszírozásához nyújtandó állami hitel folyósításáról szóló, 2014. március 28-án kelt megállapodás módosításáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy többrétegű, érdekes vitának lehettünk szem- és fültanúi. Arra azért szeretném emlékeztetni a vitában részt vevőket, hogy ez egy jogtechnikai törvényjavaslat, mely törvényi sz…
T/11145 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Afrikai, Karibi és Csendes-óceáni Államok Szervezetének tagjai közötti partnerségi megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat tárgyát képező partnerségi megállapodás célja, hogy megerősítse az Európai Unió és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok ‑ az…
T/11144 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat célja egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészt a Kirgiz Köztársaság közötti megerősített partnerségi és eg…
Napirend előtti felszólalások
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ukrajnai háború vonatkozásában a magyar kormány álláspontja végig egyértelmű volt. Azonnali fegyvernyugvásra van szükség, meg kell kezdődnie a béketárgyalásoknak…
Napirend előtti felszólalások
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Magyarország, a magyar kormány álláspontja következetes a háború kitörése óta: azonnali fegyverszünetre van szükség, a béketárgyalásokat meg kell kezdeni, és Magyar…
A/8123 Kérem, válaszoljon, Miniszter Úr!
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Egyrészt online blogoldalaknak az értesülését nem áll szándékomban, nem áll szándékunkban minősíteni, illetve választ adni, kommentálni ezzel kapcsolatban. Másrészt pedig, ha nem…
A/8123 Kérem, válaszoljon, Miniszter Úr!
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm. Az újabb feltett kérdés már szóba került itt a parlamentben, de ismételten azt a tájékoztatást tudjuk adni, hogy kínai rendőrök érkeznek Magyarországra, nem hoznak fegyvert, nem intézkedhetnek, olyan helyszínekre jönnek magyar…
A/8121 Mit gondol erről, Miniszter Úr?
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Salgó-patak szennyezésével kapcsolatban arról szeretném tájékoztatni, hogy a hatóságok azonnal akcióba léptek, a kormányhivatal környezetvédelmi, természetvédelmi…
A/8121 Mit gondol erről, Miniszter Úr?
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Azért itt a munkánk és a párbeszédünk, a beszélgetésünk méltósága érdekében is: az majd a bizottsági ülésen kiderül, előzetes tájékoztatást nem áll módomban adni. Általában véve pedig az üggyel kapcsolatban szeretném elm…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló T/7969. számú törvényj…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Érdeklődéssel követtem a vitát, akkor is, ha a vita egy tudatosan félreértett irányba lett terelve az ellenzéki képviselők által. Gy. Németh Erzsébet képviselő asszony szinte már hízelgően ut…
T/6069 A Hungary Helps Programról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk álló törvényjavaslatnak a parlamenti vitája több olvasatban megtörtént. Azért élek a zárszónak a lehetőségével, mert úgy gondolom, hogy a javaslatnak a jelentősége ezt megkívá…
K/6261 Akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzem érkezik Szolnokra?
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy a járműgyártás jövőjét tekintve a verseny keretei már eldőltek; döntött az ipar, döntöttek a globális klímaváltozás elle…
T/6069 A Hungary Helps Programról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy egy keretprogramba, a Hungary Helps programba foglalja Magyarország nemzetközi humanitárius segítségnyújtás…
T/6069 A Hungary Helps Programról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az értékes vita első szakaszán vagyunk túl. Üdvözlöm, hogy a törekvéseinknek, a Hungary Helps programnak, a kormány szándékainak alapvetéseiben és annak a megvalósításában t…
T/5876 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat a konzuli védelemről szóló törvény módosítására irányul, melynek alapvető célja a megfelelő jogi környezet kialakítása, a törvén…
T/5247 Magyarország Kormánya és a Maldív Köztársaság Kormánya között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A megállapodás célja, hogy biztosítsa a magyar diplomata-, szolgálati és hivatalos útlevelek és a Maldív-szigeteki diplomata- és hivatalos útlevelek birtokosai számára a vízummentes beuta…
T/5245 A Magyarország Kormánya és Türkmenisztán Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előterjesztője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat új elemmel egészíti ki a Magyarország és Türkmenisztán közötti gazdasági kapcsolatok jogszabályi kereteit. A k…
P/3825 A migráció elutasításáról és a kibocsátó országok helyben történő támogatásáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2021-ben hozott döntésének megfelelően a magyar kormány részéről mindaddig nem járultunk hozzá a poszt-cotonoui megállapodás aláírásához, amíg nem kaptuk meg a szükséges garanciák…
T/3515 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A következő javaslat a konzuli védelemről szóló törvény, a külképviseletekről és a tartós szolgálatról szóló törvény, valamint a különleges jogállású s…
T/3515 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni a támogató hozzászólásokat, amelyek a vita során elhangzottak, és szeretnék reflektálni a javaslattal kapcsolatban érkezett konstruktívan kritikus felveté…
T/3000 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Thaiföldi Királyság közötti Átfogó Partnerségi és Együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célja az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Malajzia kormánya közötti partnerségi és együttműködési keretm…
T/2999 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Malajzia Kormánya közötti Partnerségi és Együttműködési Keretmegállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A most tárgyalásra kerülő törvényjavaslat jogtechnikai szempontból hasonló, megegyezik az előbb tárgyalthoz képest (sic!), ezúttal a malajziai relációban. A jeg…
T/1615 A Magyarország Kormánya és a San Marino Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: (Hangosítás nélkül.) Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!
Napirend előtti felszólalások
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az elmúlt időszak bebizonyította azt, hogy Magyarország energiaellátása, energiabiztonsága egy mindenekfölött álló, alapvető egzisztenciális érdek. Az elmúlt idősza…
K/1254 Figyelembe veszik-e a debreceniek érdekeit a kínai CATL akkumulátorgyár építése során?
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön azt kérdezi, hogy figyelembe veszik‑e a debreceniek érdekeit az akkumulátorgyár építése során. A rövid válasz az, hogy igen, nemcsak a debreceniekét, hanem az egész ország la…
T/1204 A Magyarország Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a Magyar Köztársaság Kormánya és a Norvég Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önök előtt lévő törvényjavaslat célja a Magyarország és Norvégia közötti beruházásvédelmi megállapodás megszüntetése, amely összhangban áll Magyarország euró…
T/210 Magyarország Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös véd
AZBEJ TRISTAN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az önök előtt lévő törvényjavaslat célja: Magyarország európai uniós tagságából fakadó kötelezettségének teljesítése, valamint az Európai Unió Bír…