1 147 felszólalás
T/10899 A Kormány és a vidékfejlesztési miniszter munkáját támogató kormányzati testületekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy úgy látom, nagy színeváltozáson ment keresztül az LMP, mert a liberálisból most konzervatívvá avanzsált. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon tisztelem a véleményét, tudniillik így vagyok demokrata…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Tisztelt Parlament! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a szellemi erőszak tárgya voltam magam is, képviselőtársaim, amikor Ertsey Katalin képviselő asszony azt mondta, hogy vigyázzunk magunkra, mert lefotóznak…
T/11105 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Ha megbocsátanak, csak nem szeretném szó nélkül hagyni, de nem is értettem pontosan azt a lelki terrort és erőszakot, amit Szabó Timea megfogalmazott irányomban. Nem értem, hogy miért nem mondhatnám ki véleményemet a tisztelt Házban a liberális, minden szabályt és minden etika…
T/11095 A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialisták indítványát a részletes vitában nem tudom támogatni, már csak azért sem, mert az vészharangozás (Dr. Józsa István közbeszól.), amit önök csinálnak. Kérem, tessenek megérteni, hogy ami rendetlensé…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Azért szeretnék a lényegre egy kicsit rátapintani, hogy Magyarországnak van vízgazdálkodásról szóló törvénye (A független képviselők sorai felé:), tisztelt képviselő asszony, és még mielőtt azt hinné, hogy ökológ…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt el kell ismerni, hogy az a "dögöljünk meg"... - szóval, saját magunknak okozunk gondot, és nem érdekel, hogy a megélhetésünk lehetősége biztosítva van a geotermikus energiahasznosítás kapcsán, hanem itt ökológiai frázisokkal próbáljuk ezt a kérdé…
T/10516 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Lehetséges, képviselő úr, hogy önöknek van igaza, hogy a törvény szövege pontatlan, de az az igazság, hogy én is el szoktam néha bizonytalanodni egy-két kérdésben, amikor úgy érzem, hogy nem vagyok eléggé beavatott. Van egy törvényi környezet, ami nem csak egy passzusból áll.…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, hogy itt az imént Vágó úr arról beszélt, hogy ki a felelős, és mutogatás folyik. Mélyen tisztelt Vágó Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! Nem az a kérdés, hogy ki a felelős. Az nyilvánvaló. Ha ön előtt…
T/10402 A Nemzeti Eszközkezelővel kapcsolatos egyes törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném én is visszaterelni abba a mederbe, amely a törvényjavaslat tárgyalására inspirál minket, hogy keressük a lehetőségeket, mert közös bölcsességünk és felelősségünk az, hogy a rászorulókon és rászorultakon próbáljunk meg segíteni…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értem az ellenzéki képviselőtársaim polémiáját és problémáját e törvényjavaslat kapcsán (Dr. Lamperth Mónika: Nem csodálom!); már csak azért sem, mert azért önök is tudják, hogy mi húzódik emögött. Káli Sándo…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Rácz képviselőtársam nagyon fontos kérdést emlegetett, kérem, figyeljenek oda a hozzászólására, ugyanis arról van szó, hogy az önkormányzatoknak most e törvény kapcsán is és minden korábbi intézkedés kapcsán az állami fe…
T/9559 A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt még valaki félreértené kormánypárti képviselőtársaimat, mi azt nagyon jól tudjuk, és ha önök ezt nem tudnák, akkor el kell mondanom, hogy nem jött el a Kánaán az önkormányzati és állami finanszírozás tekintetében sem, merthogy va…
T/9930 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a számvevőszéki és költségvetési bizottság majd' egy órát tárgyalt a T/9930. számú törvényjavaslatról, amelyet a kormány terjesztett be a Magyarország 2013. évi…
T/9930 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy elmondjam vélekedésemet, ugyanis megdöbbenéssel, ugyanakkor nagyon jó néven vettem, hogy Nyikos elnök úrnak, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnökének némileg megváltozott a véleménye, hiszen a bizottsági ül…
T/9930 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nehogy valaki azt higgye, hogy valakit is minősíteni szeretnék e témakörben, csak szeretném elmondani, hogy a 2012. évi CCIV. törvény módosítása lényegesen kevesebb dologról szól, pusztán csak arról, hogy nekün…
T/9930 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Megdöbbenéssel hallgattam Göndör képviselőtársam vélekedését, bár az az igazság, hogy a számvevőszéki bizottságban már megtapasztalhattuk Szekeres úr részéről ennek az ügyletnek az elutasítását és nem a lényeget érintően mondott véleményét, hisz gyako…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Megvallom őszintén, hogy megnéztem a bejelentkezett hozzászólók sorát, és láttam Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr nevét. Meglepődtem, mert úgy gondolom, hogy talán be sem szabadna jönnie ebbe a Házba (Derültség a kormánypárti padsorokban.), a…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két szocialista miniszter vélekedését és aggodalmait hallhattuk meg. Én tudom, hogy önök annak idején kormánypolitikájuk végrehajtói voltak, és több alkalommal tapasztaltuk azt, hogy a szándék mint szakminiszterektől…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gúr Nándor képviselő úr nem hazudtolta meg magát, kérem, bocsásson meg, de ilyeneket mondani! Akkor tessék már nekem mondani, mert nyolc éven keresztül - és nem akarok visszamutogatni, de kénytelen vagyok - szedték az adókat, és tessék megmonda…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Gúr képviselő úr, ne gyűjtse a bűnlajstromot, mert azt kell reparálnunk, amit önök bűnként hagytak hátra ezzel az országgal szemben. (Gúr Nándor: 3000 milliárd!) A felsőoktatás átalakítását önök is tervezték, d…
T/9400 Magyarország Alaptörvényének harmadik módosítása
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sem alkotmányjogász, sem földhöz értő ember nem vagyok, bár Békés megyei képviselőként nagyon fontosnak tartom azt a földet, amin járunk, és amiből élünk Békés megyében. (22.20) És hogyha úgy gondoljuk, hogy szükséges…
T/8890 Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Érdekes módon hallgattam Göndör képviselőtársam szavait és mondatait. Én nem tudom, hogy miért kell attól tartani, hogy ha valaki közpénzt kap, annak a sorsát ellenőrizheti a kormány. (Göndör István: Itt már szó sincs közpénzről.) Ez teljesen t…
T/9182 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetéséről
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem kívánok visszaélni a türelmükkel, de szeretném megjegyezni, hogy számomra is szokatlan, de ezzel a ténnyel meg kell barátkozni, hogy a rendszerváltást követően kuratórium irányította a közmédiumokat. (20.50) Most nem kuratórium irányítja, hanem egy hatóság go…
T/9239 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon tárgyalta meg bizottságunk a kormány, azaz Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr által beterjesztett T/9329. számú, az egyes gazdasági és pénzü…
T/9239 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha ma született bárány lennék, akkor el is hinném Burány képviselő úrnak azt a mondatát, amivel próbálta a higgadtságot meg sok egyéb mást demonstrálni. Mélyen tisztelt hölgyek, urak, diszkrét bája van annak, hogy a szocialisták, akik kormányoz…
T/9239 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Z. Kárpát Dánielnek valójában igaza van, csak azt hiszem, hogy akkor kronológiailag át kellene venni, hogy miket kellett tennie a tisztelt Háznak, hiszen ha ön is leltározik, akkor én is elmondom, hogy az elmúlt két évben annyi törvényt hozott…
V/9016 A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elnök úr szelíden figyelmeztetett arra, hogy Osztolykán Ágnessel ne személyes perpatvart folytassak a megbeszéléseket illetően, hanem mondjam el a véleményemet. Ezt tenném meg, és elmondom önöknek, hogy az LMP vélekedését és Ágnes ho…
T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem is értem pontosan, Harangozó képviselőtársam miért veri félre a harangot. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Milyen vicces! - Dr. Harangozó Tamás tapsol.) Senki nem mondta, hogy nincs Magyarországon ilyen törvény…
T/8879 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Igen tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én röviden próbálok a törvényjavaslat lényegéről pár mondatot elmondani, mert ahogyan Mirkóczki képviselőtársam is elmondta, létezik egy törvény, mégpedig a 2007. évi II. törvény, amely a harmadik országbéli állampolgárok beutazásáról és t…
T/8640 Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakozó előterjesztőként vagyok jelen e törvénymódosítás kapcsán, mégpedig a 2012. évi költségvetési törvény passzusának módosítása kapcsán, azért, mert úgy gondolom, hogy fontos dologról van szó, és az…