202 felszólalás
T/1835 A Nemzetközi Migrációs Szervezet Alapokmánya módosításának kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzetközi Migrációs Szervezet 1951-ben alakult, akkor még egy konkrét feladat érdekében, ideiglenes jelleggel. A második világháború után mintegy 11 millió olyan embert azonosítottak b…
T/1790 Az elítélt személyek átszállításáról szóló Strasbourgban, 1983. március 21-én kelt Egyezmény, Strasbourgban, 1997. december 18-án kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvét módosító Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/1837 Egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóa
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy az előterjesztésben is elhangzott, időről időre szükségessé válik, hogy a büntetőjogi tárgyú törvényeket felülvizsgálja a jogalkotó az igazságszolgáltatás céljainak előmozdítás…
T/286 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, és másrészről az Örmény Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Ennek a törvényjavaslatnak a célja az, hogy az Európai Unió tagállamai, másrészt az Örmény Köztársaság között közös légteret létrehozó 2021. évi november 15-ei meg…
T/287 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Katari Állam közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ez a törvényjavaslat is, mint az előző, kifejezetten a légi közlekedés még biztonságosabbá tételével és még jobban használhatóságával kapcsolatos, hiszen ezek a megállapodások e…
I/18215 Csak nem kibújt a szög a zsákból?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban cáfolhatatlan bizonyítékok, felvételek kerültek nyilvánosságra arról, hogyan működteti a Soros-hálózat intézményesen a kettős mércét Magyarországgal szemben. Az alapokok: Magyarország Kormánya…
I/18215 Csak nem kibújt a szög a zsákból?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen elfogadom a válaszát, annak tudatában is, hogy sokkal több részletet is kibonthattunk volna ebben a témában, hiszen láthattuk azt, hogy az Európai Bíróság politikai döntést hozott, amikor elítélte Magyarországot…
I/17843 Elvennék a gyermekeink jövőjét?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen. Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Bizottság már az első pillanattól kezdve, elfogadása óta folyamatosan támadja a gyermekvédelmi törvényt. Múlt heti hír, hogy a következő szakaszba léptette az e…
I/17843 Elvennék a gyermekeink jövőjét?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Természetesen egyet is értünk abban, amiket államtitkár úr elmondott, sőt abban, hogy a népszavazás egy olyan lehetőség lesz, amelyet, bár lehet, hogy vannak, akik ezt furcsállják, hogy időről időre megkérdezik az embereket a nagyon f…
T/17141 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a végzettséget és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Közel egy évtizedes egyeztetési folyamat végét jelenti az előttünk fekvő törvényjavaslat. 1998 óta már érvényben volt egy hasonló nemzetközi megállapodás országaink köz…
T/17141 A Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a végzettséget és tudományos fokozatokat tanúsító okiratok kölcsönös elismeréséről szóló Egyezmény kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak az elhangzott vita kapcsán egy mondatot engedjen meg nekem, elnök úr! Tény és való, hogy a diplomák, tudományos fokozatok kölcsönös elfogadásáról szóló törvényjavaslatot tárgyaljuk, de elhangzott itt egy-két olyan dolog, ami kapcsán egy mondatot engedj…
T/17143 A Magyarország Kormánya és Belize Kormánya között a diplomata-, szolgálati és hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Magyarország elkötelezett a közép-európai államokkal történő diplomáciai, kulturális és gazdasági kapcsolatépítés ügye mellett, ezért 2021. május 28-án Magyarország és Belize nagykövetei a…
T/17142 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hazánk és az Arab Emírségek között az utóbbi években rendkívüli mértékben megerősödött a gazdasági és diplomáciai kapcsolat, mely annak is köszönhető, hogy Szijjártó Péter miniszter úr és a diplomatáink rend…
H/17144 A TAKUBA alkalmi harci kötelékben történő magyar katonai szerepvállalásról T/17145 A Francia Köztársaság Kormánya és a Nigeri Köztársaság Kormánya között a francia haderő Száhel-övezet biztonsága érdekében Nigerben történő beavatkozásának jogi sza
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Két törvényjavaslat és egy határozati javaslat közös, együttes általános vitája zajlik, hiszen ezek a kérdések összefüggenek egymással. Ahogy államtitkár úr is befejezte, a zárógondo…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! A 2022-es költségvetés, ahogy már sokszor is elhangzott, az újraindítás költségvetése, és a középpontjában a munkahelyteremtő beruházások, a családtámogatás, az adócsökkentés és nagyon fonto…
K/15008 "Hogyan folytatódik a Magyar Falu Program 2021-ben?"
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A „Magyar falu” program 2019-es elindulása új életet lehelt az 5 ezer lélekszám alatti településekbe, és nem véletlen, hogy már ilyen rövid idő alatt is sok helyen megállt a népességfogyás. Sőt, 900 olyan…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Ahogy azt már hallhattuk, a jövő évi költségvetésben szinte minden fontos célra több pénz jut majd, mint az idén vagy az előző évekhez képest. Több jut az egészségügyre, az oktatásra, több jut a nyugdíjakra, a honvéde…
K/8425 Hogyan tovább a Magyar Falu Program sikere után?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A kormány a tavalyi év végén hirdette meg a „Magyar falu” programot, amelynek célja a kistelepülések fejlődésének az elősegítése, ezáltal népességmegtartó erejének növelése. A program, amely az 5 ezer fő alatti…
K/1805 Továbbra is töretlen a külföldi beruházók bizalma Magyarország iránt?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrég volt hallható a hír, amely szerint a Nógrád megyei Bercelen a japán tulajdonú Nidec Hungary Kft.-nél új csarnokot avattak. Ennek a beruházásnak az értéke eléri a 15 milliárd forintot, amelyn…
H/1487 A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Az az igazság, hogy az elmúlt órákban azt látom, hogy mindenféle témáról elkezdtünk beszélni, és mindenféle vitakérdés felmerült, ami az elmúlt időszakban ebben a Házban zajlott. De alapvetően a határozati javaslat, amiről…
I/719 Mi a magyar V4 elnökség mérlege?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor miniszterelnök úr két héttel ezelőtt adta át a visegrádi együttműködés, a V4-ek elnöki stafétáját szlovák kollégájának, Peter Pellegrininek. Hazánk egy éven át töltötte be az elnöki tisztet, érdemes…
I/719 Mi a magyar V4 elnökség mérlege?
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Igen, köszönöm szépen. Én elfogadom a választ, bárhogy is mondja Arató képviselőtársam, másrészt egy olyan egy év áll mögöttünk, amely, azt gondolom, Magyarország és Közép-Európa, a visegrádi négyek számára tényleg arról az időszakról szól, ami a megerősödést, az összetartozás…
T/503 Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Ház! Az előző témákat hallgatva most én egy kicsit más vizekre eveznék, hiszen a kormány költségvetésében is kifejezi azt, hogy elkötelezett a nemzeti szuverenitás védelme mellett, amit a költségvetés tervezésekor is figyelemb…
T/410 Az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozásának figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Horvátország csatlakozásával az Európai Unióhoz az Európai Unió által a Moldovai Köztársasággal kötött, a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodást is mód…
T/411 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Jordán Hásimita Királyság között létrejött euromediterrán légi közlekedési megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozása figyelembevétele érdekében történő módosít
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az Európai Unió és a Jordán Hásimita Királyság közötti euromediterrán légi közlekedési megállapodás célja, hogy előmozdítsák a légi fuvarozók közötti tisztességes versenyen alapuló nemzetközi lég…
T/412 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihird
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ebben az esetben is arról van szó, hogy Horvátország csatlakozásával az Európai Unióhoz szükségessé vált az Európai Unió által Grúziával, helyesebben Georgiával kötött, a közös légté…
T/412 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz való csatlakozása figyelembevétele céljából történő módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihird
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, és elnézést kérek, hogy szót kértem és húzom az időt, csak Varga-Damm Andrea képviselő asszonynak a megjegyzésére szeretnék röviden reagálni. Az szép, szép, hogy mi jobban szeretjük a Grúzia megnevezést, vagy ahogy ön mondta, hogy ön jobban sz…
T/396 Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja támogatja a Macedóniával kötendő megállapodás aláírását és kihirdetését, és ugyanilyen mértékben támogatjuk Macedónia európai integrációs tör…
T/397 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Egyiptomi Arab Köztársaság közötti társulást létrehozó Euro-Mediterrán Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egyiptommal hazánknak régre visszamenő jó kapcsolata van, ami máig fennáll. A 97 milliós Egyiptom stabilizáló hatása és mértékadó szerepe nemcsak az észak-afrikai országokra, hanem e…
T/398 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Üzbég Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljáb
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Üzbegisztánnak ázsiai viszonylatban is gyorsan fejlődő gazdasága van, és egy Magyarország méretű ország számára fontos kereskedelmi partnerré válhat. Ennek a jelei máris…
T/399 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele
BALLA MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy ön is mondta, a világ ma jelentős átrendeződési folyamatban van. Ez a most zajló átrendeződés esélyt ad arra, hogy létrejöjjön az európai béke alapfeltétele, a stabil és kiegye…