246 felszólalás
K/6479 Megéri-e?
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A polgári kormány idején nemcsak az olimpiai eszme, a sport, hanem a sportegészségügy is kiemelt támogatást kapott. Bár a 2004. évi költségvetés több helyen széttelepített forrásai nem ezt mutatják, mi mégis reménykedünk…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Dr. Gógl Árpád képviselőtársammal együtt kapcsolódó módosító javaslatot adtunk be egy nem székesfehérvári, nem nemzeti, hanem európai ügyre. (Szalay Gábor, Földesi Zoltán és Domokos László hangosan vitatkoznak. - Az…
K/6462 A Horn-kormány 1998. márciusában szerződést kötött a székesfehérvári és természetesen a többi Ikarus Rt. márkavédelemmel, foglalkoztatással és vagyongazdálkodásával kapcsolatos kérdései tárgykörében..
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Itt vagyunk fehérváriak, mátyásföldiek, szegediek, móriak, szigetszentmiklósiak, győriek. Tisztelt Államtitkár Úr! Többek között előírták az Ikarus foglalkoztatási kötelezettségét. Majd 2003-ban bekövetkezett az ö…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
BALSAY ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség vezérszónokaként nagyon nehéz szólnom a bizottságban elhangzott vélemények alapján. Volt olyan bizottsági elnök vagy képviselő is, aki a…
T/6334 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A gyorsforgalmi út autópályából és autóútból áll, a gyorsforgalmi út az autópálya és az autóút összessége. Ezt a törvény is leírja - nem kellene egy törvényben ilyet szabályozni -, sokan összekeverik. Sőt, egy oly…
T/6230 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
BALSAY ISTVÁN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A foglalkoztatási bizottságban 12 igen mellett az ellenzéki képviselők 10 nem szavazattal az ellen tettek észrevételt, hogy e folyamatban tartósan, t…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Több olyan módosító javaslat mellett szeretnék érvelni, ami elősegíti, hogy ez a költségvetés, amely a leépítés költségvetése, javuljon, ha egyáltalán lehet javítani. A miniszter úr figyelmét felhívnám arra, hogy az orsz…
K/5636 Folytatja-e a Medgyessy-kabinet a társasházak felújítását?
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A lakások építése rendkívül fontos dolog; 40 ezer új lakás megépítése fontos célkitűzés. Úgy gondolom, a 4 milliónál többre tehető lakások fenntartása, működtetése, felújítása még ennél is fontosabb, ezért szánok én és…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Sok embert rövid ideig be lehet csapni. Kevés embert sokáig be lehet csapni, de sok embert sokáig képtelenség. Az egyik kormánytag azt állította, hogy 90 ezerrel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma, azaz a munkanélkü…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Az a megtisztelő lehetőség adódott, hogy a sportról, a gyermekek érdekében megteendő szükséges intézkedésekről és a szabadidősportról beszéljek. Mi van a költségvetésben? Megfogadtam azt, amit sok kormánypárti és ell…
T/5669 Egyes törvényeknek az Egységes Munkaügyi Nyilvántartás létrehozásával összefüggő módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ambivalens érzéseim vannak a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség foglalkoztatási munkacsoportjának egyetértésével e törvény előterjesztése kapcsán. Ez azért van, mert valóban indokolt és szükséges…
K/4960 Hogy ne legyen több haláleset
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy ne legyen több haláleset - nyáron soha nem látott hőség volt, de a gáztüzelésű és távfűtéses házban lakók ősszel és télen döbbennek rá igazán, hogy a kormány jól befűtött nekik. Egycsatornás gyűjtőkémények, régebb…
K/3999 Már megvalósítottuk az állatok élőhelyének, életkörülményének szabványos követelményeit, mikor kerül sor az emberi lakókörnyezetre?
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azok a települések, ahol megismerték az Európai Unióhoz való csatlakozás előnyeit, és ahol látják a jelenlegi kormány szennyvíztisztítással, -gyűjtéssel kapcsolatos támogatási programját,…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Deutsch Tamás képviselőtársamnak a hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. Úgy látom, hogy néhány dologról megfeledkezünk, ami nem baj, és nem is az én tisztem, hogy erre emlékeztessem tisztelt kormánypárti képviselőtár…
T/4069 A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Wesselényi Miklós Ár- és Belvíz-kártalanítási Alapról szóló törvényjavaslat szorosan összefügg a parlamentben már elfogadott Országos Rendezési Tervről szóló törvény tárgyalásával. Akkor is hasonló körben ültünk itt…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én azok közé tartozom, akik teljes terjedelmében a költségvetés e célra fordítható összegét kifogásoljuk. Nem tartom helyesnek azt a kormánypárti képviselői megnyilatkozást, amely az előző ciklusban sem az ellenzék, se…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A 2003. évi fejlesztésekről szóló, címzett támogatás formájában megmutatkozó előterjesztés nem egy a fejlesztések sorában, meghatározó, hiszen 2003, 2004, majd 2006 vége a Magyar Köztársaság fejlesztésében, az önkormán…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Az előző felszólalásomban említettem az európai uniós források fejlesztésbe bevonható nagyszerű 1300 milliárd forintos lehetőségét. 2004-gyel valóban egy új fejlesztési lehetőség nyílik. Ez a világ azonban egész elté…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az államtitkár úrhoz szólnék, és az arányokról szeretnék önnek beszélni. Én azon nem kevés fideszes képviselő közé tartozom, aki támogatta és támogatja, hogy az ország fővárosa közel 200 milliárd forin…
T/3916 A helyi önkormányzatok és a szociális feladatokat ellátó nem állami fenntartók 2003. évi új címzett támogatásáról, valamint az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a bejelentést. Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! Ismételten arról szeretnék beszélni és az ön lelkiismeretére hatni, hogy most - amire utalt több szocialista párti képviselő is - elindul különböző programcsírák gyűjtése kistérségekben, a regio…
K/3998 Autópályára a teherforgalommal, valamint ingyenességet az elkerülő autópálya szakaszon az ott élő magyar közlekedőknek
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Autópályára a teherforgalommal, valamint ingyenességet az elkerülő autópálya-szakaszokon az ott élő magyar közlekedőknek! Magyarország területén a közúti forgalom minden várakozást meghaladó mértékben nőtt. Különösen u…
H/3552 Az egyes területi folyamatok megvalósítását szolgáló kormányzati intézkedésekről
BALSAY ISTVÁN, a területfejlesztési bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az országos területrendezési tervről szóló törvényjavaslat vitája során számtalan módosító javaslatot vitattunk meg, fogadtunk el, é…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): (A mikrofonja nem szól. - Hordozható mikrofonba mondja:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Régóta jelentkeztem. Több átfogó javaslatunk van, amit a tisztelt államtitkár úr figyelmébe ajánlunk. Kezdjük a vizes kérdésekkel, hiszen az elmúlt kétpercesek é…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr felsorolása szerint ahhoz, hogy a rendszeres árvizeket megakadályozzuk, három feltétel kell. Én a nagymértékű mederkotrástól óva inteném egy sík vidéki, Alföldön keresztül haladó folyó esetében a tisztel…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A módosító javaslatok közül arra szeretném a kormány képviseletében az államtitkár úr figyelmét felhívni, amely egy országos vagy nemzeti térinformatikai rendszer felállítását szorgalmazza. Államtitkár úr utalt arra, h…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sok olyan módosító javaslatunk volt, amelyre azt a választ kaptuk, hogy ezeket nem ebben a törvényben kell rendezni. Van viszont egy olyan javaslat, amely a szakhatósági munkára vonatkozóan ad rendelkezést. Ez kakukkto…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tulajdonképpen elfogadom elnök úrnak azt a javaslatát, hogy zárjuk le ezt a vitát. Megköszönöm az államtitkár úrnak a lehetőséget, hogy külön a bizottsági és a kapcsolódó módosító javaslat vitáján kívül is az egyeztetést elfogadja, és szere…
T/1817 Az Országos Területrendezési Tervről
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Két dolgot szeretnék hozzáfűzni, tisztelt elnök úr. Az egyik, hogy épp az államtitkár úr hozzászólását és javaslatát illetően gondolom, az elnök úr is erre gondolhat, hogy a részletes vita lezárását arra az időpontra tenné, elnök úr, amikor lezárja a vitát, és abbahagyjuk a k…
K/2267 Ikarusbus-nál új szereposztás készül?
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Székesfehérváron az Ikarusbusz 270 dolgozótól válik meg - „ Új szereposztás készülö címmel tájékoztatja a kormány intézkedéseihez feltűnően lojális megyei hírlap az olvasóit ily módon. Úgy tűnik, hogy a nagy múltú…
T/1616 Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról
BALSAY ISTVÁN, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A területfejlesztési bizottságban mindazok a szempontok, amelyek a jogbiztonsággal, az önkormányzatok szabad társulásával kapcsolatosak,…