11 felszólalás
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Két megjegyzésem lenne. Ez elsősorban az országos területfejlesztési koncepció műfajára vonatkozik. Egy ilyen határozati javaslat nyilván nem fogalmazhat meg mindent alapvető részletességgel. A koncepció feladata egyrészt…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mikes Évához kapcsolódnék, én a személyes véleményemet szeretném elmondani. Én azért bízom a jelenlegi fejlesztési, tervezési-statisztikai régiós lehatárolásban. Ebből a szempontból én támogatnám azt, hogy ez azért nevesít…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy egy ilyen koncepció esetében már többször megfogalmazódott az ezzel kapcsolatos kritika, de azért egy koncepciónak a koncepcionális jellegét is hangsúlyozni kell, tehát mindig vigyázni kell a konkrétum és…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE, a területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! A területfejlesztési bizottság meglehetősen hosszas vitát folytatott az anyaggal kapcsolatosan, ez nyilvánvalóan abból is adódott, hogy mint szakbizottság nyilván a tagok rendkívüli érdeklődés…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság szintén hosszas vitát folytatott az anyaggal kapcsolatosan. Gyakorlatilag kihangsúlyozásra került a bizottság ülésén az,…
H/18068 Az Országos Területfejlesztési Koncepcióról
BÁN IMRE, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon 2006-tól döntően meg fog változni a területi tervezés rendszere. A rendszerváltás óta eltelt 15 esztendőben mondhatni évről évre javult a politika hozzáállása a területi tervezé…
T/16047 A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról
BÁN IMRE, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság az Avarkeszi Dezső képviselőtársunk önálló indítványában foglaltakkal oly mértékben egyetértett, hogy a törvénymódosítást a júni…
T/9126 A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁN IMRE (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két megjegyzésem lenne az eddig elhangzottakhoz. Az első az, hogy én is nagyon-nagyon örülök annak, hogy ez a kompromisszum létrejött. Bár úgy hívjuk ezt a formát, ahol most vagyunk, hogy részletes vita, úgy gondolom, ez inkább részl…
T/16402 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal megépítésének állami támogatásáról
BÁN IMRE, a területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottság 10 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot tárgyalásra alkalmasnak találta. Köszönöm szépen. (Taps.)
V/15543 Gyurcsány bizonyítvány: EU elégtelen!
BÁN IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Farkas Flórián képviselőtársam egyik megjegyzésére szeretnék reagálni. Teljes egészében egyetértek mindazon aggodalommal, ami azzal kapcsolatos, hogy rendkívül fontos, hogy a roma szervezetekben a magyarországi cigányság érdekében minél több…
T/9126 A kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
BÁN IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Tavaly március végén, amikor először megnyílt ennek a törvényjavaslatnak az általános vitája, akkor még ugyan nem voltam országgyűlési képviselő, de egy olyan kerületben, Budapest VII. kerületében vagyok önkormányzat…