923 felszólalás
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lehet persze erről a javaslatról szakmai vitát folytatni, csak nem érdemes. Azt gondolom, hogy a vita ezen szakaszában - úgy, ahogy korábban, és ha erről szó lesz még később, akkor is - ki kell mondani, hogy ez a javaslat…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretnék arra reagálni, amit Rubovszky képviselőtársam elmondott, és azt kell mondjam, hogy most, a vita során maximálisan egyetértek vele. Így van, képviselő úr, hagyjuk ezt az alkotmány-előkészítő bizottság munkája utáni napirendnek, d…
T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért fogom és tudom röviden megfogalmazni a kisebbségi véleményt, mert igazából odáig nem jutottunk el, hog…
T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy a bizottsági ülésen is mondtam, olyan szerda magasságában már kezdtem egy picit csalódott lenni, hogy erre a hétre nem jut új alkotmánymódosító javaslat, aztán pénteken megnyugodtam, hogy még…
T/579 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetlen ok miatt kértem szót. Nagyon szeretném tisztázni és nyomatékosítani, hogy nem a titkárok felkészültségét vontuk kétségbe, és nem azt vonom kétségbe. Pontosan tudom én is a kiválasztás módj…
A/430 Csak szükséges rossznak tartják-e a Parlamentet?
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos lépten-nyomon bebizonyosodik az, hogy a kormánypártok a parlamentet színháznak, szükséges rossznak tekintik, gátnak, amely az önök remek elképzelései és annak megvalósítása között felesleges…
A/430 Csak szükséges rossznak tartják-e a Parlamentet?
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szoktuk mondani, de most is sajnos ez igaz, hogy nem kaptam választ a kérdésre, mert abban az esetben, amire én utaltam, egyetlenegy miniszter és egyetlenegy államtitkár nem volt jelen, amikor az alkotmány-előkészítő ese…
T/359 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról H/361 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításá
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Megígérem, hogy nem fogom kihasználni a 15 perces időkeretet még távolról sem, már csak azért sem, mert látom, hogy valóban a focimeccs megtekintésére, azt gondolom, hogy az általam jónak tartottnál is nagyobb igény mutatkozik kormánypárti képvi…
T/371 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szerencsére tudok rövid lenni, mert azt tudom mondani, hogy Schiffer képviselőtársam gyakorlatilag elmondta azt, amit én szerettem volna (Taps a kormánypárti padsorokból.), ettől függetlenül kiegészítem, képviselőtársaim,…
T/371 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha jól emlékszem, azzal kezdtem a felszólalásom, képviselő úr, hogy lehetne erről a javaslatról szakmai vitát folytatni. A problémánk nem ezzel van! Úgy gondolom, óriási csúsztatás az, amit most a felszólalásában elénk tárt képvi…
T/371 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha eddig valaki nem lett volna meggyőződve arról, hogy a Fidesz visszaél a hatalmával, akkor Kósa Lajos képviselő úr felszólalása után már biztos lehet benne. Úgy gondolom, ha valaki azt mondja - hadd fogalmazzak nagyon du…
T/371 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Teljesen mindegy, minek szól az önök részéről ez a nevetés. Teljesen mindegy. Az, ami ma itt történik, azt gondolom, hogy példátlan és botrányos. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt húsz évben tudomásom szerint ilyenre nem vo…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Először is, egyrészt örülök, hogy a kormány most képviselteti magát a parlamenti vitában, de amit Szávay képviselő úr fölvetett, hogy lehet-e így tárgyalni, igen, a Házszabály szerint lehet, de az…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte tényleg csak a jegyzőkönyv kedvéért, de azt gondolom, ennek meg kell jelennie valahol. Abszolút tiszteletben tartom korelnök úrnak azt az álláspontját, hogy a saját véleményét mondja, de ki kell emelni, hogy ön az e…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A 6. pontban Schiffer képviselő úr javaslatához, illetve az ahhoz kapcsolódó, az általam és képviselőtársaim által benyújtott kapcsolódó módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Az alkotmányügyi bizottság vitája során i…
T/189 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyjából ott folytatnám, ahol most Lamperth Mónika képviselőtársam abbahagyta, illetve ott, ahol én abbahagytam a tegnapi napon egy egészen más napirendi pontnak a keretében. Ennek azért van jelentősége, az a véleményem,…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előterjesztők! Azért is jöttem föl a pulpitusra, mert úgy ítélem meg - bár első ránézésre nem biztos, hogy mindenkinek ez a véleménye -, hogy egy igen nagy jelentőségű törvényjavaslat…
H/178 Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert már többen beszéltek a négyötödös szabály kivételéről, amit én is elég aggasztónak találok, ugyancsak beszéltek ebben a körben a sebtében beterjesztett javaslatról, amit a másik előterjesztő még csa…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszterelnök-jelölt Úr! Téma szempontjából ott folytatnám, ahol képviselőtársam az imént abbahagyta, és nagyon szívesen venném, ha szakmai alapon lehetne hozzászólni a közbiztonságról és a büntetőjog-politikáról…
H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Rövid leszek, ahogy Répássy képviselő úr is mondta a felszólalása kapcsán, de nem azért leszek rövid, hogy ahogy szokták mondani, az önök drága idejét kíméljem, hanem azért, mert az érdemi vita e témakörben már az alkotmán…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Áldozatok! Először is engedjék meg, hogy szolidaritásomról biztosítsam önöket és mindazokat, akik a rendőri jogsértések miatt sérelmet szenvedtek, s kifejezzem reményem az iránt, hogy mie…
H/34 Az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy amit Balog Zoltán most mondott, az nem önmagában stiláris probléma, hanem annál sokkal több. Azt látom - és ezt már érzem -, hogy a bírói függetlenség tiszteletben tartása, úgy tűnik, meglehetősen távol…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdem azzal, hogy a múltban is, most is és a jövőben is minden olyan intézkedést támogatunk és támogatni tudunk, ami a közbiztonság javítását szo…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kaufer képviselő asszony, mi se vitatjuk, és ha megnézi azokat a törvényjavaslatokat, amiket elfogadtunk az elmúlt négy évben, akkor kiderül az is, hogy tettünk is érte, hogy ne így legyen. (Közbeszólás a Jobbik padsoraibó…
T/25 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Ígérem, a magam részéről ígéretet teszek rá, hogy még egyszer ezt a vitát nem folytatjuk le Schiffer képviselőtársammal. Egy dologra szeretnék azonban rámutatni. Amikor mi ezt a témát először felvetettük - és azt gondolom, hogy ez dokum…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kiegészíteni szeretném mindössze Lamperth Mónika és Göndör István képviselőtársaim felszólalását, ugyanis az alkotmányügyi bizottság ülésén a mai napon felmerült az, hogy ezek szerint azért, mert az arányosságot szeretnénk…
T/9 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról T/17 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, két részletben fejtenénk ki képviselőcsoportunk álláspontját. Én az alkotmánymódosításról, tehát arról a témakörről szeretnék elsőként beszélni, amiről Répássy képviselőtársam tette.…
T/11025 A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Akkor, amikor először szó volt arról, hogy Magyarországon egy ilyen hivatal alakul, és Magyarországon járt az amerikai hasonló hivatalnak a vezetője, akkor már kifejtettem azt az álláspontomat - ak…
T/11025 A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Indokolni szeretném - azt gondolom, és úgy látom, kicsit talán bővebben szükséges, mint ahogy utaltam rá az első felszólalásomban -, hogy miért nem tartom szükségesnek a külön hivatal felállítását,…
T/11026 A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző törvényjavaslat tárgyalásakor említettem, hogy tulajdonképpen ez a lényeg. Ez a lényeg, hiszen ez a törvényjavaslat tartalmazza a közérdekű bejelentő védelmének szabályait. Konkrétan a 4.,…