43 felszólalás
H/2171 A "Magyarországon honos népcsoportok" felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal történő kiegészítéséről (népi kezdeményezés)
BERÉNYI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagjaként tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a bizottság megtárgyalta a Magyarországon honos népcsoporto…
T/2627 Magyarország Alaptörvénye T/2628 A Magyar Köztársaság Alkotmánya
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! "Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. A Magyarországon élő nemzetiségeket és népcsoportokat a magyar nemzet részének tekintjük." Úgy vélem,…
J/2228 Az Országos Választási Bizottság beszámolója az Országgyűlésnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3-án megtartott választásáról J/2304 Az Országos Választási
BERÉNYI LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság az Országos Választási Bizottság beszámolóját egyhangúlag…
H/2057 Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmánykoncepció általános vitájában az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként a születendő új alkotmányunk és a kisebbségek kapcsolatáról kívánok szólni. Először is szeretné…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A részletes vitában az oktatás jelentőségéről, ezen belül a roma ösztöndíjak rendkívüli szükségességéről szeretnék szólni néhány gondolatban. Tisztelt Országgyűlés! A hátrányos helyzetben lévők, leszakadásban lévők felzárk…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt idők azt bizonyították, hogy azok a pénzek, amelyek romaoldalon különböző költségvetési fejezetekben voltak, azok nem úgy voltak felhasználva, ahogy kellett volna, tehát nem volt eredményes, az ÁSZ-vizsgálat ezt bizonyítot…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen egyetértek azzal, hogy a közmunka értéke a munka, és a munka nevelő hatása meglátszik egy társadalmon. Azzal is egyetértek, hogy ez átmenetileg egy lehetőség, hogy közmunkában, mondjuk, roma emberek dolgoznak. Azzal vi…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Az általános vitában is megemlítette a roma címzett pénzeket is Dúró Dóra képviselőtársam. Úgy gondolom, a nemzeti összetartozás jegyében az elmúlt időszakot nem kéne folytassuk, és az a fajta vizsgálat, amely kiderítette,…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként a 2011-es költségvetés tervezetéhez kapcsolódóan a nemzeti kisebbségi és etnikai támogatásról, a társadalmi felzárkóztatást segítő programokról kívánnék röviden szó…
H/1351 A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett katasztrófáért viselt felelősség feltárásával és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozásához szükséges feladatok meghatározásával foglalkozó országgyűlési vizsgálóbizottsá
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! Túlnyomóan a felelősségre vonás az, ami elhangzik a parlamentben. Természetesen a felelősöket meg kell hogy állapítsa ennek a vizsgálóbizottságnak a végeredménye, de jobban szeretnénk, hogyha előrelátnánk, tanulnánk, és a prevenció…
T/42 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról T/43 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A takarékosság és a szakszerűség irányából közelítem meg a mondanivalómat. A takarékosság szempontjából folytatjuk a sort, én úgy érzem, hogy a parlament felezése és az önkormányzati képviselők ésszerű választása kapcsán a takarékos…
T/58 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy itt az ellenzéki képviselőkben a félelem megmozdult. Arra hivatkoznak, hogy a települések civil szervezetei és az egyéni képviselők nem fogják tudni a kopogtatócédulákat összegyűjteni az alatt a rövid idő alatt. Megnyugtat…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
BERÉNYI LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi a valóságot képviseljük a parlamentben, és nem víziókat tálalunk. Természetesen minden ország annyira becsüli a polgárait, amennyit törődik velük. Az elmúlt rendszer a cigányoknak azt szánta, hogy segédmunkások legyenek, szakma nélküliek legyenek,…