426 felszólalás
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Ezen a helyzeten véleményem szerint úgy is lehet segíteni, hogyha azok a kiadások, amelyek, mondjuk, a munkahelyteremtő beruházásokat segítik a Rehabilitációs Alapból, nem 3,5 milliárd, hanem ennél magasabb összegűek; vagy pedig azokat a munkavállalást…
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslatról akár az expozéban, akár a bizottsági véleményekben vagy az előttem szóló képviselő úr hozzászólásában jellemzően a közalkalmazottakat érintő változásokról, illetve a prémiumévek pr…
T/4304 Egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy felolvassam a jelenleg hatályos törvénynek a foglalkoztatás bővítését szolgáló támogatások című fejezetéből azt az egy mondatot, amire én hivatkoztam. Ebben a következő szerepel: "Külön jogszabályban meghatározott hátrányos helyzetű…
T/4305 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz). Köszönöm, elnök, úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A munkavédelem és az azzal kapcsolatos valamennyi törvény, rendelet, szabály rendkívül fontos, hiszen amikor reggel valaki elmegy munkába, akkor úgy indul el, hogy este szeretne épségben, egészségben hazaérni. É…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslathoz több módosító indítvány érkezett mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők részéről. Ezek szinte mindegyike vagy a nyugdíjkorhatár időpontjával, vagy pedig az előrehozott n…
T/3066 Egyes törvények módosításáról a nemek közötti tényleges esélyegyenlőség megteremtése érdekében
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Részben az elhangzottakhoz, részben pedig az ajánlás 8. pontjához kívánok hozzászólni. Az ajánlás 8. pontja szerint minden ötödik jelölt lehetne nő a területi listákon. Ez azt jelenti, tisztelt képviselő asszony, aki jegyzi ezt…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos alkotmánybírósági határozat megítélésünk szerint ürügyet szolgáltatott a kormánynak arra,…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Higgyék el, megértem, hogy a szocialista képviselők, igaz, hogy enyhe szégyenpírral orcájukon, de hosszasan mesélnek az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatos változásokról, mert mennyivel kellemetlene…
T/4094 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önt arról tájékoztatni, hogy igenis vannak olyan ügyek, amelyekben a parlamenti frakciók képviselői képesek és tudnak együtt dolgozni. Éppen egy hónappal ezelőtt kezdtek el az öt frakció képviselői azon dolgozni és azzal f…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Államtitkár Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy felolvassak néhány idézetet itt a parlamentben! "A mai magyar adórendszer rombolja a teljesítményt, és rombolja Magyarország versenyképességét."…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön a teljes foglalkoztatottságról beszélt mint szocialista ideáról. Nos, a lisszaboni irányelvek alapján a teljes foglalkoztatottság alatt azt értjük, valamennyien, akik ezzel a témával foglalkoznak, hogy a munkaképes korú embe…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament tavaszi ülésszakán fogadta el a kormánypárti többség az adótörvények módosítását, amely módosítás éppen ez év szeptember elsején lépett hatályba. Szeptember 13-án pedig a Pénzügyminisztérium…
T/3892 Egyes adótörvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a felsorolással csak azt akartam érzékeltetni, hogy mennyire "kiérlelt" a kormány koncepciója az adópolitikáját illetően. Tessék már megmondani nekem, hogy milyen kiérlelt, átgondolt, alaposan megvitatott adótörvény-javaslat…
K/3900 Elsőkből ismét utolsók - avagy Brüsszelnek miért kellett felfüggesztenie a magyar operatív programok tárgyalását?
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az Eurostat legutolsó jelentése szerint hazánkban a nők keresete kevesebb, mint a férfiaké - különösen így van ez a turisztika területén, ahol a különbség 40 százalék -, egy korábbi tanulmány pedig azt mutatja be, hogy hazánk…
H/2842 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentésről szóló 106/1995. (XI.1.) OGY határozat módosításáról J/2843 A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen megtárgyaltuk, megvitattuk azt a jelentést, amely számos tényadatot tartalmaz. Itt természetesen a pályakezdő fiat…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Balogh képviselő úr a pályázatok kapcsán az átláthatóságot is említette, amivel egyet is értünk. De akkor annak vajon mi az oka, képviselő úr, ön szerint, hogy amikor a foglalkoztatási bizottság ülésén a pályázatokkal kapcsolatban feltettük azt a kérdést,…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Mi lenne, ha önök is némi fogadókészséget mutatnának arra, amit az ellenzéki képviselők elmondanak. Az alapvető probléma, amin az immár egy órája zajló vita kibontakozott, az, hogy az otthoni házi gondozás, házi seg…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Államtitkár Úr! Béki Gabriella képviselő asszony a kötelező feladatok és a pályázati rendszer közötti különbséget próbálta meg érzékeltetni. Ezzel kapcsolatban az a helyzet, tisztelt képviselő asszony és miniszter asszony, hogy…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Délután, amióta elkezdtük egy óra, fél egy körül ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását, szenvedélyes vita bontakozott ki elsősorban arról a témáról, hogy a házi gondozás és az intézetbe, az idősek otthonába va…
T/3449 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság alelnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat olyan mértékű módosításokat tartalmaz, amelynek indokaira, de legfőképpen következm…
H/2887 A civil társadalom és a gazdálkodó szervezetek szolidaritási támogatási rendszeréről
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Gyakran beszéltünk már a különböző foglalkoztatási formákról, ezen belül is a részmunkaidős, illetve a távmunka-foglalkoztatás lehetőségeiről. De nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy milyen nagy szükség lenne ennek a két foglalkoztatási for…
T/2938 Egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 9., 11. és 16. pontjához szeretnék röviden hozzászólni. Már csak azért is röviden, mert az általános vitában elég alaposan kifejtettem a benyújtott törvényjavaslat vonatkozó szakaszaival kapcs…
I/3138 Egyre kevesebb a pénz, egyre több az igazságtalanság
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A fogyatékos gyermeket nevelő családoknak súlyos gondokkal kell szembenézniük. Minden szülő nehezen éli meg azt a pillanatot, amikor megtudja, hogy várva várt gyermeke valamilyen fogyatékkal született, ha a gyermek autista, látás- v…
I/3138 Egyre kevesebb a pénz, egyre több az igazságtalanság
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a negyedik válasz volt, amit ebben a témakörben ez idáig a Parlament falai között hallhattunk. Az ön válasza nem felel meg annak a kívánságnak és annak a jogos igénynek, amellyel a szülők megkeresik a képviselőket. Amennyiben változtatnak az eddig…
H/2919 A Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Már a régi görögök is tudták, hogy "ép testben ép lélek". Nem véletlen, hogy az olimpia eszméje és az olimpia megszervezése ott született meg, ahol nagyra becsülték a sportot és a sportban elért teljesítményeket. A ma embere is szereti a sportot, de legin…
T/2913 A rehabilitációs járadékról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ennek a törvénynek most már második hete zajlik az általános vitája, akár azt is mondatnám, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban jószerével már mindent elmondtak, csak még nem mindenki szólt hozzá. De azért van…
T/2938 Egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat benyújtásának indokoltságát nem vitattuk a bizottsági ülésen, hiszen két oka van annak, hogy a törvényt be…
T/2938 Egyes foglalkoztatási jogviszonyokat szabályozó törvények munka- és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha én most MSZP-s képviselő lennék, a következőket mondanám a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban. Egy ilyen szabályozási logika, amely ily mértékben jogszabályi keretek közé szorítja a munkaválla…
I/2721 Profit a csődből - állami segítséggel
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Gazdasági és közlekedési miniszterként bizonyára napi szinten értesül a hazai gazdasági élet fontosabb eseményeiről, így ön előtt sem ismeretlen a közelmúltban fizetésképtelenné vált Bakony Művek Zrt. esete. A cég nem tudja kifizetn…
I/2721 Profit a csődből - állami segítséggel
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Nem fogadom el a miniszter úr válaszát, nem fogadom el. Azért nem fogadom el, mert a miniszter úr nem válaszolt több kérdésre, nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mi történik azokkal a munkahelyekkel, amelyek megszűnnek. Egy 1938-ban alapított, nagy múltú vállalatról van szó…