132 felszólalás
T/3118 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel összefüggő módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt kell mondjam, hogy a törvény jó. Ezt abból is állapítom meg, hogy a hozzám érkezett jelzések ezt visszaigazolják, ráadásul azok az ellenzéki politikusok, mint Gőgös úr is, aki államtitkárként itt ült, hevesen támadják. Ezek szerint valami…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megint meg kell állapítsam, hogy mindenki végezte a dolgát a költségvetés tárgyalásakor. Természetesen az ellenzéki oldalról nagyon szép módosító javaslatokat hallottunk, de mégis tudomásul kell venni, hogy a költségvetés végrehajtásáért a költségvetés…
T/2086 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Z. Kárpát Dániel utolsó pár mondatát kivéve a szívemből beszélt. Így aztán Szelényi képviselő asszonynak már nem válaszolnék arra a sok dologra, amit fölvetett, és amiről azt gondolom, hogy nem volt igaza egyáltalán. Józsa képviselő úr, úgy láto…
T/2086 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én nagyon sajnálom, hogy ennek a törvénynek a kapcsán mindig csak a CBA meg a Coop jut az ellenzék eszébe, hogy csak róluk szól ez a dolog. Nem kellene megfeledkezni arról a több ezer kisvállalkozásról, kisboltról sem, amelyek kistelepülése…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három napja figyelem a vitát, és meg kell mondjam őszintén, hogy minden úgy zajlik, mint 24 éve mindig. Azért két időszakot összehasonlítanék: 2006-2010 és 2010-2014. A 2006-2010 közötti időszakkal az a helyzet, hogy amit az ellenzék mondo…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon egyszerű, Szilágyi úr: ötször választottak meg polgármesternek azon a településen, és azért választottam a képviselőséget, mert egy térség bízott bennem. A falumban pedig ott élek, tehát nyugodtan mondhatom, hogy az én falum, mert o…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hegedűs Lorántnénak szeretném mondani, hogy egy kicsit jobban bízzon az önkormányzati vezetőkben. Jómagam, aki húsz évig vezettem egy kisközséget, azt gondolom, hogy a feladatfinanszírozás óta és amióta az adósságot elvitték a településekr…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Sallai Róbert képviselő úrnak elmondanám, úgy látom, hogy pontosan ugyanott folytatja az LMP, ahol négy évvel ezelőtt elkezdte itt a munkáját. Akkor a kistelepülési polgármestereket kiskirályoknak sikerült nevezniük, most meg azt mondta Sal…
T/1707 A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bárándy képviselő úr fölszólított, hogy mi is mondjuk el a véleményünket. Én azt gondolom, hogy az én véleményemet már sokan ismerik nemcsak itt a Házban, hanem máshol is. Azt gondolom, nagyon sajnálatos az, hogy az Európai Unió jobban véd…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanúgy zajlott ez a vita, mint ahogy az elmúlt 24 évben általában az adótörvényről szóló vita zajlott: a kormánypártok védték a kormány által beterjesztett adótörvényt, az ellenzék pedig támadta. Azt gondolom, mindenki megtette a maga do…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Józsa képviselő úrnak szeretném mondani, hogy a gazdaság nem vette még észre, amit ő mond, mert a gazdaság jelenleg fejlődik (Moraj, közbeszólás az MSZP soraiban. ? Dr. Bárándy Gergely: Csak egy adat se mutatja ezt, mindannyian tudjuk.), te…
T/1705 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Bárándy Úr! Én azt gondolom, hogy a demokráciának az is fokmérője ? több más mellett ?, hogy az ellenzéknek milyen jogai vannak, mert amikor még az önök elődei, az MSZP jogelődje, az MSZMP uralta ezt az országot, akkor ell…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Bertha Szilvia! Úgy látom, ön is átment liberálisba. Én azért szeretném önnek elmondani Pálffy képviselőtársamhoz hasonlóan - aki nagyon szépen kifejtette, hogy hány emberről is van szó és mit csinálnak - gyakorlatból mint polgármester, hogy ne haragudjon m…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Megmondom őszintén, hogy türelmesen ültem és hallgattam a vitát. Itt a szocialista képviselők hivatkoznak mindenre, főleg a szegényekre. Jacuzziból meg medencéből meg szaunából nézve a világot biztos nagyon jól tudják, hogy miről beszélnek. (Zaj, felzúdulá…
P/12713 A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Józsa képviselő úrral nem kívánok magyarságtudatról (Dr. Józsa István: Nem is tudsz!) vitázni, meg a magyarságról, azért nem kívánok, mert egy '56-os gyermekeként októberben ez méltatlan lenne hozzám. Ön egy olyan pártban ül...
T/10748 A fémkereskedelemről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Én magam a teljes szigorítással értek egyet, ez alapján is nyújtottam be módosító indítványt, úgyhogy akár Józsa képviselő úrral egyet is érthetnénk abban, hogy a szigor nagyon fontos ebben a dologban, csak az a baj, hogy ő mindig más törvé…
T/10748 A fémkereskedelemről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak azért, mert azt hiszem, olyan vádak hangzottak el velem szemben, amelyek igazságtalanok. Az egyik az, hogy Szilágyi képviselő úr nagyon jól tudja, hogy tegnap bizottságin ő mit mondott és miért. Nem vagyok hajlandó nevet mondani, hiszen ezekkel az emb…
T/10748 A fémkereskedelemről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Szilágyi Képviselőtársam! Azt gondolom, azzal, hogy szigorítunk, azzal ez a helyzet romlani fog a bűnözők számára. Hiszen ha egy telekről, csak a mostani javaslat szerint 3 köbmétert lehet havonta leadni, akkor már nem lehet olyan mennyiséget begyűjteni. Ha…
T/10748 A fémkereskedelemről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök neki, hogy most már nemcsak a jobbikosok értenek egyet Szent László törvényeivel, mint ahogy én is, hanem úgy látom, hogy az LMP is odajutott, hogy mégis Szent László volt az a király, aki a legjobb törvényeket hozta a büntetésben.…
T/10748 A fémkereskedelemről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Kedves Képviselőtársnőm! Az a helyzet, hogy az ön által megélhetésinek nevezett - vagy nem is tudom bocsánat, hogyan fogalmazott - bűnözők, akik gyűjtögetik a vasat úgymond, azokat igen nem szívesen látják az én falumban, mert ezeknek a következménye mindig valami súlyosabb d…
H/10160 A Finnugor Rokon Népek Napjáról
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon egyetértek azzal, hogy a finnugor népcsaláddal tartsunk kapcsolatot mindenben. De egyetértek Pörzse Sándorral is. Az a helyzet, hogy hagyományőrzőként igen-igen szégyellnem kellene magam a négy és féléves kisfiam előtt, ha én parlamenti képvisel…
V/9093 A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, nagyon fontos ez a mai vitanap, hiszen rá tudunk mutatni arra, hogy mi okozta a mai helyzetet, azt, hogy a lakosság ilyen kiszolgáltatott a nagy közműszolgáltatókkal szemben. Az első szocialista-liberális kormány az energiaszolgá…
T/7655 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Bocsánat, véletlen volt.
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új Btk. megalkotásához jómagam jogászi végzettség nélkül csak a saját magam és a lakosok vágyait, elvárásait, javaslatait közvetíthetem. Mit vár tőlünk, törvényhozóktól a magyar lakosság? Elvárja, hogy világos, közérthető és szigorú jog…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Szeretném megnyugtatni Apáti képviselőtársamat, hogy nem a Jobbiktól való félelem okozta, hogy az alaptörvénybe bekerült az önvédelemről szóló alapjog, ez ugyanis annak volt köszönhető, hogy néhány jogász ismerősömmel végigbeszéltük ezt a dolgot, és javaslatot tette…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hozzászólásomban mint nem jogász megpróbáltam kifejteni, hogy közérthetőnek és szigorúnak kell lennie véleményem szerint és általában az emberek véleménye szerint a Btk.-nak. (19.50) Most látom, hogy egy elég komoly vita alakult ki az én sz…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, én három témába, amelyek a szívemhez közelállók voltak, vetettem bele magam, és ha már itt ülök, és a vitát végighallgatom, akkor azt gondoltam, most már belefolynék másba is, mert Korondi képviselőtársam szintén egy nagyon fontos té…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök úr, nagyon nagy gond lenne, azt gondolom, ha Schiffer képviselőtársamnak abban igaza lenne, hogy a nemzeti jelképeket vagy az általunk becsült nemzeti jelképeinket, így például a Szent Koronát szabadon lehetne - úgymond véleményt nyilvánítva - gyalázni. Azt gondolom, ho…
T/6958 A Büntető Törvénykönyvről
BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam nagyra tisztelt Horthy István kormányzó úr nagyon sokat tett azért (Dr. Schiffer András: Miklós!), hogy az ő korszakában a kisebb bűncselekmények, illetve a kisebb esetek is megtorlásra kerüljenek és szigorúan megtorlásra kerülj…
T/7037 A pénzügyi tranzakciós illetékről
BOLDOG ISTVÁN, a fogyasztóvédelmi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A fogyasztóvédelmi bizottság május 21-ei ülésén megtárgyalta a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló T/7037. számú törvényjavaslatot. A törvényjavaslat megfelel a kormány azon adópolitikai célkitűzésén…