658 felszólalás
K/499 Tervezi-e a kormány az ápolási díj emelését, illetve az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését?
BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A saját hozzátartozójukat otthon ápoló családtagok rendkívül nehéz helyzetben vannak, ebben egyetérthetünk. Alapvető fontosságú lenne, hogy az ápolási díjból az érintettek legalább a minimális létfenntartáshoz sz…
K/378 Kétségbeejtő helyzet a metrópótló vonalán
BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az M3-as metró helyett hétvégente és este a Kőbánya-Kispest és a Határ út megálló között található Vak Bottyán utcában közlekedik a metrópótló busz. A teljes vonalon naponta mintegy 500 ezer utas közlekedik, ami egyébként…
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak!
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szó esett ma a vitanapon már a gazdaság teljesítményéről is, ami abból a szempontból is fontos, hiszen mindent, amit az egészségügyre, a szociális kiadásokra, az önkormányzati finanszírozásra akarunk költeni, annak alapjait a ga…
T/18824 Az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvé
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tagadhatatlanul beszökött a karácsony az Országgyűlésbe. Ezt már tegnap is lehetett látni, amikor Orbán Viktor érdemi válaszok nélkül egyszerűen csak boldog karácsonyt kí…
K/18671 Miért nem támogatják a kispesti fejlesztéseket?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy azt Lázár János miniszter több alkalommal is kiemelte, figyelemmel például a brexitre és más, az uniót érintő kihívásokra, a hazánk számára rendelkezésre álló forrást minél hamarabb, de legkés…
K/18484 Mikor hagyja le hazánkat Románia is?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! November elején megérkeztek az Európai Unió tagállamainak negyedéves növekedési adatai. Ezekből két dolog derül ki világosan. Az egyik az, hogy Magyarország lassabban növekedett, mint ahogy azt a magyar kormány várt…
I/18280 700 milliárdos ámokfutás és alaptörvénysértés az Exim Banknál?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor már tavaly beismerte, hogy az államadósság valójában 2010 óta folyamatosan nő. Ez így igaz, sőt! Az ugyan a hivatalos adatokból is nyilvánvaló, hogy két ciklus után 19 500 milliárd forintról 24 000 milliá…
I/18280 700 milliárdos ámokfutás és alaptörvénysértés az Exim Banknál?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezt a választ nem lehet elfogadni. Először is azért nem, mert az államtitkár úr egészen egyszerűen hazudik az Országgyűlésben. Hazudik, hiszen 2010 előtt semmilyen pénzügyi összeomlás nem volt, ezzel szemben volt egy sikeres válságkezelés (Felzúdulás,…
T/18006 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kíváncsian vártam, hogy ki lesz a Fidesz vezérszónoka, hiszen az előterjesztőn kívül más a Fidesz-padsorokban nem ül, és egyébként elég szomorúan állapítom meg, hogy elég kevesen vagyunk egy…
T/17993 Az áruk ideiglenes behozatali eljárás alá vonására vonatkozó A. T. A. igazolványról szóló Vámegyezmény és módosítása kihirdetéséről
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előző törvényjavaslattal ellentétben ezúttal egy olyan dokumentum fekszik az Országgyűlés asztalán, amely támogatásra érdemes. Támogatásra érdemes, hiszen olyan előnyökkel jár az áruk ideiglenes…
A/17855 Mi a helyzet?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látom a morajból, hogy fideszes képviselőtársaimnak fogalmuk sincs, hogy mi a helyzet, de most mindjárt megkérdezzük. (Derültég a Fidesz soraiban.) Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szemünk előtt zajlik egy negatív folyamat (Dr. Rétvá…
A/17855 Mi a helyzet?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Szeretném azért felhívni a figyelmét egy veszélyre. Ez a veszély pedig a forint sebezhetősége. Jelenleg nincs olyan pénzügyi válsághelyzet, olyan nemzetközi folyamat, ami nemzeti valutánkat veszélyeztetné. De ilyen helyzet Magyarország szándékától fü…
H/18032 A Minority SafePack európai polgári kezdeményezés támogatásáról
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden ellenzéki pártnak dilemma, hogy ha bejön egy javaslat, és azt kérik az előterjesztők, hogy térjünk el a házszabálytól, akkor ezt a hozzájárulást megadja-e vagy sem, hiszen minden ellenzéki párt, mi, szocialisták is joggal…
A/17855 Mi a helyzet?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Nem fogadom el a helyettesítést.
Napirend utáni felszólalások
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Van Budapesten egy hely a Hungária körút mellett, ahol a nemzet védelme szempontjából három fontos, ha nem a legfontosabb intézmény található. Ott található a Készenléti Rendőrség, ott található a Terror…
B/15351 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/17753 A Magyar Nemzeti Bank 2016. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a vita pontosan tükrözi a helyzetet, pontosabban a vitának a hiánya pontosan tükrözi a helyzetet, hiszen miközben itt az elmúlt órákban a szemünk előtt az ellenzéki képviselők meglehetősen aktívak voltak, a kormán…
A/17855 Mi a helyzet?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Elnök úr, nem fogadom el, megvárom a miniszterelnök urat. Köszönöm.
H/17344 Az eurózónához való csatlakozási folyamat megkezdéséről
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az MSZP frakciója támogatja a tárgysorozatba vételt, sőt nemcsak a tárgysorozatba vételt támogatjuk, támogatjuk az euró minél előbbi bevezetését is. Pontosan tisztában vagyunk azzal, hogy az euró magyarországi bevezetésének számos gazdas…
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Alelnök Úr! Az önök munkatársai előszeretettel utazgatnak - mint tudjuk - a napfényes Jamaicába. Idén csaknem három alkalommal jártak a karibi országban, és ezeknek az utaknak az összköltsége meghaladta a 10 millió forintot. Ápr…
Napirend előtti felszólalások
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Mielőtt súlyos mondatokat mondanék a kormány munkájáról és az ország állapotáról, kérem, engedjék meg, hogy az MSZP frakciója és az MSZP nevében fájdalmamat fejezzem ki Rubovszky György képviselőtársunk halála miatt, és a tragikus haláleset ka…
I/16003 Újabb százmilliók a haveroknak
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Látom, Rogán miniszter úr gyáván megfutott a kérdés elől, de vágjunk bele! A kormány tavaly az állami cégek kommunikációjának szervezésére egy 25 milliárdos büdzsét hagyott jóvá, a megbízások teljesítésére három cégcs…
I/16003 Újabb százmilliók a haveroknak
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én egy tisztességes és egyenes választ vártam öntől, de ön erre szemmel láthatóan teljes mértékben alkalmatlan és képtelen. És egyébként, hogyha már úgy döntött, hogy mellébeszél, ahelyett, hogy a kérdésemre válaszolt volna, akk…
A/15852 Elfogad-e jótanácsot?
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel az ügy fontosságára, személyesen várom a választ a miniszterelnök úrtól.
H/14821 A nyugati demokráciák ellen irányuló orosz dezinformációs tevékenységről
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Elég szétnézni az interneten, hogy lássuk, Magyarország, úgy tűnik, védtelen a kamuhírekkel szemben. Nemcsak a tájékozatlan állampolgárok nyelnek be különböző hamis Facebook-híreket, Magyarországon olyan tragikus…
T/14733 Egyes törvényeknek a közpénzből finanszírozott propagandát megtiltó, valamint az állami médiaköltések nyilvánosságát megteremtő módosításáról
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az MSZP frakciója támogatni fogja ennek a törvényjavaslatnak a tárgysorozatba vételét. Egyszerűen az az álláspontunk, hogy minden olyan törvényjavaslatot érdemes támogatni, ami a hazai egészségtelen média- és propagandaviszonyokon vált…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő költségvetésitörvény-javaslat az igazságtalanság és a korrupció költségvetésitörvény-javaslata. Ez a törvényjavaslat igazságtalan elsősorban azért, mert konzerválja azt a tragikus, elviselhetetlenségig fokozódo…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Teljesen példátlan, hogy a kormány képviselője hazudozni jár be az Országgyűlésbe. Soltész államtitkár úr, szégyellje magát! Néhány tényt mondanék önnek a hozzászólása kapcsán; egyrészt a családi pótlékot megdupláztuk a kormányzásunk alatt. Tud…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Este van már, a koncentráció lanyhul ilyenkor természetesen. Néhány rövid reagálást teszek. Egy kétpercesben nem tudok természetesen Banai államtitkár úr összes állítására reagálni, de néhány ténybeli tévedésére hadd hívjam fel a figyelmet. Először i…
T/15428 Egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról
BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy elöljáróban megköszönjem Bánki Erik képviselő úrnak, hogy ha torz formában is, de ismertette részben Botka László miniszterelnök-jelöltünk programját. Ugyanakkor azt is eng…
T/14684 A reklámadóról szóló 2014. évi XXII. törvény módosításáról
BURÁNY SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottság ülésén több árulkodó dolog is tanúskodott arról, hogy ennek a törvényjavaslatnak valójában nem a jogharmonizáció a célja. Az egyik ilyen árulkodó dolog volt, hogy…