124 felszólalás
J/1734 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről H/1788 Az afganisztáni Nemzetközi Biztons
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság 2010. november 24-én megvitatta a kormány által beterjesztett jelentést. 14 igen és 1 nem s…
J/1734 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról szóló kormányhatározatban foglalt döntésekről H/1788 Az afganisztáni Nemzetközi Biztons
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A J/1734. számú beszámoló az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők, rövidítve az ISAF műveleteiben történő magyar katonai szerepvállalásról szóló egyes kormányhatározatok módosításáról s…
A/2053 Milyen koncepcióval rendelkezik a Honvédelmi Minisztérium a hadisír-gondozással kapcsolatban kialakult helyzet javítása érdekében?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Rövid pillantást vetve hősi halottaink hadisírjai gondozásának jelenlegi helyzetére, a következőt állapíthatjuk meg. A hadisírok kölcsönös gondozása tekintetében számos országgal kötött hazánk kétoldalú kormányk…
A/2053 Milyen koncepcióval rendelkezik a Honvédelmi Minisztérium a hadisír-gondozással kapcsolatban kialakult helyzet javítása érdekében?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, igyekszem betartani az egy percet. Tisztelt Miniszter Úr! Örömmel hallgattam viszontválaszát, azt gondolom, hogy a nemzeti ügyek kormányának és a Honvédelmi Minisztériumnak is, ebből látszik, hogy egy fontos feladata a hadisírgondozás, és azt gondolo…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényt, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosítását a bizottságunk megtárgyalta,…
T/1667 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról H/1671 A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló 106/2007. (XII.6.) OGY határozat módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy már a többségi véleményben is említést tettem róla, és szeretném mindenféleképpen kihangsúlyozni és elmo…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó reggelt kívánok mindenkinek, mondhatnám így katonásan. És ebből ki is derül az, hogy a honvédelmi fejezethez kívánok hozzászólni, szeretnék egypár gondolatot mondani, és kérném majd ellenzéki képviselőtársaimnak…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Juhász Ferenc képviselőtársamra szeretnék reagálni, már csak azért is, mert reggel 8 órakor őt nem láttuk itt a teremben, amikor a honvédelemről szólt a felszólalásom. Ha gondolja, képviselőtársam, akkor meg…
H/497 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő magyar katonai részvétel engedélyezéséről szóló 2113/2008. (VIII. 27.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Úgy gondolom, fontos az, hogy miután a bizottságunk az előterjesztője ennek a napirendi pontnak, illetve a határozati javaslatnak, a bizottság nevében is egypár szót hoz…
J/256 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 1100/2010. (IV. 28.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/496 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság mint kijelölt bizottság 2010. június 22-én az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag javasolja az Országg…
T/1127 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefü…
J/254 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról J/257 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF)
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A honvédelmi és rendészeti bizottság a mai nap megtárgyalta mind a három előterjesztést, és általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm szépen. (…
T/616 A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A késői órára tekintettel, úgy gondolom, egy rövid összegzését szeretném a törvényjavaslatunknak, már csak azért is, mert bőségesen lehet látni, illetve olvasni azt, hogy a benyújtott módosító javaslatain…
T/616 A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár mondhattam volna azt, hogy köszönöm szépen, nem, elnök úr, merthogy Simicskó képviselőtársammal közösen jegyezzük ezt a törvényt, és ő a kétpercesben most elmondta kicsit összefoglalva az elmúlt fél óra eseményeit, de a…
A/200 Hol szorít a bakancs Afganisztánban?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából lehetett volna az azonnali kérdésemnek az a címe is, hogy 200 fő vagy egy fénykép. Mindez költői kérdés; a leköszönő volt miniszterelnök, Bajnai Gordon az Egyesült Államokba…
A/200 Hol szorít a bakancs Afganisztánban?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy gondolom, egyetértünk abban, hogy az egyik kiemelt feladat továbbra is a nemzetközi misszióban való eredményes részvétele a Magyar Honvédségnek, és azt gondolom, hogy Afganisztánt is mindenféleképpen ide k…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kijelölt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti együttműködés programja a magyar nemzeti stratégia irányait foglalja magába. Az utolsó két kormányzati ciklus, valamint az utolsó négy hét elhibázott politikájának köszönhetően a Honvédelm…
T/10874 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság 2009. október 19-én megtárgyalta a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonái jogállásá…
T/10875 A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság megtárgyalta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjairól és szolgálati viszo…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az időben kicsit régebbről induljak, méghozzá 1848-49-től, mert úgy gondolom, hogy a magyar történelem és a magyar honvédség akkor egymással összeforrt, és ha úgy nézzük, akkor - kicsit válaszolv…
I/10643 A BKV botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, avagy szabálytalan több százmilliós kifizetések a Honvédelmi Minisztériumnál is előfordultak?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Országszerte egyre többen vélik úgy, hogy a BKV végkielégítési ügyei csak a jéghegy csúcsát jelentik. Maga Bajnai Gordon mondta egy televíziós műsorban, hogy a kormányzati szférában is történ…
I/10643 A BKV botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, avagy szabálytalan több százmilliós kifizetések a Honvédelmi Minisztériumnál is előfordultak?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy gondolom, a bevezetőjében azt fogalmazta meg, hogy ha egy nemzetközi cég vagy bármilyen cég gyakorlatilag egy ilyen, mondjuk úgy, az ÁSZ által kiállított bármilyen szintű (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mit tetszik…
J/8553 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/8819 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Er
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi és rendészeti bizottság február 11-ei ülésén megtárgyalta a jelentést, egyhangúlag elfogadta, és az Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Köszönöm szépen. (Szórványos tap…
T/6748 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi és rendészeti bizottság megtárgyalta a javaslatot. Mielőtt rátérnék egy-egy pontosításra, azt tudom mondani, hogy mind az öt párt a támogatásáról biztosította a mi…
K/6378 Hogyan alakultak a hivatásos dolgozók nyugdíjazásának feltételei?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényt az utóbbi két évben két ízben is módosította a kormány, illetve a parlament. A módosítások leglényegesebb elemeit kizárólag a parlament kormányzati többsége fogad…
H/4553 Önkéntes, tartalékos területvédelmi erő létrehozásáról
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Rába képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy minőségi változás a honvédelemben. Én ezt a mondatot úgy szeretném továbbfolytatni, hogy minőségi változás a honvédelmi vezetésben is. Azért mondom mi…
K/4915 Hol tart a vizsgálat a lezuhant helikopter ügyében?
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Január 31-én, csütörtökön, 18 óra 19 perckor a Magyar Honvédség szolnoki helikopterbázisa állományába tartozó Mi-8 típusú helikopter kiképzési feladat végrehajtása közben Törökszentmik…
T/4321 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék beveze
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először az általam benyújtott 6. számú módosító javaslathoz szeretnék indoklásul egypár szót szólni. A miniszter úr is elismerte, és a bizottságban is elismertük azt, hogy 2004 óta nemzetbiztonsági stratégiánk gyakorlatilag hol van, hol nincs.…
T/4321 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék beveze
CSAMPA ZSOLT, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A honvédelmi bizottságban 6 darab tartózkodás született e törvény tárgykörének esetében. A hat darab tartózkodás azért történt - és ott elmond…
T/4321 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról, valamint egyes törvényeknek az egészségkárosodás mértékére vonatkozó új minősítési rendszer és a rehabilitációs járadék beveze
CSAMPA ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Reagálva Keleti György képviselőtársam felszólalásának az első részére, azt gondolom, hogy örömmel nyugtázzuk, és fogadjuk el azt, ha a frakció, mármint a szocialista frakció megpróbál egy picit a kormány…