470 felszólalás
V/18574 Biztonságot és igazságosságot a gyerekeknek!
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szitka képviselőtársam azt mondta, hogy a kábítószerügyi albizottság az ifjúsági és sportbizottságon belül az ellenzéki képviselők miatt nem állt föl. Sajnálom, hogy ennyire igaztalan váddal illet bennünket. Jobb lett volna, ha elgond…
T/18636 A fiatalok életkezdési támogatásáról
CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a kisebbségi vélemény alakult ki az ifjúsági bizottságban, hogy ezzel a törvénytervezettel tulajdonképpen bebizonyították a kormánypártok azt, hogy a kampány elkezdődött, ugyanis…
V/17830 Az MSZP be nem váltott ígéreteiről: hol van az ingyen jogosítvány és az ingyenes utazás?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Még mielőtt az ifjúsági programokról és a szabadidőről beszélnék, egy gondolat erejéig visszatérnék Alföldi Albert képviselőtársam gondolataira. Ugyanis azt láttam, azt éreztem, hogy bennünket kér olyan dologra, ami az ő feladatuk, tehát úgy…
H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak röviden szeretnék hozzászólni, és kiegészíteni Szitka képviselőtársam mondanivalóját. Csatlakozom egy kicsit Pettkó képviselőtársam mondanivalójához. (Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Igen, egyhan…
H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem vihar kerekedett ebből a dologból, képviselő asszony, egyszerűen csak arról van szó, amit én mondtam - az én részemről legalábbis erről van szó -: nem tartom szerencsésnek egy jelentés kiegészítését úgy, hogy a jövőbeni munkáról szól akkor, a…
J/16834 A "Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítására" című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő Drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről H/17458 A "Nemzeti stratégia a kábítósz
CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottság szeptember 13-ai ülésén tárgyalta meg a jelentést, és a jelentés megtárgyalása után egyhangúlag úgy határozott, hogy a jelentést az…
T/15267 A felsőoktatásról
CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A vita során az ifjúsági és sportbizottságban egyetértés volt azon a területen, hogy a hallgatók érdekeinek figyelembevételével kell kialakítani a felsőoktatás átalakítását,…
T/12497 A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról
CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizottságunkban megegyeztek a vélemények abban, hogy megoldást kell találni az elhelyezkedési nehézségekkel küzdők munkába állásának segítésére. A Fidesz-fra…
K/12501 Mennyit ér az adott szavuk a munkahelyteremtés ügyében?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az október 25-ei ülésnapon kérdéseket tettem fel önnek, választ várva arra, miért állnak le a 45 év feletti és a tartósan munkanélküliek elhelyezkedését könnyítő támogatások. Akkor ön tagadta annak tényét, hogy megál…
K/12324 Mikor lesz nyele az Önök szavának?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Alig telt el pár hét azóta, hogy e Ház falai között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr azt mondta: munkahely, munkahely, munkahely. Mondott mást is a miniszterelnök úr, igazságos és bátor baloldali kormányzást ígért.…
K/6713 Mikor kapja meg minden gazda a beígért géptámogatásokat?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy, a választókerületemben felmerülő, sokakat érintő támogatás folyósításának megakadása fogalmaztatott meg velem kérdéseket, melyeket sok gazda nevében kívánok feltenni. A 3/2003-as FVM-rendelet alapján so…
T/6460 A mozgóképről
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 46. és 47. pontjához szeretnék hozzászólni és azokat képviselőtársaim figyelmébe ajánlani. Bár nem vagyok a kulturális bizottság tagja, de valamikori pedagógusként és gyakorló szülőként szeretném figyelmükbe ajánlani ezt…
K/4332 Mennyi figyelmet fordít a kormány a főutakra?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országgyűlési választások előtt a mai kormánypártok mesébe illő ígéretekkel ámították a magyar közvéleményt, amikor az autópálya-építésekről beszéltek. Több száz kilométer gyorsforgalmi utat és autópályát í…
K/3954 A kisvállalkozók által használt haszongépjárművek termékbesorolásáról III ?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma egy interpellációban hangzott el az, hogy a kistelepülések nehéz helyzetben vannak 2002 májusa óta. Úgy gondolom, nemcsak a kistelepülések, hanem a kisvállalkozók is hasonló helyzetben érezhetik magukat.…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A pedagógusok nyugodtan akarnak dolgozni, és sokan közülük nem örülnek azoknak a módosításoknak, amelyek ebben a tervezetben megfogalmazódnak. Természetesen tudják, hogy szükség van változtatásra, de úgy érzik, hogy nin…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szabó képviselőtársamhoz fordulnék egy kéréssel, hogy ne adjon a számba olyan dolgot, amit én nem mondtam, ugyanis én negatív és pozitív motivációról nem beszéltem, én pozitív motivációról beszéltem egyfolytában. Tehát szó nem volt arról, hogy a gyereke…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, nagyon rövid leszek. Én csak Szabó képviselőtársamat szeretném megkérni, hogy nyugodjon bele, a szóképes olvasás és annak a helyesírásnak a kapcsán nincs igaza. Az a probléma, hogy pont erről szólt az egész este, a kétpercesek sorozata, hogy önö…
T/3591 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
CSERESNYÉS PÉTER, az ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Sok sebből vérzik ez a törvénytervezet. Az ifjúsági és sportbizottság ülésén a közoktatásról szóló törvénytervezet tárgyalása során érdekes helyzet alakult…
K/2863 Hány kilométer autópálya épült?
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országgyűlési választások előtti időszakban az autópályák építése fontos kampánytéma volt. MSZP-s és SZDSZ-s politikusok a valóságot elferdítve agitáltak e témában a polgári kormány ellen. Volt, aki a félig kész…
K/2402 A kisvállalkozások által használt haszongépjárművek termékbesorolásáról
CSERESNYÉS PÉTER (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök úr nemrégiben kis- és közepes vállalkozások vezetőivel találkozott, ahol többek között megígérte, hogy kiemelt figyelmet fordít ezen vállalkozások versenyképességének javítására. A napokban vállalk…