48 felszólalás
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igaza van Révész Máriusznak, nem oldja meg az én javaslatom sem ezt a problémát, de az övé sem. A dologra ugyanis tényleg az a megoldás, hogy vagy teljesen megszűnik az adójóváírás, vagy a végtelenségig kiterjesztődik, de a realitásokat ismer…
I/1641 Kitől védi a Hortobágyi Nemzeti Parkot Miniszter Úr?
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyrabecsülésem előzetes előrebocsátása mellett hadd mondjam meg, sajnálom, hogy nem a miniszter úr fog válaszolni a kérdéseimre, hiszen ezek a kérdések nemcsak az ő tisztségét, hanem a személyét is érintik, és pontosabb választ tudott vo…
I/1641 Kitől védi a Hortobágyi Nemzeti Parkot Miniszter Úr?
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Szerettem volna, igen, szerettem volna elfogadni a válaszát. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Mert vannak benne elemek - hallgassuk meg egymást! -, amikkel egyetértek. Azzal is, hogy ellenőrzésre szükség van, azzal is, hogy a Hortobágyot is meg kell ő…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, nagy megszakításokkal és futtában, futva megy a parlamenti vita, tegnap is, ma is. Mire az ember felkapja a fejét, a napirend már le is ment, anélkül, hogy tudott volna róla. Előbb egyeztetnénk a törvény részleteiről, hogy a részletes vi…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Néha elbizonytalanodunk vita közben. Azt mondjuk, hogy a kimeneti ellenőrzés jó, mert közben is vajon mi történik. A nemzeti alaptantervre érdemes odafigyelni, kétéves szakaszokban határozza meg a követelményrendszert, tehát kétéves szakaszokba…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez tipikusan olyan kérdés, amelyre nem lehet azt mondani, hogy szűkebb értelemben vett szakmai, pláne nem pedagógiai kérdés. Ez politikai kérdés, és az is volt mindig! Összefoglalva a történésekről, a minőségi bérről azt tudnám mondani, hogy az o…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Megértem azt a törekvést, hogy a vitát szakaszokra osztjuk - de az egyes vitapontok annyira kapcsolódnak egymáshoz! Az imént is tapasztaltam, hogy az új vitaszakasznál az előző vitaszakasz kérdései is felmerülnek, hiszen a tanítási napok száma, a…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az igazság, hogy Jánosi képviselő úr olyan alaposan indokolta a módosító indítványát, hogy az már nem szorulna támasztékra, de a tapasztalat mégis azt mondja, hogy erre a kérdésre nagyon oda kell figyelni, mert a helyi, települési önkormán…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Reményeim szerint a törvényjavaslathoz utolsó megszólalásomat mondom el. Két oka is van annak, hogy megszólalok. Az egyik az, hogy méltatlanul kevés szó esett az óvodákról a törvényjavaslat általános és részletes vitájában is. Nem azért szólo…
T/997 A közoktatásról szóló 1993.évi LXXIX.törvény módosításáról
CSIGE JÓZSEF, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A közoktatásról szóló törvény módosítását az oktatási és tudományos bizottság kormánypárti többsége valóban 11:7 arányban találta alkalmasnak általános vitára. Ez úgy jött ki,…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Van abban némi igazság, amit Varga államtitkár úr mondott, hogy sokat beszélünk ezekről a dolgokról. De talán ön is tudja, hogy az érintettek még többet beszélnek. Azt mondta nekem piacról jövet vasárnap délelőtt egy 71 éves asszony, nyugdíjas, a…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazából nem nekem kellene hozzászólnom azokhoz az egyébként fontos kérdésekhez, amelyeket Kis Zoltán képviselőtársam emlegetett, hiszen a mezőőri szolgálat, a gazdajegyzők vagy falugazdászok problémája olyan lényeges kérdés a falvak…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Meggyőződésem, nem véletlen az, hogy Pokorni miniszter úr a részletes vita előtt szót kért, és elmondta mindazt, amit elmondott. (Juhászné Lévai Katalin: És elment!) (13.40) Nagyon gyenge lábakon áll az oktatásügy költségvetése! (Taps az M…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szívem szerint már lemondanék erről a felszólalásról, mert az '56-os intézet és a Politikatörténeti Intézet ügyében szerettem volna megszólalni. Elképesztőnek tartom ezt a tyúkszempolitikát! Mindegy, hogy van cél, nincs cél, van gondolat, nincs gondolat,…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársak! Csizmár Gábor kollegánk felszólalása is meggyőzött bennünket arról a kormányzati hajlamról, hogy mindent megváltoztatnak, ami jól működött, de az istenért sem nyúlnak hozzá ahhoz, amivel eddig is gondok voltak. Jellegzetes példája…
T/325 A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mostanában egyre gyakrabban jutnak eszembe egyszer volt tanárom szavai, aki intett engem, hogy fiam, vedd figyelembe, hogy a Pireneusokon innen minden másként látszik, mint a Pireneusokon túl. Ezt elmondtam a bizottsági ülésen is. Azt mondtam, ho…
A/399 Mit kíván tenni miniszter úr annak elkerülése érdekében, hogy a tárcájához tartozó egész termelési ágazatok csődhelyzetbe kerüljenek?
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem titkolom, abban reménykedtem, hogy itt a nyilvánosság előtt önnek köszönetet mondok azért, hogy mennyi mindent tett a tárca a baromfiágazat érdekében. Nos, ebből semmit nem tudtunk meg! Tegnap, amikor a petíciót nekünk átadták, már sok…
V/156 Hogyan alakul a bérek és nyugdíjak helyzete 1999-ben? Vitanap kezdeményeszés MSZP részéről V/157 A nyugdíjak és bérek vásárlóerejének növelése Vitanap kezdeményezés FIDESZ frakció
CSIGE JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Másokkal együtt nagy csalódás nekem ez a mai nap, mert itt gyakran arról van szó, hogy melyik pártnak, melyik frakciónak, személy szerint kinek van igaza, ki mond szórakoztatóbb poénokat, ahelyett, hogy a nyugdíjasokról beszélnénk: mennyi pénz…