176 felszólalás
T/13053 Az agrárminiszter feladatkörét érintő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Elsőként elmondható, hogy az agrárium soha nem volt egy könnyű kenyérkereset, de mára úgy látszik, hogy számtalan kihívással és problémával kell szembenéznie ennek az…
H/13024 A Számviteli és Adózási Szakemberek Napjáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy teljes egyetértés lesz az összes párt képviselői és vezérszónokai között erről a napról, hiszen valóban, a számviteli és adózási szakemberek napja egy olyan nap, amire már…
T/13048 A környezetvédelemmel, a hulladékgazdálkodással és a víziközmű-szolgáltatással összefüggő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Az az igazság, hogy ez a törvénymódosító javaslat, amely itt fekszik előttünk, több sebből is vérzik. Ha már a környezetvédelemről van szó, akkor talán azt kellene első körben leszögezni, hogy nem…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Örülök, hogy Sztojka Attila képviselőtársam is itt van még a teremben, hiszen egy nagyon érdekes témát hoztam ide. Egészen pontosan tegnap éjjel, hétfőn éjjel a szlovén parlament megszavazta azt a törvényt, ami szabad k…
A/12917 Mikor kíván foglalkozni végre a kormány kiemelten a vízhiány problémájával?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Míg a magyar kormány Afrikában segíti a vízgazdálkodást, addig Magyarország Romániától vesz vizet. Elképesztő arcátlanság kell ahhoz, hogy míg az Alföld elsivatagosodik, addig a magyar adófizető…
A/12917 Mikor kíván foglalkozni végre a kormány kiemelten a vízhiány problémájával?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szomorú valóság azzal szemben, amit ön elmondott, az, hogy most már nem patakmedrek, nem tavak medrei száradnak ki, hanem most már a magyar tenger, a Balaton is lassan erre a sorsra fog jutni.…
H/12798 Az Országos Fogyatékosságügyi Programról (2026-2036.)
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a program célja nagyon helyesen, hogy a fogyatékossággal élő személyeket a társadalom egyenrangú tagjaként kezelje, összhangban az ENSZ fogyatékossággal élő személyek joga…
T/12794 Belügyi humán ágazatokat érintő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, hogy jobban örültem volna, ha az egészségügy kapcsán, mondjuk, a méltatlan, sokszor méltatlan helyzetben dolgozó egészségügyi dolgozók bérrendezéséről vagy a szociális há…
T/12794 Belügyi humán ágazatokat érintő törvények módosításáról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy említette, a WHO a magyar oltási programot javasolja, s mint hozzátette, mi nem vagyunk a WHO barátai. Ez igaz. De hogy mi nem vagyunk, az egy dolog, de nagyon úgy néz ki, hogy az Amerikai…
Napirend előtti felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Úgy néz ki, hogy nyakunkon vannak a választások, ezért egy ezzel kapcsolatos témát hoztam ide, a Ház falai közé. Mi nemcsak a politikusokkal szemben lennénk sokkal szigorúbbak, hanem a választásokkal kapcsolatban is. A…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Az idő sajnos nagyon kevés, a probléma pedig egyre több, így egy felszólalás, három téma, de a három témában egy közös van, méghozzá a jövőnk, a magyar gyermekek sorsa hazánkban, hiszen egészen abszurd, ami ebben az ors…
T/12627 A magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Talán az lenne a legcélszerűbb, ha azzal a mondással kezdeném a felszólalásomat, ami örök érvényű, úgy gondolom, miszerint tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn.…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Aktuális közügyek témában több dologról is lehet beszélni. Talán az első az, hogy őszinte részvétünket fejezzük ki a Grazban meggyilkolt iskolai lövöldözés áldozatai hozzátartozóinak, hiszen az elkövetőt leszámítva kile…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt pár ellenzéki kollégám az ellenzéki hangnem jegyében mondta el mondanivalóját, én viszont inkább megpróbálok a tények talaján maradni. Ha már így kezdtem neki, akkor kezdjük egyből a pozit…
T/11924 A helyi önazonosság védelméről
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy kicsit olyan érzésem van, mintha ez a törvényjavaslat megkésve született volna és megkésve került volna az asztalra. Hiszen ahogy az előttem szóló képviselőtársam…
T/11912 Az állatok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Kormánybiztos Úr! Azt gondolom, hogy ha a jelenlegi kormánynál lehet valamit dicsérni, akkor az az állatvédelemben folytatott munkája és azok az erőfeszítések, amiket annak érdekébe…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Aktuális közügyek terén van jó pár, amit meg lehet említeni, hiszen a mai napon született meg az a gyalázatos döntés, amelynek értelmében a magyar kormány is jóváhagyta a WHO által ránk erőltetett pandémiaszerződést. Ez…
I/11929 A székely sírok meggyalázójával kokettál Orbán Viktor?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor minapi gesztusa a román első fordulós elnökválasztáson győztes George Simion felé vállalhatatlan és megmagyarázhatatlan, pláne magát egy nemzetinek mondó kormány esetében. Az már csak hab a tortá…
I/11929 A székely sírok meggyalázójával kokettál Orbán Viktor?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Természetesen nem tudom elfogadni az államtitkár úr válaszát, még ha igyekezett is minden részletre kitérni. Én most úgy látom, hogy éppen kivételesen nem a románok álltak át, hanem a magyar kormány állt át az erdélyi magyar testvéreink helyett a román soviniszták oldalára, a…
Napirend előtti felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Agrárminiszter Úr! A kérdés, illetve a felszólalás elsősorban önnek szól, hiszen ön a téma illetékese, illetve a tárca vezetője, és gondolom, hogy nálam még sokkal jobban tisztában van azzal, hogy a magyar mező…
T/11627 A TB-kiskönyv megszüntetéséről, valamint a köznevelési, szociális, gyermekvédelmi és fogyatékosságügyi területet érintő egyes törvények módosításáról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Alapjaiban gyorsan le kell szögezni, hogy ez szerintünk is egy támogatható törvénymódosító javaslat, hiszen valóban haladni kell a korral. Ám itt meg kell említenem azt is,…
A/11553 Ez a repülőrajt a betonban landol?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ahogy a címem is utalt erre, nagyon úgy néz ki, hogy az önök által beharangozott repülőrajt rossz irányt vett, hiszen a betonban landolt. Ez talán egy olyan kamikazeakció volt, aminek az ál…
A/11553 Ez a repülőrajt a betonban landol?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm szépen a választ, a legnagyobb igyekezetem ellenére sem tudom elfogadni, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy a gránitszilárdságú Alaptörvény mellett van még egy igen sebezhető pontja a jelenlegi kormányza…
T/11401 A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról
DÓCS DÁVID, a Mi Hazánk képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy nemcsak egy össztársadalmat érintő kérdéshez érkeztünk, hanem az összpolitikumot is érintő témát boncolgatunk itt most a Ház falai között, hiszen azt gondolom, ez mindanny…
T/11401 A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az egy jó kórkép, hogy a most nemrég a hírekbe bekerült és lebukott csepeli droglabor, ahol 7,5 tonna pszichoaktív szert találtak a nemzeti nyomozó hatóság szervei és tagjai, ennek az elkövetői,…
Napirend előtti felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ennél aktuálisabb téma talán nemigen kerülhet ide a parlament elé, hiszen látjuk, ahogy az északnyugati sarkában az országnak jelen pillanatban egy borzasztó állapot uralkodik a száj- és körömfájás me…
Napirend utáni felszólalások
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Nem egy pozitív téma kapcsán szólalok fel sajnos, hiszen hét éve nem regisztráltak annyi bűncselekményt Magyarországon, mint az elmúlt évben, 2024-ben. Talán ez köszönhető annak is, hogy bár a jelenlegi kormány, amikor…
K/11272 A Fidesz rendszere fedezni fogja Matolcsy ellopott százmilliárdjait?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Úgy látszik, hogy ebben az országban nemcsak a papír bír el sok mindent, de a közpénz is, hiszen láthatjuk, itt az államilag támogatott zsírleszívásoktól a luxus szolgálati villákig szint…
A/11292 Hány tragédiának kell még történnie?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Elfogadom.
A/11292 Hány tragédiának kell még történnie?
DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Hát, valóban politikatörténelmi esemény, hiszen bár a Mi Hazánk Mozgalom még nem létezett természetesen 2010-ben, azok az értékek és értékrendek, azok az elvek, ami mellett mi politizálunk, már akkor i…