601 felszólalás
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Szalay képviselő úrra reagálnék először. Köszönöm a szót, elnök úr. Horn Gyula négy évig, sőt azóta újabb három évig nem szólalt fel ebben a Házban mint volt miniszterelnök. (Szalay Gábor: Nem erről szóltam!) De ez volt a felvetése. Medgyessy Péter egy éve nem szólalt fel a…
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Gondoltam, hogy az államtitkár úr válaszol a kérdésemre, de talán majd később. Köszönöm a szót, elnök úr. A nemzeti fejlesztési tervvel való összhangját próbáltam volna, hogy egy kicsit előremozdítsuk ezt a vitát, de ehhez nem kívánt az államtitkár úr hozzájárulni. Lehet, ho…
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyan nem a részletes vitánál tartunk, de akkor ezen kritériumoknak is megfelelően, ha államtitkár úr már kioktatott bennünket, képviselőket, hogy miről vitatkozzunk, bár épp a Szalay úrra válaszolt Lengyel Zoltán - nem hiszem, hogy nekem kellene m…
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem érti? A Fidesz nem kívánja megszavazni ezt a lózunggyűjteményt! (Dióssy Gábor: Menjünk haza!) De megkérdezte, hogy miért nem. Erre igyekszünk önnek minél körültekintőbb választ adni, de úgy tűnik, hogy önt nem igazából érdekli,…
H/17406 Az elkövetkezendő tíz évben követendő gazdaságpolitikai alapelvekről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Én megértem volt államtitkár urat (Közbeszólások: Miniszter!) - bocsánat, elnézést, miniszter úr -, miniszter urat, hogy igyekszik a korábbi teljesítményt védeni. Azt se vonom kétségbe, hogy jó szándékkal meg is próbált ennek érdekében tenni. De a tények, a Magyar Üzleti Tan…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. A megbízhatóság és a hitelesség lenne a két legfontosabb gazdaságpolitikai értéke ennek a költségvetésnek, ha elfogadható lenne. Sajnos ennek az ellenkezője, a megbízhatatlanság és a hiteltelenség jellemző rá. Gyurcsány Ferenc olyan költségvet…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A mezőgazdaságról volt szó. A szövetkezeti üzletrészek kérdésében Németh Imre képviselő úrnak mint volt miniszternek szeretném felhívni a figyelmét arra, 2002-ben megígérték, a szövetkezeti üzletrészek tekintetében sok tízezer rosszul járt ember sz…
I/18009 Hol van a pénz?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Magyarország a második intőjét is megkapta az Európai Uniótól, mert nem mondott igazat, és akkora költségvetési hiányt és államadósságot csinált, hogy veszélybe sodorta az ország gazdasági biztonságát, megbízhat…
I/18009 Hol van a pénz?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is megtudhattuk, hogy az MSZP pénzügyminisztere szerint a nyugdíjasoknál van a pénz. Meg kell majd velük beszélni, hogy valóban náluk van-e ez a 4540 milliárd forintos többlet (Moraj az MSZP soraiban.), amellyel növelték az államháztartás h…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, nagyon rövid leszek. Amit Bóka István elmondott, arról el kell mondani, hogy ez nemcsak Balatonkenesén történt meg az országban, hanem jó néhány önkormányzat esetében ez történt, hogy a Belügyminisztérium nagyon későn döntött a pénzekről, tulajdonk…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én szeretném Keller Lászlónak a 19-es pontnál elmondottakra azért egy kicsit feleleveníteni az emlékezetét. Ott nem kaptunk egyértelmű, sőt semmilyen választ arra vonatkozóan, hogy mi értelme van egy egyébként a piac által is nehezen vállalt kockáz…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én azokat az előterjesztéseket szeretném különösképpen előtérbe hozni, amelyek a költségvetési bizottságban is vita tárgyai voltak, gyakorlatilag mondhatnánk, hogy a koalíciós többség hengere szavazta át, rész…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az államtitkár úr védi a védhetetlent; joggal teheti azt, hiszen akkor még nem volt államtitkár, így most akár a képviselők megtévesztését is megteszi akkor, amikor a költségvetési hiánynak azt a tényét vitatja - amelyre sajnos egyáltalán nem lehet…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes gondolatmenetet vezetett végig az MSZP, úgy látom, hiszen ma egy zárszámadási törvény vitájánál vagyunk, és Keller László egészen másról kezdett el beszélni. Arról, hogy a kormány helyett, amelynek a feladata ezekről a számokról beszámolni…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Engedjék meg, hogy a költségvetésnek ne csak a számszaki és pénzügyi elszámolási kérdéseire, hanem egy kicsit a…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Volt államtitkár úr, mostani pénzügyminiszter úr, aki 2004. évi kérdésnek (Zaj.) Úgy látom, még egyszer el kell mondanom. Amikor a volt államtitkár úr - aki ebben az időszakban a végrehajtásért volt felelős, most, 2005-ben pedig a beszámolásér…
V/16982 Propaganda és valóság, a magyar gazdaság helyzetéről!
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr, Miniszterelnök Úr! A mai nap témája, hogy tisztázzuk, hogy az embereket vajon a gazdaság alakulásában hogyan érintik a következő hónapok intézkedései, amit a kormányzat hoz, illetve ebben az évben mi történt. Mire számíthatna…
Napirend utáni felszólalások
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nagy csalódás, hogy ön van itt jelen, hiszen a tévét nézve hallgattam miniszterének a meghívását, amelyben jelezte azt, hogy a mostani, délutáni vitában részt fog venni. Szerintem éppen fordítva van, arról van szó, hogy tal…
I/16352 Hol vannak a falvakat védő ígért gátak?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nem is oly rég, 2002-ben még azt hallhatta az ország a szocialista miniszterelnök-jelölttől, ha az MSZP kormányon lesz, akkor jöhet eső, jöhet ár, nem lesz gond a Tiszánál és a mellékfolyóinál. A gátak kiépítését a folyó teljes szakaszára ígérték. Elme…
I/16352 Hol vannak a falvakat védő ígért gátak?
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Belátom, hogy ön új miniszter, és 2002 nyarán nem kezdte el még itt, hanem Budapesten az Állatkertnél végezte munkáit, tehát nyilván ez mentesítheti az alól, hogy a vízügyekkel kapcsolatos problémákra együttérzően válasz…
T/16400 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államtitkár úr megint kioktató hangnemben képviselőtársamat, professzortársát kioktatta, hogy éppen az átláthatóság miért normális dolog, hiszen így van három éve, akkor miért ne maradhatna így a további időszakban is. Azt gondolom…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban záporoznak most is a kérdések, mint ahogy a költségvetési bizottság előtt is ezzel kapcsolatban föltettük a kérdéseket. Akkor nem államtitkári szinten, hanem osztályvezetői szinten volt ott egy hölgy. Talán érthető, hogy ő nyolcadik hónapos…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pap János képviselőtársam arra utalt, talán nem is biztos, hogy annyira a gazdaság szereplőinek a környezetét kell tisztába tenni, fehéríteni, hanem talán az államháztartást, az állami vállalatok és az állami finanszírozó szervezetek…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én igazából az államtitkár urat kérdezem továbbra is, mert Göndör úr valószínűleg ebben tájékozatlan, felkészületlen, hiszen láthatóan négy évvel ezelőtti számokat idéz, miközben itt most a következő 20 évre vonatkozó számokkal kapcsolatos kérdések…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Valóban, Fónagy János képviselő úr egyértelműen rámutatott arra, amit szeretnék hangsúlyozni, hogy bizony micsoda különbség lenne elméletileg mind a két esetben, de valójában mégsem így van, hiszen az állam vállal garanciát mind a két hitel esetében, akár akkor, ha állami hi…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Örülök, hogy Tóth Sándor ennyire őszintén beszélt, mert ez egyértelműen mutatja, hogy nem pénzügyi megtérülési mutatók indokolják a PPP-program megvalósítását, hanem általános gazdaságfejlesztési szempontok. Ez lehet, de ez az állami beruházású autópálya-építések esetén is u…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem azt, hogy meghívjuk önöket ezekre az átadóünnepségekre, akkor is, ha önök ezt nem tették meg egyébként az elmúlt három évben. De egészen konkrétan, ha már feszegetjük a 44-es út kérdését és az előkészítés problémáját: csak emlékeztetőül mond…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Több képviselőtársam, különösen Mécs Imre, a finanszírozás szükségszerűségéről és szükségességéről beszélt. Azt gondolom, azt a kérdést az államtitkár felé is fel kell tennünk, hogy a PPP-konstrukcióban megépítendő autópálya-építéshez…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kaptam a kérdésemre választ, vagy ha igen, akkor megpróbálom lefordítani. Tehát ez az utolsó olyan beruházás, amelyet még koncesszióban meg lehet csinálni a 2005. éves gazdasági helyzet fényében, és amennyiben növekszik a gazdaság 20 évig egyen…
H/16482 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóú
DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbb a megvalósíthatósági tanulmányokra, illetve ennek a konstrukciónak a felső határára próbáltam kérdezni, de tovább szeretnék menni, mert az üzleti terv gondolatkörét fontos körüljárnunk. Martonosi György is felvetette, valójában milyen gazd…