51 felszólalás
T/9584 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Valójában az előbbi jókívánságot kicsit furcsán értelmezem Bárándy Gergely képviselőtársam szájából. Vannak témák, amikről nem lehet jóízűen beszélgetni, még vitatkozni sem, sőt vann…
T/9045 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szólás lehetőségét. Eredendően nekem az emberi jogi bizottság többségi véleményét kellett volna itt megjelenítenem, de későn érkeztem ide. Mégsem tűnik hiábavalónak az előttem elhangzottak nyomán, hogy szóljak, hiszen én voltam az egyetlen, aki a bizottság…
T/8847 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Úgy látszik, valahányszor meglát engem, mindig hibázik. Én megbocsátom önnek, valószínűleg a Szabad Demokraták Szövetsége is...
T/8847 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Még előbb jeleztem, mint hogy hallottam ezt a különös minősítést Turi-Kovács Béla részéről. Egy pillanatra kérem csak a türelmét, aztán menjen békességgel az útjára. (Dr. Turi-Kovács Béla, a helyére visszaülve: Nem, nem, maradok!) Ön mondhatja természetesen, ho…
T/6573 A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tévhiteket emlegetett az államtitkár az előbb. Valami igazsága van, hiszen az én bizottságomban annak ülésvezető alelnöke anarchiáról és káoszról tett említést, mintegy látása zenitj…
T/6644 Az anyakönyvezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Drága Elnök Úr! Az a helyzet, hogy 9:9 arányban döntöttünk tegnap. Az én matematikai képességeim szerények ahhoz, hogy eldöntsem, 9:9 esetén melyik a többség, melyik a kisebbség. Volt egy olyan lehetőség, hogy egyik…
T/14147 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam januárban benyújtott törvénymódosító javaslat abba a folyamatba illeszkedik, amely 1990-ben vette kezdetét, s bár már akkor is tudható lehetett volna, hogy évtizedes politikai és morális és fin…
T/14147 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Egyetlen mondat, kiegészítés Fodor Gábor barátom és emberi jogi bizottsági tagtársam elhangzott szavaihoz: mind az emberi jogi bizottság, mind az európai integrációs bizottság egyhangúlag támogatta a beterjesztett javaslatot. Valóban csak erősíteni sz…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Kedves Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság mind a két előttünk lévő javaslatot támogatja néhány tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül - hadd ne részletezzem! Inkább arra hadd hívjam föl…
T/12725 A Szülőföld Alapról H/12727 A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a "Szülőföld"-programcsomag létrehozásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mi bizottságunk, ugyanúgy, mint az előbb említettek, egy héttel ezelőtt végigtárgyalta a beterjesztett két javaslatot; a nemzetpolgárságról szólót 11 igen, 4 nem és 4 t…
T/12642 Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A mi bizottságunk hasonlóképpen megtárgyalta ezt a szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot. Érdemi vita nem volt, azonban néhány kérdés föl…
J/8927 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről H/10125 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2003. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Én részletes számszaki adatokat nem fogok mondani, ez a minisztérium feladata, ellenben mögöttem ül egy értelmiségi ember, Hegyi Gyula, aki az előbb már sikoltozott (Hegyi Gyula ne…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Ha már említette ezt a köröm és tövis metaforát, visszatérve az államtitkár úrhoz, ő még a lelkiismeret metaforát is hozta, azért egy mondat erejéig ezzel hadd vit…
J/2526 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről H/3919 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2002. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Én is csak egy megjegyzést tennék Lenkovics ombudsman úr szavára, hogy tudniillik túl sok a dicséret. Ez egy érzéki csalódás. Túl kevesen vagyunk, tehát a mi részünkről való dicséretet 386-tal el k…
J/2528 Az adatvédelmi biztos 2002. évi tevékenységéről H/3921 Az adatvédelmi biztos beszámolójának (2002) elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Rögtön a legvégével kezdem, bizottságunk május 6-ai ülésén a beszámolót egyhangúlag elfogadta és általános vitára alkalmasnak találván, az Országgyűlés plénumának is elfo…
J/2528 Az adatvédelmi biztos 2002. évi tevékenységéről H/3921 Az adatvédelmi biztos beszámolójának (2002) elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ,az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Igazság szerint nemcsak a biztos uraknak, hanem a képviselőtársaimnak is köszönettel tartozom, mert ez a második fordulója a beszámolóknak, illetve az általános vitának talán még érdekesebbre sikerü…
T/1665 A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény, a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény, az Európai Unió bűnüldözési információs rendszere és a Nemzetközi Bűnügyi Rendő
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. A mi bizottságunk tegnap vitatta meg a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvényjavaslatot, és hasonlóképpen az előző bizottság állásfoglalásához, a mi bizottságunkban sem volt vita, de néhány kér…
Ünnepi ülés
DONÁTH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vagyok 1956 magyar forradalmával, mint az édenen kívül születettek, kiknek az emlékezés lett sorsává. Máig irigylem apámat és barátait, akik megélték és megszenvedté…
T/4752 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök asszony, köszönöm szépen. Mindenekelőtt miniszter úrnak is köszönetet kell mondani kiváló munkatársaiért, akiket elküldött bizottságunk ülésére, akik között és közöttünk komoly dialógusra ker…
J/3868 Az adatvédelmi biztos beszámolója a 2000 évi tevékenységről H/4579 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DONÁTH LÁSZLÓ, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Miniszter Asszony! Jobban járt volna, ha a bizottsági ülésre jön el, mert Majtényi László minden bekezdésében hangot adott az önn…
T/3713 Az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Miniszter úr, nem tud engem megnyugtatni, gondolom, nincs jelen Kiss Gábor, ő se lenne nyugodt a szavától. Olyan szépen beszélt Mécs Imre, hogy nincs kedvem durvának és közönségesnek lenni, de azért azt vegye tudomásul, kedves miniszter úr, hogy Mécs…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, ez a kétperces? Mert ebben az ügyben is szeretnék szólni.
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök úr, köszönöm. Nagyra becsülve és tiszteletben tartva Gyimóthy Géza képviselőtársam hitvallását, református kereszténységét, a bibliai idézetek kapcsán kénytelen vagyok mint többé-kevésbé szakképzett teológus némi óvást emelni. Ezt azonban úgy teszem, hogy nem itt kívánom…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Gyorsan kapcsolódva muszáj Fodor Gábor barátomat is helyreigazítani: női papság nem létezik. Ott, ahol nők reverendát vagy liturgikus öltözéket vehetnek, azok nem papok, azok legfeljebb lelkészek, lelki pásztorok és bármi egyebek. (Dr. Fodor Gábor bólogat.) Ott…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hargitai úrnak csak annyit, hogy vigyázó szemét ne Párizsra, hanem Berlinre vesse. De visszatérve Salamon úrhoz, én nem tudom, hogy ilyen játékos kedvű-e, hogy azt gondolja, a vallás fogalmát egy barkochbajáték segítségével ki lehetne találni. Én azér…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Salamon úrnak sok mindenben igaza van. Örülök, hogy a hit bolondságát, ezt a félelem és reszketésből származó kierkegaardi idézetet Kiss Gábor kollégám mondta el. Én csak annyiban szeretném mégis tágítani teológiai, etikai gondolkodását, hogy vajon mi…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Elnézést, elnök úr, zavarban vagyok, mert ha jól értem Hargitai Jánost, akkor azt inszinuálja, mintha a mi álláspontunk - legyen az akár szocialista, akár liberális megfogalmazású - az erkölcstelenséget kívánná pártolni ebben az országban. (Dr. Hargitai János csóválja a fejét.)…
T/3621 A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Itt van a kezemben, kedves miniszter úr, az ön pártjának '94. februári programja. (Felmutatja.) Az a furcsa helyzet van, hogy minden szavával egyetértek, s ha úgy adódna, ezt boldogan hirdetném is. A kérdésem inkább az, ennyiben csatlakoznék Bauer Tamáshoz,…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Normális felszólalásban szeretnék beszélni.
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A legszívesebben elállnék a szótól újfent Horváth képviselő úr szavait hallván, hogy pontosítsak: Horváth János képviselő úr szavait hallván. De meg kell mondanom, hogy már a múlt alkalommal Ughy Attila is rendkívül meggyőzően hatott rám gondolatmenet…