10 296 felszólalás
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A második napirend utáni felszólalásra nem kerül sor, hiszen a képviselő úr nincs a körünkben, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy ülésünket berekesszem, a mait is és az egész heti ülést, és az Országgyűlés következő ülését 2001. május 7-ére összehívjam. Megköszönöm…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 18. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Herényi Károly és Kapronczi Mihály jegyző urak lesznek a segítségemre. T…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására, valamint a bizottságokban megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor, 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, a külügyi bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Potápi Árpádnak, az emberi jogi bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Kökény Mihálynak, az egészségügyi bizottság elnökének, a bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Filló Pálnak, a foglalkoztatási bizottság elnökének, a bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Ughy Attilának, a kulturális bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Révész Máriusznak, az oktatási bizottság alelnökének, a bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Hargitai Jánosnak, a költségvetési bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Ebben a bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, azonban Keller László, akit előterjesztőként jeleztek, nincs a teremben. Kérdezem, hogy elmondja-e a bizottság kisebbségi véleményét valaki más. (Nem érkezik jelzés.) Tehát a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét akkor most…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Ebben a bizottságban is volt kisebbségi vélemény, amelynek előterjesztője Pozsgai Balázs képviselő úr.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Hörcsik Richárdnak, az európai integrációs ügyek bizottsága alelnökének, a bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény előterjesztője Lotz Károly képviselő úr.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Az utolsó bizottsági előadó következik. Megadom a szót Latorcai Jánosnak, a gazdasági bizottság elnökének, a bizottság előadójának.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután a bizottsági vélemények ismertetésének a végére értünk, most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor. A napirendi ajánlást amikor elfogadtuk, döntöttünk arról, hogy ma minden frakció egy-egy vezérszónoka mondja el a véleményét, és aztán majd a következő ülésünkö…
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Tabajdi Csabának, aki az MSZP-frakció véleményét fogja tolmácsolni; őt követi majd Szentgyörgyvölgyi Péter, a Kisgazdapárt részéről.
T/4070 A szomszédos államokban élő magyarokról (státus tv.)
ELNÖK: Megadom a szót Szentgyörgyvölgyi Péter úrnak, aki a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja véleményét fogja ismertetni; és őt követi majd Szent-Iványi István, az SZDSZ részéről.
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, aki a Magyar Demokrata Fórum frakciójának álláspontját fogja ismerteti; őt követi majd Rozgonyi Ernő, a MIÉP részéről.
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Soron következik Rozgonyi Ernő képviselő úr, aki a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja nevében fog szólni, és egyúttal ő az utolsó hozzászóló ebben a vitaszakaszban.
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát elnapolom, folytatására a következő ülésünkön kerül sor. Most pedig soron következik a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/3933. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. Megnyitom a részletes vita első szakaszát az ajánlás 1-11. pontjai alapján. Írásban csak egyetlen képviselő, Lentne…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni ebben a vitaszakaszban. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Akkor a részletes vita első szakaszát lezárom, és egyúttal megnyitom a részletes vita második szakaszát az ajánlás 12-28. pontjaira, továbbá a 74-79., valamint a 83., 84., 96.,…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Hadházy Sándor képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Kertész István képviselő úr.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Dancsó József képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, Magyar Demokrata Fórum.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Keller László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Kétperces hozzászólások következnek. Elsőként megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Dancsó József képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Göndör István képviselő úr következik, Magyar Szocialista Párt.