10 296 felszólalás
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e válaszolni államtitkár úr az elhangzottakra, mert úgy látom, hogy másnak erre esélye sincs. (Tátrai Miklós: Köszönöm.) Államtitkár úr sem kíván élni a lehetőséggel. Nos, tisztelt Országgyűlés, akkor e tekintetben is a mai napra tervezett munka végér…
Ülésnap megnyitása
ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntök mindenkit itt az ülésteremben, valamint akik a tévé képernyője előtt figyelemmel kísérik a munkánkat és a rádióhallgatókat is természetesen. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 25. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Kovács Kálmán kíván szólni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Pettkó András frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórumból.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Az elhangzott napirend előtti felszólalásra, ha jól látom, Csizmár Gábor államtitkár úr kíván válaszolni.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Molnár Béla frakcióvezető-helyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppártból.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. Akkor a gomb megnyomásával kérem Garamhegyi Ábel államtitkár urat, hogy jelezze felszólalási szándékát, egyúttal megadom neki a szót. (9.30)
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Sándor Klára frakcióvezető-helyettes asszony, a Szabad Demokraták Szövetségétől.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni az elhangzottakra. (Dr. Kondorosi Ferenc felé:) Államtitkár úr, legyen szíves akkor a gombot megnyomni, hogy szót is tudjak adni önnek, anélkül ugyanis a rendszer nem működik. Esetleg a kártyája? (Dr. Kondorosi Ferenc: Bent van.) A…
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz részéről.
Napirend előtti felszólalások
ELNÖK: A kormány nevében Gráf József miniszter úr kíván válaszolni az elhangzottakra.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A napirend előtti felszólalások végére értünk. Elkezdjük a tegnap elfogadott napirendek tárgyalását. Elsőként soron következik az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/2936. számon, a…
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok és az egészségügyi bizottság ülésén megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Vojnik Máriának, az egészségügyi bizottság előadójának.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, aminek tolmácsolására Horváth Zsolt képviselő úrnak lesz most lehetősége.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Barabásné Czövek Ágnesnek, a költségvetési bizottság előadójának.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem lesz lehetőség. Az első felszólaló a Szocialista Párt véleményét ismerteti velünk. Vojnik Mária képviselő asszonyé a szó.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: A következő vezérszónokunk Horváth Zsolt képviselő úr, aki a Fidesz-frakció álláspontját fogja ismertetni.
T/2936 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, aki az SZDSZ véleményét fogja ismertetni velünk.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 5-5 perces időkeretben. Először megadom a szót Schwartz Bélának, a költségvetési bizottság előadójának. (17.20)
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Most megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, a gazdasági bizottság előadójának.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Most a képviselői felszólalások következnek, a rendelkezésre álló idő tíz-tíz perc. Írásban előzetesen három jelezte felszólalási szándékát, övék az elsőbbség. Hankó Faragó Miklós képviselő úr következik elsőként, amennyiben (Dr. Hankó Faragó Miklós telefonál.) fenntartja írásban előre jelzet…
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Megadom a szót Tállai András képviselő úrnak, a Fidesz-frakcióból, őt majd Pettkó András követi, az MDF-ből; és aztán további jelentkezők nevét is látom a monitoron.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Pettkó András képviselő úr következik, aki az MDF véleményét tolmácsolja majd. S akkor, hogy fel tudjanak készülni a jelen lévő képviselők, mondom a további hozzászólók sorrendjét, akik itt most jelentkeztek: Göndör István, Gyenesei István és Schwartz Béla képviselő urak kértek szót és fognak…
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Nos, most akkor a további felszólalók következnek. Göndör István képviselő urat illeti a szó elsőként, őt követi majd Gyenesei István. Az időkeret továbbra is 10-10 perc.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Gyenesei István képviselő úr következik.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Megadom a szót Schwartz Béla képviselő úrnak, az MSZP-frakcióból.
T/2839 A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletről
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki hozzászólni. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. Megkérdezem Tátrai Miklós államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Tátrai Miklós: Nem.) Nem kíván. Az általános vitát lezárom. Az előterjesztésh…
T/2912 A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
ELNÖK: Írásban mindössze egyetlen képviselő jelezte felszólalási szándékát, méghozzá Tállai András képviselő úr; úgyhogy aki mer, az nyer, képviselő úré a szó.
T/2912 A Közösség területére belépő, illetve a Közösség területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről szóló, 2005. október 26-i 1889/2005/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról
ELNÖK: Osztatlan lelkesedést váltott ki a felszólalás a kormánypárti padsorokban, úgyhogy egy szokatlan jelenségnek lehettünk szemtanúi. Azt nem mondom, hogy vastaps volt, de közel voltunk hozzá. (Dr. Gyenesei István: Egységes taps. - Taps.) Tessék, némi elnöki provokációra azért csak-csak honoráltá…
T/2907 A jövedékiadó- és az energiaadó-bevallás elektronikus benyújtásának bevezetésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e az államtitkár úr felszólalni. (Tátrai Miklós: Igen.) Igen.