451 felszólalás
I/6428 Milyen segítséget jelent az idősek számára az év végi nyugdíjkifizetés?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm államtitkár úr válaszát, és elnézését kérem, hogy tévedésben voltam az interpelláció során. Nagyon egyszerű lenne úgy válaszolni, hogy elfogadom a választ, de az elfogadás mögött masszív érvek sorakoznak fel, nevezetesen az, hogy a magyar gazdaságpolitika, a magy…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szűk két hete indult útjára a szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultáció. Tizenegy olyan kérdést érintően várjuk a magyar emberek véleményét, amelyek alapvetően befolyásolják h…
T/6063 Egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosításokról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat szervesen kapcsolódik az előző napirendi pontban megtárgyalt területfejlesztési törvényhez, ugyanis az annak végrehajtásához szükséges kormányzati sz…
T/6080 A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a türelmét a tisztelt Háznak. Köszönöm a türelmét, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egy fontos megközelítést tartalmaz, fontos dolog a kiindulópontja, nevezetesen az, hogy a jog eszközeivel, a törvényalkotás e…
I/5448 Miként segíti a kiegészítő nyugdíjemelés idős honfitársaink mindennapi megélhetését?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! 2023. október 1-jén, vasárnap immár 33. alkalommal köszönthettük idős honfitársainkat az idősek világnapja alkalmából, amelynek életre hívásáról még 1990 végén határozott az ENSZ Közgyűlé…
I/5448 Miként segíti a kiegészítő nyugdíjemelés idős honfitársaink mindennapi megélhetését?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen miniszterhelyettes úrnak a részletes és dokumentáltan alátámasztott válaszát. Fontosnak tartom aláhúzni a válasz mögött azt is, hogy ez a nyugdíjemelés stabil körülmények között megy végbe, amely stabil körülményeket 2010 óta folyamatosan építi a polgári,…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a 2024. évre vonatkozó költségvetésitörvény-javaslat nagyon markáns célokat és súlypontokat fogalmaz meg, amely ‑ már többször elhangzott ‑ elsősorban a jelenlegi kül…
T/4243 A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A 4 óra 40 perces időkeret megosztása a következő: a Fidesz képviselőcsoportjának 95 perc; a KDNP képviselőcsoportjának 45 perc; a DK képviselőcsoportjának 27 perc; a Momentum képviselőcsoportjának 21 perc, az MSZP képviselőcsoportjának 24 perc; a J…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Több mint egy éve tombol a háború, amelynek gazdasági repeszei messze átrepülnek az ország határai fölött is. Az, aki arról beszél, hogy mi már háborúban állunk, szálljunk be e…
I/3483 Hogyan tudja fenntartani a Kormány a rezsivédelmi intézkedéseket az elhúzódó energiaválság időszakában?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! 2023. március 31-én két rendkívül fontos szavazásra került sor a magyar parlamentben: döntöttünk a kormánypártok által benyújtott békepárti határozati javaslatról, valamint döntöttünk a 2023. évi…
I/3483 Hogyan tudja fenntartani a Kormány a rezsivédelmi intézkedéseket az elhúzódó energiaválság időszakában?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! A választ el tudom fogadni, mert abból, amit ön elmondott, meg amit az emberek is tapasztalnak, azt lehet látni, hogy azt a fontos kritériumot, ami az energiapolitikában szükséges, a kiszámíthatóságot a kormá…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bodó Sándor, Fidesz; Dudás Róbert, Jobbik; Bencze János, Jobbik; Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Ovádi Péter, Fidesz; Balassa Péter, Jobbik; Keresztes László Lóránt, LMP; Herczeg Tamás, Fidesz; Nyitrai…
S/3423 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. (V. 2.) OGY határozat módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS jegyző: Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tagjainak és tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 11/2022. OGY határozat 2. pontja a következők szerint módosul: az Országgyűlés a Törvényalkotási Bizottságba Ágh Péter, Fidesz, korábban megüresedett tagsági helyére dr.…
I/3097 Miként biztosítja a szankciós infláció letörését a Kormány húszpontos intézkedéscsomagja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta nemzetközi energiaválságban korábban sosem tapasztalt magasságba emelkedtek az energiaárak, tomboló infláció vette kezdetét Európa val…
I/3097 Miként biztosítja a szankciós infláció letörését a Kormány húszpontos intézkedéscsomagja?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Előrebocsátom, hogy elfogadom a válaszát, ugyanis pontosan rávilágított arra, hogy a kormány a felsoroltakon kívül a költségvetési politikájával, az adópolitikájával is szolgálja a családok érdekeit. Nevezetesen a…
T/2031 Egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2022. december 1-jén megtartott ülésén megtárgyalta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szó…
H/1838 A Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról T/1839 Az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalt napirendnek két fő eleme van, egyrészt egy határozati javaslat arról, hogy az Országgyűlés járuljon hozzá elvi éllel ahhoz, hogy a Paksi Atomerőmű j…
T/1843 A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő két törvényjavaslat alapvetően technikai jellegű módosításokat tartalmaz, de azért alá kell húznom, hogy ezek a technikai módosítók f…
A/1927 Vajon miért erőlteti Brüsszel továbbra is az energiaszankciókat?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Brüsszel által bevezetett szankciók és a lebegtetett szankciók súlyos változásokat okoztak az energiapiacon. Most már láthatjuk, hogy a szankciós politika csődöt mondott, de Brüsszel ámokfutása e tekintetben tovább fol…
A/1927 Vajon miért erőlteti Brüsszel továbbra is az energiaszankciókat?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm az államtitkár úr válaszát. A helyzet talán még rosszabbnak is tűnik, ugyanis újabb energetikai szankciók bevezetéséről esik szó, nevezetesen, a nukleáris energia forrása, a nukleáris termékek korlátozását, illetve behozatalának korlátozását szeretné elérni az eu…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bartos Mónika, Fidesz; Keresztes László Lóránt, LMP; Hegedüs Andrea, DK; Jakab Péter, független; Z. Kárpát Dániel, Jobbik; Brenner Koloman, Jobbik; Varga Zoltán, DK; Dócs Dávid, Mi Hazánk; Lőcsei…
A/1699 Vajon miért erőlteti Brüsszel a gázársapkát?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Közeleg a tél, és az orosz-ukrán fronton nem szűnnek a harcok. Nap mint nap veszítik emberek százai az életüket, katonák és civilek közül; miközben Európa lakossága meg attól retteg, hogy mily…
A/1699 Vajon miért erőlteti Brüsszel a gázársapkát?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm szépen, államtitkár asszony, a kimerítő választ. És ha megengedi, felhívnám a figyelmet arra is, hogy a gázársapka behozatala azzal a következménnyel is járhat, ami a gázszankciók, gázbeszállítási szankciók megjelenésével is járt, hogy radikálisan emelkedett a fö…
I/627 A kormány a háború okozta energiaválságos időkben is a magyar családok mellett áll?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Aggódva nézzük a szomszédban dúló háborút. Aggodalmunk nem csökken akkor sem, ha megvizsgáljuk, hogy mi történik Európa nyugati felén. Most elsősorban arra gondolok, hogy az Európai Unió és szövetségesei által követett szankciók…
I/627 A kormány a háború okozta energiaválságos időkben is a magyar családok mellett áll?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm, államtitkár úr. Valóban, energiaellátásunknak és annak biztonságának legfőbb kérdése, hogy a béke mihamarabb bekövetkezzen. De emellett azért fontosnak tartom aláhúzni, amit ön is említett, hogy Magyarország a lehetőségekhez képest igyekszik ‑ a helyzetéhez képe…
A/483 Mi a magyar kormány válasza az energiaválságra?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A szomszédunkban zajló háború közvetlen következményeként, valamint az Oroszországgal szemben életbe léptetett uniós szankciók hatásaként Európát az eddigi legkomolyabb energiaválság sújt…
A/483 Mi a magyar kormány válasza az energiaválságra?
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm államtitkár úr világos és egyértelmű válaszát, amelynek a megalapozottságát azért egy nagyon fontos dolog is mutatja, illetve erősíti. (18.20) Nevezetesen az, hogy Magyarország az energiaellátása biztonsága érdekében az elmúlt tizenvalahány évben nagyon sok haték…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy költségvetésitörvény-tervezet vitáját tartjuk, érdemes visszatekinteni a múltra, és érdemes következtetéseket levonni arról, amennyiben lehetséges, hogy mi tartja össze az előző évek költs…
Napirend utáni felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirend utáni hozzászólásom témája a „Modern városok” program megvalósulása Érden, de engedjék meg, hogy egy kicsivel hosszabb kitekintést is adjak az egész választókerületről. A választókerületben fontos vált…
Napirend előtti felszólalások
DR. ARADSZKI ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Advent első hetében, amikor a Megváltó születését várva arra lélekben is felkészülünk, nehéz szívvel áll ki az ember egy figyelmező napirend előtti felszólalást megtartani. Pest megye 1. számú, Érd k…