65 felszólalás
T/10873 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bizottságunk a T/10873-as számú törvényjavaslatot a 2009. október 19-én tartott ülésén vitatta meg, és többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta. A törvényjavasl…
A/10878 Számíthatnak-e az önkormányzatok a Honvédelmi Minisztérium segítségére óvodai férőhely-teremtésben?
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági válság természetét lassan megismerjük, hiszen naponta átéljük. Azt is tudjuk, hogy a következő évi költségvetés egyik alapvető feladata a válságkezelés lesz. Ebből pedig az következik, hogy mind az…
A/10878 Számíthatnak-e az önkormányzatok a Honvédelmi Minisztérium segítségére óvodai férőhely-teremtésben?
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm a válaszát, miniszter úr, azt elfogadom. Egyrészt azért, mert azt gondolom, hogy a következő évben mind költségvetési, mind pedig költségvetésen kívüli támogatásokra, segítségre az önkormányzatoknak mindenképpen szükségük van. Másrészt az…
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2009. május 11-én tartott ülésén tárgyalta a napirenden lévő T/9553. számú törvényjavaslatot. A kormány képviselője és a hozzá…
T/9553 A büntetőeljárások időszerűségének javítása céljából a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. évi törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az utóbbi időben sok kritika érte az igazságszolgáltatás folyamatát amiatt, hogy az eljárások lassúak, a befejezés késik, az időszerűség sérül. A napirenden lévő T/9553. számú törvényjavaslat a büntetőel…
T/9354 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 2009. május 4-én tartott ülésén együttesen tárgyalta a napirend tárgyát képező törvényjavaslatokat. Az MSZP és az SZDSZ részér…
T/9354 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Országgyűlés a mai napon megkezdi a magyar közigazgatási hatósági eljárások ágazati szabályait jelentősen módosító, a közigazgatási hatósági eljárási törvényhez és a belső pia…
I/9469 A törvényességi ellenőrzés hiányában a regionális államigazgatási hivatalok hogyan próbálják a helyi önkormányzatok munkáját segíteni?
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Amint az ismeretes, az Alkotmánybíróság 131/2008. számú határozata értelmében az Országgyűlésnek 2008. december 31-éig kellett volna szabályoznia a helyi önkormányzatokról szóló törvényben a helyi…
I/9469 A törvényességi ellenőrzés hiányában a regionális államigazgatási hivatalok hogyan próbálják a helyi önkormányzatok munkáját segíteni?
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Ismereteim szerint nincs az Európai Unió országaiban még egy olyan ország, mint Magyarország, ahol a törvényességi kontroll alól olyan jelentős terület maradna ki, mint nálunk a helyi önkormányzatok területe. Én azt gondolom, hogy a kormány annak az a…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. számú törvény közel 50 évig volt hatályban. Aztán jött a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény, a Ket., amelyet 2004. év végén, decemberben fogadott el a…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A hatályos Ptk. közel 50 éves, itt van tehát az ideje annak, hogy módosítások helyett új kódexet alkosson az Országgyűlés, annál is inkább, mert a rendszerváltás mélyreható változásokat okozott a polgári jogban. Új jogintézmények ala…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem igazán vitatkozni szeretnék Salamon László képviselő úrral, csak visszautalni arra, amit mondtam. A hozzászólásomban kifejtettem azt, hogy magunk is elképzelhetőnek tartottuk volna azt, hogy a magánjogi részt itt szabályozza a tervezet, és ez…
T/6218 A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 2006. szeptember 18-a előtt úgy tűnt, volt egy hallgatólagos egyezség a politikai véleménynyilvánítás és a gyülekezési jog gyakorlása során. Ennek kereteit ritkán feszítették szét erőszakos cselekmények. A Televízió ostromától kezdőd…
T/6217 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tulajdonképpen szakmai elmaradások pótlását, átvezetését tűzi ki célul a büntető törvénykönyvben és a Bvtvr.-ben. Ami a büntető törvénykönyvet illeti, köztudott, hogy a beje…
V/6309 Magyarország megújításának lehetséges irányairól
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt többen elmondták a zárszót, de vagyunk még hátra, ha jól tudom, hárman, akik arra készültünk, hogy...
T/5590 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról T/5591 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról T/5592 Az egyes közjegyzői nemperes eljár
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A polgári perrendtartás és a bírósági végrehajtás szabályainak módosításáról és az egyes közjegyzői nem peres eljárásokról szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában a vezérszónoklatok már elhangzottak, és…
T/4191 Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság többségi véleményét szeretném elmondani az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatról. A bi…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2008. évi költségvetési törvénytervezetnek a területfejlesztést érintő hatásairól szeretnék beszélni, amely magában foglalja mind az európai uniós források, mind pedig a hazai források áttekintését. Sokan gondoljuk, hogy Magyarorsz…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A zárszámadási törvényjavaslat tervezete kapcsán olyan területekről szeretnék beszélni, amelyek az ország egésze szempontjából, de sok ember egyéni életében is sikerként könyvelhetők el, ezek pedig a hazai forrásokból megvalósuló terület…
T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Abban a helyzetben vagyok, hogy a Dél-alföldi Regionális Tanácsot vezethetem több ciklus óta, és igazából az én ismereteim ebből a világból származnak. Azt tudom önnek mondani, kedves képviselőtársam, hogy mi mindent megteszünk annak érdekében, ho…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság többségi véleményét az alábbiakban szeretném ismertetni. A kistérségek történetének fontos dokumentuma v…
V/2445 Vidékfejlesztés vagy falurombolás?
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az eddigi hozzászólásokból egyértelműen kiderült, hogy a vidékfejlesztés kérdését, ahányan hozzászólunk, annyiféleképpen értékeljük. Kiderült az is az ellenzéki hozzászólásokból, hogy mi az a hiba, amit ők látnak a kormány vidékpolit…
Napirend előtti felszólalások
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! "Igen, ezt megérdemeltük - mondta nekem az olaszországi Modena megye egykori szociáldemokrata elnöke a Berlusconi-féle mozgalom győzelme után -, megérdemeltük a vereséget mi, a nagy történelmi hagyományokkal rendelkez…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Felszólalásomban a költségvetés európai uniós tagsággal összefüggő előirányzatairól szeretnék véleményt mondani. Az elmúlt évben komoly szakmai munka folyt az Új Magyarország fejlesztési terv megalapozására. A terv a sikeres Magyaror…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Én a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatnak a területfejlesztésre vonatkozó részéről szeretnék szólni. Azt gondolom, hogy a területfejlesztésben dolgozókat is, de talán a tisztelt Házat…
T/241 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A T/241. számon benyújtott törvénytervezet illeszkedik az önkormányzati rendszer korszerűsítését, a takarékosabb állam megteremtését célzó törvények sorába. Tény, hogy ma az önkormányzatok kevesebb pénzzel rendelkeznek, min…
T/241 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Mi, akik az önkormányzati világból jöttünk, tökéletesen tudjuk, hogy a tiszteletdíjak és a különféle juttatások nagymértékben eltérőek az ország különböző területein, és eltérőek az önkormányzatok nagyságát tekintve is. Azt gondolom, igenis ke…
T/18090 A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha valaki kézbe veszi a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. számú törvény módosítására készült törvényjavaslatot, jogosan vetődik fel benne a kérdés, hogy mi indokolja a rendkívül nagy terje…
T/18213 A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az alkotmány- és igazságügyi bizottság ülésén elhangzottak lényegéről a következőket szeretném elmondani. A hozzászólásokban megfogalmazódott, hogy jó, hogy a normaszöveget az igazságügyi tár…
T/18213 A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról
DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat célja, hogy az ügyészségről, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló törvények részleges módosításával felülvizsgálja az ügyészségi szervezetrendszert és az ügyészségi vezetők jogállását.…