122 felszólalás
V/9979 Hogyan csökkentsük az adókat?
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két téves következtetésre szeretnék utalni, amit Herényi Károly frakcióvezető úr mondott - elképzelhető, hogy a kétperces korlát miatt két részletben tudom csak elmondani. Az egyik: föltette azt a kérdést, sőt állította, hogy kampányszemponto…
Napirend előtti felszólalások
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 2004 olimpiai év: augusztusban Athénban a világ sportolói összegyűlnek, és versenyt vívnak az olimpiai eszme jegyében. Húsz éve is olimpiára készültek a magyar versenyzők. Javában folyt az esélylatolgatás, fogadások köttettek, hány magya…
Napirend előtti felszólalások
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! A célegyenesbe fordultunk: 14 év telt el a rendszerváltás óta, és hamarosan megérkezünk az Európai Unióba. 2004 májusától új verseny kezdődik, amelyben már nem 10, hanem 25 ország indulói állnak rajthoz. A tét az, hogy minden tekintetben csatlakozzunk…
T/9127 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt tényleg köszönöm Rogán Antal úr felkínálkozását, hogy a parlamenti beszédek összeállításánál segítséget fog nyújtani. Az ő felszólításától függetlenül ugyanakkor természetesnek tartom, hogy a föltet…
T/6921 Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kismértékű áfatörvény-módosítás az elmúlt év ősze óta azt a gyakorlatot kell hogy kiváltsa, hogy bizonyos egészséges gyanakvással figyeljük az áfatörvényt és annak a változásait. Ezzel kapcsolatban elsőként le…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A költségvetés részletes vitájáról van szó, de én azt gondolom, hogy az elmúlt napok és az előttünk álló néhány nap pénzügyi-gazdasági eseményei nem mellőzhetők a költségvetés részletes tárgyalásakor, mert ez a dolog komolyságát kérdőjel…
T/6461 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsőként azt szeretném elmondani, hogy bár vita volt a korábbi felszólalások során, hogy helyes-e a kódex típusú törvényalkotás párhuzamosan az európai csatlakozással, tehát a jogharmonizációs igényekkel, azt kel…
T/6314 A közbeszerzésekről
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsőként hadd mondjam azt az államtitkár úrnak, hogy megítélésem szerint példás színvonalú a jogszabály és a jogszabály előkészítése is. Hosszú ideje nem találkoztunk olyan indokolással, ami e jogszabály mellékle…
T/6335 A Párizsi Békeszerződésről szóló 1947. évi XVIII. törvény 27. Cikke 2. pontjában foglaltak végrehajtásáról szóló 1997. évi X. törvény módosításáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ezt a jogszabályt, ami, azt gondolom, minden parlamenti párt támogatását élvezni fogja, természetesen a Szabad Demokraták Szövetsége is támogatja. Az államtitkár úr ismertetését néhány olyan, általam lényegesnek tartott kérdéssel kívánom…
T/6236 A befektetők és a betétesek fokozott védelmével kapcsolatos egyes törvények módosításáról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy a magam részéről köszönettel tartozom Répássy Róbert felszólalásáért. Köszönettel tartozom, s nemcsak azért, mert módom volt az elmúlt hat hét, két hónap fideszes sajtótájékoztatóinak az…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Persze, úgy látszik, nem elkerülhető az, hogy vastagon politizáljunk a forrásmegosztás kapcsán is. Hadd mondjam azt - bár nem dolgom, nem tisztem értékelni -, hogy azt hiszem, a Fidesz rossz hangnemet választott ennek az ügynek a m…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Több megjegyzés már elhangzott, ezért csak utalok arra, hogy valóban nem javul a főváros javára a forrásmegosztás, évek óta eltolódik a kerületek javára, ezt a vívmányt tapsoljuk meg, de ez a tény. A tömegközlekedéssel kapcsolatban Gy. N…
T/6229 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tényleg késő este van, és tényleg nincs itt Demszky Gábor, de én most azokhoz a rádióhallgatókhoz szeretnék szólni - ha vannak ilyenek -, akiket most, ezen a késői estén, 22 óra 10 perckor a fővárosi forrásmegosztás szögez a foteljaikba, tehá…
T/5601 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Mondani szokás, hogy a mindenkori költségvetés a hatalmat gyakorlók politikai üzenete. Kifejezi azokat a prioritásokat, amelyek egy kormány céljait, akaratát, bátorságát tükrözik. A második MSZP-SZDSZ-kormánynak három éve maradt, hogy víziót alkosson,…
Napirend előtti felszólalások
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban felerősödött, és sajnos koalíción belüli feszültség forrásává is válhat az önkormányzatok működőképességével kapcsolatos vita, ezen belül is a nagyvárosok tömegközlekedésének pénzügyi válsága. A Szabad Demokraták Szövetsége az utolsó pillanat…
T/5482 Az adózás rendjéről
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Jól tudom, hogy a törvény általános vitája zajlik. Tehát ezt érintően az általános vitára tartozó értékelését próbálom adni ennek a jogszabálynak, és a nagyon fontos kérdések - amiket az imént hallottunk - nyilvá…
T/5478 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról T/5479 A fogyasztói árkiegészítésről
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Őszintén remélem, hogy Tállai András képviselő úr felszólalása közben nem kapcsolták ki sokan a televíziót, és akik nem kapcsolták ki a televíziót - aztán visszatérnék az adótörvényekre -, azoknak persze mondanám, hogy az…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezzel az eljárással kapcsolatban hadd emlékeztessek ennek a jogintézménynek a kialakulására. 1994 és 1998 között az akkori első MSZP-szabad demokrata kormány a maga 72 százalékos parlamenti többségével úgy döntött, hogy a demokrácia védelme é…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy költői kérdést teszek fel, nem kell rá válasz, egyikünk sem tud válaszolni. Ugyan mi a csudának állítjuk fel ezt a vizsgálóbizottságot, ha az itt megszólalóknak már határozott véleményük van minderről? Ugyancsak költői kérdésként megké…
H/5246 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakci
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Gondolkodtam, hogy elmondjam-e, de most már elmondom. Tehát Font Sándor felszólalása egyértelművé tette, hogy a fideszes előterjesztők tévedtek, amikor ezt az előterjesztést úgy írták meg, ahogy azt megtették. Mert lehet, hogy a szándékuk az volt, amit itt Font…
T/4927 A társasházakról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig megosszam az álmélkodásomat önökkel, hogy egy ilyen típusú technikai, szolgáltató jogszabály micsoda politikai indulatok kiváltására képes. Ezt nem hittem volna. Azt gondo…
T/5156 A gyermekgondozási segély melletti jövedelempótlék adó- és köztehermentességéről
DR. BŐHM ANDRÁS, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság jelentős többségi szavazással úgy határozott, hogy támogatja a törvényjavaslatot. Ezenkívül én néhány mondatot arról szeretnék szólni, hogy hol érzem a problémát, túl…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. A 16. ponthoz, illetve a most elhangzott felszólaláshoz szeretnék hozzászólni. Szeretném, ha ugyanazt értenénk - ha ez elképzelhető -, a metrótörvény rendelkezésein, és lehetőleg ugyanarról beszélnénk. Kosztolányi képviselő úr felszólalását figyelm…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Az előbbi felszólalást folytatnám a 16. pont keretében, amire akkor nem volt idő, tehát elsősorban a vasúttörvény módosításáról és a lopakodó privatizációról szeretnék beszélni. Az utóbbi nekem azért tetszik nagyon, mert tudok egy eladó Budap…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Kifejezetten Kosztolányi képviselő úrnak szeretném mondani, nem arra, amit most mondott, mert arra később reagálnék, hanem az előző megszólalására - kormánycsere, demokratikus módszerek, jogszabály semmibevétele -, tehát azért mondom el, mielőtt a választóit íg…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Ház! Maradéktalanul próbálom követni elnök úr intencióját, a 13., 14. pontokhoz szeretnék nagyon röviden szólni azzal, hogy a 13. ponttal kapcsolatban úgy Gy. Németh Erzsébet, mint Kékesi Tibor képviselő úr választ adott. Azt annyival egészíteném ki, csak azért, mer…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm. Én tényleg megpróbálok megmaradni annál a - mondjuk így - magamnak tett ígéretemnél, hogy megpróbálom most már nem a politikát építeni, hanem a metróüggyel foglalkozni. Tehát a vitának ezzel a menetével én most nem kívánok foglalkozni, csak azzal, amit Deutsch Tamá…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Én is azt gondolom, a vitának ebben a szakaszában nemigen lesz indokolt, hogy még egy hozzászólásra kérjek szót. Azt szeretném elmondani, remélem, hogy nem kell majd emlékeztetni Deutsch Tamást arra, hogy mit mondott az imént a parlamentben. Remé…
T/4008 A budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar-Bosnyák tér közötti - metróvonal első szakasza megépítésének állami támogatásáról
DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az első mondatom az lenne, hogy Budapest nem politikai szimbólumot akar továbbépíteni, hanem metrót. Megfogadtam, és ezt a Ház előtt is elmondtam néhány héttel korábban, hogy szükségtelennek tartom a politikai vi…
H/3949 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításáról
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amivel kezdem: nem tudom, hogy elnök úr végigtapasztalta-e, az iménti felszólalás egy közjátékkal kezdődött az elnöklő asszony és Salamon László képviselő úr között. (Az elnök bólint.) Azt kell mondjam, az, hogy ezzel foglalkozom, és az ötper…