186 felszólalás
I/17150 Miért nem teremtett elegendő bölcsődei és óvodai férőhelyet a kormány?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát. De hogy az előző városvezetés milyen jól teljesített óvodapályázatban, mi sem mutatja jobban, mint hogy Bács István volt alpolgármester ellen jelenlegi ügyészségi eljárás folyik. (14.50) Annyit szeretnék még…
T/17098 A felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
BŐSZ ANETT, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Örülök, hogy ezen a vitán önt köszönthetem, mert a bizottsági szak első szakaszában, azt gondolom, hogy nem kaptam és az ellenzéki felvetések sem…
A/17172 Mégis miféle veszélyhelyzet ez?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr, elfogadom.
A/17172 Mégis miféle veszélyhelyzet ez?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, államtitkár úr, hogy mélyebb gazdasági fejtegetésbe is bocsátkozott. Akkor szeretném önnek elmondani, hogy az a történelmi léptékű dollárkötvény-kibocsátás nem egészen arról árulkodik, amiről ön beszél. De ha az önkormányzati forráselvonásról beszé…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy évvel meghosszabbította a kormány a nemzeti kastély- és várprogramot, mivel az öt éve főként európai uniós forrásból zajló projektben eddig egyetlen épületet sem sikerült teljesen befejezni. A program mérlege szerint 3 várat…
K/17072 Miért születik egyre kevesebb gyerek?
BŐSZ ANETT (DK): (Próbálja feltűzni a mikrofonját.) Elnézést, elnök úr!
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány népesedéspolitikájáról el lehet mondani, hogy nem működik úgy, ahogyan azt szeretnénk, én azonban egy olyan városból jövök, ahol úgy tűnik, minthogyha mégiscsak működne, na de nem azért, mert Érden valamifajta csoda tör…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik hullámnak vége, és ilyenkor fontos visszatekintenünk a jó dolgokra is, hiszen több olyan honfitársunk van, akitől rengeteget kaptunk. Elsősorban az egészségügyi és a szociális dolgozók között találjuk őket, de többen v…
B/15278 Beszámoló az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2020 H/16380 Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2020. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
BŐSZ ANETT, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelettel üdvözlöm ombudsman urat és az ombudsmanhelyettes asszonyt, -helyettes urat is itt a teremben. Tisztelt Képviselőtársaim! Én magam is szeretném megköszönni a munkájukat, illetve a beszámolót. Külön üdvözlöm, hogy il…
B/15275 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2020. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/16286 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2020. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Abban nincsen köztünk vita, hogy ellenőrizni kell az adófizetők forintjainak felhasználását, és ez az Állami Számvevőszéken keresztül megvalósulhatna. Abban azonban már jelentős vita keletkezik közöttünk, hogy…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdről és térségéről elmondható, hogy a XXI. századhoz méltatlan körülmények közt élünk, pedig Aradszki András képviselőtársam 11 évvel ezelőtt egy páratlan lehetőséget tartott a kezében, hiszen ott volt mellette és mögötte a két…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
BŐSZ ANETT, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt szót kell hogy ejtsek arról, amit az alelnök úr többször említett, a költségvetési vitában is méltatta azt a foly…
Napirend előtti felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! Az 55. zsoltár 6. verse úgy szól: „Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem.” Ahogy elnézem a kormánypárti képviselőtársak elmúlt néhány hónapban tanúsított viselkedését, azt kel…
A/16412 Ki védi meg az iskolásokat?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr, elfogadom.
A/16412 Ki védi meg az iskolásokat?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, néhány tényt azért hadd soroljak a kínai vakcináról, mert én kértem önöket, hogy szakmai alapokra helyezzük ezt a vitát a politikai hisztéria helyett. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) A kínai vakcináról azóta tudjuk, hogy a 65 éven felüliek…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Túljutottunk a 2022-es költségvetés részletes vitájának első szakaszán. Mint arról már egyes részletekben beszámoltam, benyújtottam költségvetési módosító javaslatot, amely Érdet, Törökbálintot, Diósdot és Tárnokot érintette. Elő…
I/16227 Az Európai Unió és a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nők jogairól
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! E hónapban volt tízéves az isztambuli egyezmény, amit Magyarország mind a mai napig nem ratifikált. Igaz, így van ezzel további öt tagországa az Európai Uniónak. Ők azonban, velünk ellentétben, nem deklar…
I/16227 Az Európai Unió és a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nők jogairól
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, ugyanis nagyon úgy tűnik, mint hogyha két különböző filmet néznénk. Amikor ön arról beszélt, hogy folyamatosan bővültek a bölcsődei férőhelyek, akkor azt látom, hogy egy Eurostat-felmérés alapján ma 80 ezer e…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem napirend után szót, mert jellemzően napirend után rendkívül sok fideszes és KDNP-s képviselőtársat hallunk felszólalni a saját körzetét érintő financiális támogatásokról, olyan beruházásokról, amelyek az államnak kös…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt vissza kell utasítanom a miniszter úr expozéjában elhangzottakat, miszerint az ellenzék nem vett részt a járványkezelésben. Tisztelettel hívom fel az önök figyelmét újfent arra, hogy 2019. o…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Abban nincsen köztünk vita, hogy a 2021-es költségvetés módosításra szorul, és én magam a korrektség jegyében azt is hozzá szoktam tenni, hogy abban sincs, hogy a magyar kormány a világra szabadult pandém…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érd megyei jogú város 777 millió forintot kapott az iparűzésiadóbevétel-kiesés pótlása gyanánt. (22.30) A járvány következtében erre egyébként számos település szorul. Ez az összeg, megjegyzem, Érd esetében valamifajta megjegyezh…
A/16124 Az autokrácia építése sikeres, az életmentés nem?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A miniszterelnök-helyettes azzal indokolta a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgált…
A/16124 Az autokrácia építése sikeres, az életmentés nem?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, köszönöm, hogy igyekezett érdemi választ adni a kérdésemre. Erős véleménykülönbség van közöttünk azonban továbbra is, hogy kell‑e különleges jogrend azokhoz, amiket ön fölsorolt. Én azt állítom, hogy nem, és néhány dolgot hoztam is ide a Há…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhányan talán emlékeznek önök közül, hogy a múlt héten Érd értékeit, színes történelmének egy-egy darabját soroltam a tisztelt Ház előtt, amelyek mostanra az enyészetéi lettek, mert központi források híján a városnak nincs elege…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban nincs vita köztünk, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági-társadalmi hatások arra köteleznek bennünket, hogy újratervezzük a költségvetés bizonyos pontjait, abban azonban már nagyon, hogy milyen módszert választottak…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A központi kormányzatnak felelőssége áll abban, hogy a helyi közösségek törekvéseit segítse és együttműködjön a választott vezetőikkel anélkül, hogy önkényesen válogatna település és település között. Mindannyiunk közös érdeke, h…
K/15808 Mikor hallják meg az érintettek szavát érettségi-ügyben?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A tavaly március óta zajló digitális oktatás, már ahol sikerült, elsősorban a tanárok és a szülők közös projektje lett, központi segítséget alig kaptak hozzá. A kormány a rendszer legnagyobb veszteseire s…
Napirend utáni felszólalások
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben rávilágítottam számos kihívásra és néhány helyi sikerre, amely az agglomerációt, szűkebb értelemben pedig Érdet és térségét érintette. Nem beszéltem azonban még a helyi önkormányzatok kormányzati forráselvonása…
A/15761 Miért nincsenek világos szabályok az oltási sorrendre?
BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai napon már egy ellenzéki kollégám jelezte önök felé, hogy zavar van az oltási terv sorrendjében. Februárban megkezdték a 60 év alatti krónikus betegek Covid-19 elleni oltását. Sajnálatos módon azonba…