30 felszólalás
A/11898 Az EU Önerő Alap szerepe a sikeres önkormányzati fejlesztésekben
BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Az az igazság, hogy én ezt az azonnali kérdést megpróbálom egy kicsit másabb hangszerelésben elmondani, mint ahogy ez eddig elhangzott. Igen, arról van szó, hogy én is tudatába…
A/11898 Az EU Önerő Alap szerepe a sikeres önkormányzati fejlesztésekben
BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Igen, alá tudom támasztani, és a makói kistérségben 17 település van, mi úgy vagyunk, hogy a település lakosságának a fele Makón él, a másik fele pedig a 16 településen. A 16 településből nyertese ennek az ügynek 10 település: Makó mellett Kiszombor, Apát…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A költségvetés általános vitájában szóba hoztam, és engedjék meg, hogy most megismételjem azt, hogy én azok közé a parlamenti képviselők közé tartozom, aki hisz a szemének és hisz a fülének. Arról…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Kedves Képviselőtársam! Én otthon, amikor be szoktam számolni arról, hogy a parlamentben milyen munka folyik, akkor az ilyen típusú hozzászólások kapcsán szoktam azt mondani, hogy nem biztos, hogy méltó a Ház falai közé, és egyet tudok tenni, hogy én nem ezt teszem. Tehát eng…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a mondandómat azzal kezdjem, hogy azok közé a képviselők közé tartozom, aki hisz a szemének és hisz a fülének. Igen, hiszek a szememnek és hiszek a fülemnek akkor, amikor a…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Úgy látom, többé-kevésbé jó helyt ülünk a hozzászólások alapján. Megmondom őszintén, hogy én Domokos képviselőtársam gondolatmenetéhez kötődően azt tudom elmondani, hogy vele ellentétben L…
A/9099 EU Önerő Alap támogatás
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Arról van szó, hogy a magyar önkormányzati rendszerben az önkormányzatok működését alapvetően az önkormányzati törvény és más ágazati törvények határozzák meg. Ez teszi helyre a kötelező és önként váll…
A/9099 EU Önerő Alap támogatás
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm szépen a választ. Említette, hogy a későbbiekben a különböző kedvező változásokról kíván beszélni. Ha Szegedről a 43-as úton elindulunk Nagylak irányába, akkor az gyakorlatilag a makói kistérséget szeli ketté. A makói…
T/6647 Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): (Hangosítás nélkül:) A módosító indítványt visszavonom.
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés részletes vitájánál első gondolatmenetként, fölvezetésként engedje meg, elnök úr, engedjék meg képviselőtársaim, hogy egy kevés kis információt hadd osszak meg ö…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt a helyzet, hogy természetesen valamilyen mértékben Bebes képviselőtársamnak igaza van. Én is úgy gondolom, hogy az a pénz, ami az önkormányzatoknak rendelkezésre áll, az kevés. Ami a falvaknak önkormányzati forrás van ebben a költs…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy kétségtelen tény, rám is hatnak azok a gondolatmenetek, amik itt elhangzanak. Hasonlóan Klárihoz, két és fél éve vagyok képviselő, és tanulságos volt hallgatni ezt a polémiát. (Az elnöki szé…
T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP) (Dr. Hargitai János felé): Kedves Képviselőtársam! Hadd ajánljam föl azt, hogy esetleg a folyosón erről hosszabban beszéljünk. A két perc nem teszi lehetővé, hogy azokat az elemeket, amiket szóba hoztál a kistérségek ügyében, cáfoljam. Ami a válságkezelés ügyét illeti, ebben n…
T/4669 A földgázellátásról
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd mondjam el, hogy úgy gondolom, nekünk ebben az országban ez a törvény több szempontból rendkívül fontos. Engedjék meg, képviselőtársaim, hadd mondjam el, hogy nekünk Makón, a makói kistérségben élő embereknek ez azért ren…
A/4618 Milyen forgalomszervezési intézkedéseket tervez a tárca megvalósítani a 43-as autóút megnövekedett forgalma hatásainak az enyhítése érdekében?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Ház! A 43-as út jelen pillanatban a megyeszékhelytől az országhatárig lávaként szeli ketté valamennyiünk települését. Újságban is írták, Makón én is mondtam már ilyet, hogy egyre inkább ott tartunk, hogy nem mindegy, hogy…
A/4618 Milyen forgalomszervezési intézkedéseket tervez a tárca megvalósítani a 43-as autóút megnövekedett forgalma hatásainak az enyhítése érdekében?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Valóban biztató és ténykérdés az, hogy a 43-as menti polgármester kollégáimmal együtt egy konzultáció lesz december 18-án Makón. Egy percben nem tudom részletezni, hogy mik azok az intézkedések, amik konkrétan kellenének, én a tárcától azt sze…
T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Államtitkár Urak! Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Hadd kezdjem azzal a mondandómat, hogy ez a költségvetés össze lett állítva, és amikor a miniszter elmondta az expozéját, de egyébként a bizottsági ülésen is elhangzott, utal…
T/3812 A szolgálati nyugdíjjal összefüggő egyes törvénymódosításokról
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy valami elírás történhetett, én a kisajátításhoz tervezem a hozzászólásomat. Köszönöm szépen.
T/3328 A kisajátításról
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársam! Engedjék meg, hogy nagyon röviden egy bevezető gondolatmenet után három kapcsolódó módosító javaslatomat indokoljam. A tisztelet hangján hadd mondjam, hogy a képviselőtársaimmal ellentétben ennek a tö…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Rövid reflexióm elsősorban Ivanics képviselőtársam és Kovács Zoltán polgármester kollégám gondolatmenetéhez kötődik. Hadd mondjam el, hogy én úgy látom, ez a térségi átsorol…
T/2911 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
DR. BUZÁS PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy a szocialista frakció gondolatmenetét hadd mondjam el ezzel a témával kapcsolatban. Rögtön szeretném hozzáfűzni azt, hogy én személy sze…
A/2770 Káros mellékhatások - avagy: mikorra épül meg az M43-as gyorsforgalmi út?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Engedjék meg, hogy a makói kistérség képviselőjeként a 43-as út jelenével és jövőjével foglalkozzak nagyon rövid ideig. Örültünk annak, amikor az M5-ös autópálya elérte Szegedet, még jobban örültünk, amikor az…
A/2770 Káros mellékhatások - avagy: mikorra épül meg az M43-as gyorsforgalmi út?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Nehéz helyzetbe kerültem. A 2009-es dátum, ami a munkák folytatását illeti, az rendkívül távolinak tűnik. Ez a bizonyos forgalom, amely jelenleg érinti Makót és a térség településeit, és az a tény, hogy ezek a kamionok másfél percenként szelik keresztül…
K/2575 A Kormány milyen hazai pályázati forrásokkal támogatja az önkormányzati fejlesztéseket 2007. évben?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Asszony! Az önkormányzatok munkáját az önkormányzati törvény szabályozza, ebből kifolyólag itt a Házban valamennyien tudjuk, hogy az alapvető feladatainkon kívül, tehát a városüzemeltetésen, város…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Én a költségvetési vita kapcsán több módosító indítványt nyújtottam be. Engedjék meg, hogy most azok egyikével, azzal a módosító indítványommal foglalkozzam, ahhoz kérjem az önök segítségét és a kormány segítségét, ame…
I/1412 Változnak-e az iskolatejhez jutás szabályai?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az iskolatejprogramot jelenleg szabályozó rendelet értelmében a támogatás igénylői azok az óvodát, iskolát fenntartó önkormányzatok lehetnek, amelyeknek a működési területén ezek az intézmények kifejti…
I/1412 Változnak-e az iskolatejhez jutás szabályai?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Örülök annak, hogy a tárcához ez az információ nemcsak most, hanem korábban több csatornából is eljutott. Délelőtt személyesen is beszéltem Veszprém 6. számú választókerületének képviselőjével, aki elmondta,…
A/1377 Mennyit ér az összefogás?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves Képviselőtársak! A címe a rövid eszmefuttatásomnak, gondolatmenetemnek az, hogy mennyit ér az összefogás. Ezt én abból az aspektusból szeretném megközelíteni, mennyit ér az összefogás akkor, ha ez egy kistérs…
A/1377 Mennyit ér az összefogás?
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a válasz-gondolatmenetet. Hadd tegyem hozzá, hogy képviselőtársaim, polgármester kollégáim közül többen foglalkozunk már azzal a gondolattal, az önkormányzati bizottságban erről szót váltottunk, hogy a kistérsé…
V/965 Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása
DR. BUZÁS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Buzás Péter vagyok, a Csongrád megyei 7. számú egyéni választókerület képviselője, Makót, a hagyma fővárosát, Makót, Európa ezüstérmes virágos városát és a környező 16 települést képviselem itt önök között. A következő…