856 felszólalás
A/10523 Ki segít a forinthiteleseken? Miben hihetnek a károsultak?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kétségtelenül igaz, hogy az elmúlt két-két és fél esztendőben a devizahitelesek problémája állt a középpontban, és kétségtelenül igaz az is, hogy ha valaki forintb…
A/10523 Ki segít a forinthiteleseken? Miben hihetnek a károsultak?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Ebben a Házban ma már egyszer említettem, hogy minden egyes javaslatnál azért célszerű megnézni azt, hogy mi ennek a költségvetési vonzata. Itt hasonlóképpen lakásügyről, lakáspolitikáról beszélünk, 2…
A/10532 Milyen eredményei vannak az "első munkahely garancia" programnak?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Jól olvasta, és nagyon köszönöm a példáját. Itt a Házban nagyon sokszor szóba kerül az elvándorlás és a kivándorlás kérdése. Én azt hiszem, hogy erről nem mindig c…
A/10532 Milyen eredményei vannak az "első munkahely garancia" programnak?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Olyannyira folytatjuk, hogy 2013. március 1-jétől újra elindítottuk ezt a programot, immár 5 milliárd forintos kerettel, és az ön által említett négy hónapos foglalkoztatást hat hónapra toltuk ki, tehát addig szól…
A/10530 Mit tesz a Kormány a devizahiteles családok megsegítése érdekében?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy már az előbb is szó volt róla ebben a Házban, két és fél éve folyamatos vita van a devizaadósság kérdéséről és a hitelesek megsegítéséről, ezért szerintem sz…
A/10530 Mit tesz a Kormány a devizahiteles családok megsegítése érdekében?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm. Hadd idézzem: a kormány első lépéseinek egyike volt a devizahitelezés megszüntetése. (Dr. Józsa István: Igen, a forint elrontása.) Nem a forint árfolyama, hanem a devizahitelezés mint eszköz és mint lehetőség megszüntetése. (D…
I/10379 Hogyan segíti a KATA és a KIVA bővítése a hazai kis és középvállalkozások versenyképességét?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Már a kormányváltás után egyértelművé tettük, hogy véget kell vetni annak a korábbi szocialista politikának, amelyik ellehetetleníti a kis- és középvállalkozásokat…
A/10413 Recept a kitántorgás ellen: otthonteremtés!
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Minden receptet szívesen veszünk, de hétről hétre itt mindig dramatizáljuk a helyzetet. Próbál adatokat idézni; azért ha az adatokat pontosan megnézzük, akkor a ki…
A/10413 Recept a kitántorgás ellen: otthonteremtés!
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Mindenekelőtt tisztázzuk azt, hogy "a kormány méltóztatik munkahelyeket teremteni" - vállalkozások tudnak munkahelyeket teremteni. Olyan gazdasági környezetet kívánunk teremteni, amelyben a vállalkozások munkahelyeket tudnak létrehozni.…
K/10319 Befürödnek a fürdők a Széchenyi Pihenőkártyával?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint turizmussal foglalkozó és a turizmusért küzdő szakembernek mondom, gondolom, abban egyetérthetünk, nagyon fontos eredmény - ha a vendégéjszakák számát nézzük…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Sok tehertételt örökölt ez a kormány elődeitől, de talán az egyik legfontosabb maga az adósság: az állam eladósodása, a lakosság eladósodása és az önkormányzatok e…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy statisztikára nem tart igényt. Attól tartok, mivel pontatlanul idézi a statisztikát, ezért sajnos mégis arról is kell beszélnem. Ha figyelembe ves…
I/10304 Az szocialista kormányok eredményeivel szemben 2010 óta javult a nők foglalkoztatása Magyarországon! A kormány intézkedései mennyiben segítik elő a nők munkaerőpiaci helyzetének javulását?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ha megengedi, az Eurostat adatait idézném azért is, hogy európai összehasonlításban láthassuk, hol tartunk most, és meddig lehetne és hova szeretnénk eljutni.…
T/10332 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselők! A 2013. január 1-jén hatályba lépett Magyarország 2013. évi költségvetéséről szóló törvény - tekintettel a hatálybalépés óta megh…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy felidézzem a kormány adófilozófiáját. Ennek az a lényege, hogy a jövedelmekre és a munkára terhelő adókat csökkentjük, a másik olda…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, feltennék két kérdést. Az egyik úgy szólna, hogy az elmúlt tíz évből a pénzügyekkel foglalkozó és pénzügyekért felelős miniszterek közül melyik volt…
I/10106 Az Orbán-kormány példátlan gazdasági kudarcairól (2)
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Arra kér, hogy beszéljünk a tényekről. Hát beszéljünk a tényekről! Ha figyelmesen nézi a tényeket, önök csak az IMF- és az EU-segélyből tudták megmenteni az ország…
A/10254 Tartható-e a jó irány?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ebben a Házban már többször előkerült a 3 százalék alatti államháztartási hiány, és be kell vallanunk őszintén, nagyon nehéz és küzdelmes átalakítás során sikerült…
A/10254 Tartható-e a jó irány?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Talán csak rövid kiegészítés: említette a GDP-arányos államadósságot, azért ebben a tekintetben célszerű picit körbenézni Európában. 2012-es adatok szerint 6, azaz összesen hat ország volt képes GDP-arányosan csökkenteni az államadósság…
Napirend előtti felszólalások
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Hogy Magyarország milyen ma, arról úgy gondolom, ugyanazon napon az Európai Bizottság is közzétette számait, adatait. Ha figyelmesen nézi ezt, akkor ebben az szere…
I/10112 Kis- és középvállalkozások - előre, vagy hátra?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kérdezi interpellációjának címében, hogy "Kkv-k - előre vagy hátra?" Természetesen előre, hát oda hátra, ahova önök juttatták a kkv-kat, nem nagyon szeretnénk…
I/10114 Az Orbán-kormány költségvetési politikája, avagy megszorítás megszorítás hátán
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyszer már mondtam, de csak meg tudom ismételni: önöknek, akik egyszer sem tudták igazából 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt, úgy gondolom, hogy…
I/10124 Miért menekülnek a magyar fiatalok és dolgozók a kormányzat intézkedései elől?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én megértem, hogy megpróbálja a kormány nyakába varrni azt, hogy magyar állampolgárok külföldön vállalnak munkát, de javaslom, nézzen szét egy kicsit Kelet-Közép-E…
A/10149 Hová lett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az Orbán-kormány semmifajta harcot nem bukott el. Hadd idézzem, pénteken jelent meg az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése, és abban szám szerint benne van, hog…
A/10149 Hová lett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Én mindig nagyon félek, amikor önök beszélnek fordulatról. Azt már láttuk egyébként, hogy milyen fordulatot tudtak csinálni, azt láttuk, hogyan adósítanak el egy o…
K/9961 Miért sújtják az önkormányzatokat kétszeresen a tranzakciós illetékkel?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön is tudja, 2012. január 1-jén hatályba lépett Magyarország alaptörvénye, amely külön fejezetben szól a közpénzekről, kiemelve és nevesítve az átláthatóság k…
I/9435 Mennyire ítéli eredményesnek Miniszter Úr a Nokia és a Kormány között létrejött munkacsoport működését?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Nokia 2011 végén döntött arról, hogy az okostelefonok termelését a felvevőpiac közelébe, vagyis Délkelet-Ázsiába, még közelebbről Kínába helyezi át. Ez azt jelen…
A/9479 Merre tart a női foglalkoztatottság hazánkban?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A legfrissebb statisztikai adatok szerint Magyarországon 1 millió 800 ezer nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban. Hozzátenném, hogy 1992 óta nem volt ilyen m…
A/9479 Merre tart a női foglalkoztatottság hazánkban?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Egy apró kiegészítés: úgy gondolom, nagyon fontos az is a nők foglalkoztatásánál, hogy legyen a kisgyermekek számára napközi ellátás. Ezért felhívnám a figyelmét arra, hogy a regionális operatív forrá…
A/9472 Mire mennek a sportcélú adókedvezmény tízmilliárdjai?
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Nagyon röviden a kérdésre, amelyben azt kérdezi, hogy miért a látvány-csapatsportágak, a labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda és jégkorong, amelyek él…