267 felszólalás
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kertész képviselőtársam mondataira szeretnék egy-két mondattal én is reagálni, illetve azokhoz csatlakozni, olyan értelemben, hogy említette itt a helyi adókkal kapcsolatosan, hogy micsoda sarcok, és milyen nehéz helyzetbe kerülnek az eddig is h…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Lentner Csaba kedves képviselőtársam felvetésére kell reagálnom, mivel nem pontosan idézte a beterjesztett javaslatot. Hiszen ebben a javaslatban arról azért nincs szó, hogy csak a magánszemélyeket illethetné meg adókedvezmény, hanem természetes…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, remélem, nem lesz kettő perc. Az eredeti javaslat 39/B. §-ának (2) bekezdésében szerepel ez a kitétel, és nem nettó árbevételről van szó, hanem adóalapról, még egyszer hangsúlyozom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy-két pontban szeretnék én is hozzászólni ezen harmadik vitaszakaszhoz, amelyet én, illetve képviselőtársaimmal követtünk el. Göndör képviselő úr is az értékpapírtörvény módosításaival kapcsolatban jelezte már azokat az elképzeléseit, amelyekr…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és Takács képviselő úrnak is a reagálását, hiszen végre egy higgadt szakmai véleményt hallhattunk az ellenzéki képviselők részéről. Abszolút mértékben egyet lehet érteni azzal, amit a képviselő úr elmondott. Épp azért van szükség arra, hogy szab…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, egy nagy horderejű törvénycsomag tárgyalását kezdtük meg a mai nappal. A pénzügyi tárgyú törvények módosítása tizenhárom fejezetből áll. Többségük súlypontjában az Európai Unióhoz történő csatlakozás…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Úgy érzem, Kertész képviselő úr felszólalására reagálnom kell. A bevezetőjében említette, hogy én utaltam arra, hogy a bizottsági jegyzőkönyvek alapján igen hiányos felkészültségű képviselők szólaltak meg a bizottsági ülések során. Ez termé…
T/3933 A pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony, és engedje meg, hogy önhöz társuljak. Úgy gondoltam, hogy itt valóban a pénzügyi tárgyú törvények tárgyalását folytatjuk (Tardos Márton: Azt!), de olyan irányba megy el ez a tárgyalás vagy beszélgetés, amely abszolúte nem tartozik a…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elérkeztünk a hitelintézetekről, illetve a jogalkotásról szóló törvényjavaslat részletes vitájához, és hála istennek, azt kell mondani, hogy már az általános vita során olyan konszenzuális megoldás született, amely döntően mindenki…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Takács Imre képviselőtársammal már hosszú polémiát folytattunk erről a kérdéskörről. Kapcsolódó módosítót nyújtott be, és ezzel kapcsolatban szeretnék egy-két ismételt érvet felhozni. Elsősorban a megtakarítások növelésére, a megtakarítási hajla…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller képviselőtársam felvetette azt, hogy nem látott hatástanulmányt a betétbiztosítással kapcsolatban. Az az igazság, hogy én utánanéztem ezeknek a kérdéseknek, amikor még a törvény általános vitája zajlott, és eléggé meggyőző volt számomra a…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Takács Imre képviselőtársam hozzászólására kell egy-két reagálást tennem. Az egyik a betétbiztosítással kapcsolatos. Múlt héten volt a Pénzügyminisztériumban egy hatpárti egyeztető tárgyalás, ahol többek között sikerül…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Még egyszer megismétlem Takács képviselőtársamnak: múlt kedden az egylépcsős emelésről a hat párt konszenzusra jutott, és az MSZP is elfogadta ezt a verziót. Másrészt pedig mi indokolja - mégiscsak bele kell mennem egy picit -, hogy miért most 1…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem is hozzászólásra késztetett Bauer képviselő úr felszólalása. Én se tudok mással foglalkozni először, mint a Budapest Bank úgymond sikeres privatizációjával. Képviselőtársam egy mondatával egyetértek, ez pedig az, hogy a magyar gazdaság sza…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Régóta hallgatom már a költségvetési vitát, és kormánypárti képviselőtársaim már nagyon sokszor elmondták, hogy melyek azok a pontok, amelyekre a 2001-2002. évi költségvetésben a kormányzat konce…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa dolog a bizottsági matematika, amely az előbb szóba került, hiszen a bizottsági ülésünkön 6 igen szavazat, 5 nem szavazat és 1 tartózk…
T/2931 A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény, valamint a jogalkotásról szóló 1987.évi törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Régóta várt szaktörvény került elénk. Azért mondom azt, hogy régóta várt, mert végre abba a helyzetbe került a hazai pénzintézeti rendszer, amelybe a gazdaságátalakítási folyamatok kezdeté…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi nap során elkezdtük az 1999. évi költségvetési beszámoló általános vitáját, és nagyon sok véleményt hallhattunk mind a vezérszónoklatok, mind pedig a bizottsági előadók részéről. Sajnos…
T/3008 A Magyar Köztársaság 1999.évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága 2000. szeptember 19-én tárgyalta meg a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A bizottsági tárgyalás során…
T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amikor a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvénymódosítást megkaptam, két alapvető kérdésre kerestem a választ. Az egyik az, hogy célszerű-e módosítani az 1995. évi XCVI. törvényt, és amennyiben célszerű…
J/2435 Az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről H/2594 Az Állami Számvevőszék 1999.évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága 2000. április 25-én megtárgyalta az Állami Számvevőszék 1999. évi tevékenységéről szóló J/2435. számú jelentést, és bizottsági önálló indítványkén…
T/2537 A jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII.törvény, valamint a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII.törvény módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A T/2537. számon benyújtott önálló bizottsági indítványt a felületes szemlélő értetlenül tanulmányozhatja, hiszen az indítvány három olyan törvény módosítását tartalmazza, amely ránézésre nem kapcsolódik egymáshoz. Természetesen ez…
T/1506 A Magyar Köztársaság 1998.évi költségvetéséről szóló 1997.évi CXLVI.törvény végrehajtásáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága 1999. szeptember 21-ei ülésén megvitatta a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot, ismertebb számán a T/150…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Mielőtt az általános forgalmi adó szerepéről beszélnék a 2000. évi adó- és járuléktörvény-változtatási csomagban, úgy érzem, szólni kell az általános vita során a költségvetés szerkezetéről, az adóbevételek fontosságáról, és ezen bel…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Takács képviselőtársam gondolatmenetére szeretnék egypár szóval reagálni. Ő - nagyon helyesen - egy elméleti vázat próbált felvázolni arra vonatkozólag, hogy hogyan hat az adócsökkentés a keresletre. Szeretném felhívni képviselőtársa…
I/1364 A Postabank korábbi hitelezési "politikája", illetve politikai hitelezései
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az Élet és Irodalom, illetve a Napi Magyarország múlt heti száma szerint Sepsey Tamás, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetője nyilvánosságra hozta, hogy létezik egy postabanki lista, amelyen olyanok neve szerepel, akik…
I/1364 A Postabank korábbi hitelezési "politikája", illetve politikai hitelezései
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Bízom benne, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és az Állami Számvevőszék hamarosan be tudja fejezni a vizsgálatokat, és akkor már nemcsak sajtóinformációkból fogunk tisztán látni a Postabank ügyeiben. Az említett személyek esetében pedig úgy vélem, mindenki el tudja…